Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
2.442 Részletes ismertetés 2.4421 JELLEMZŐ VÍZFÖLDTANI ADATOK A 28. táblázatban a legjellemzőbb gyakorlati vízföldtani adatok felsorolásával adunk áttekintést a 2.4414 pontban említett 85 tájegység közül azokról, melyek egészen vagy legalábbis nagyrészben területünkre esnek. A XVII. (Területi vízmérleg) fejezettel való kapcsolat biztosítása érdekében táblázatunkban a tájegységek megfelelőinek a vízmérleg összeállítása során alkalmazott jelöléseit is feltüntettük. Itt gyakran csupán azonos területek kétféle jelöléséről van szó, — fejezetünkben az ország tájegységeinek 1-tól 85-ig, Vízgazdálkodási Keretterv határokra való tekintet nélkül történt folyamatos sorszámozását tartottuk meg, míg a vízmérlegfejezetben a 9. számú Alsó-Tiszavidéki Vízgadál- kodási Keretterv részeiként jelöltük őket —, azonban a vízmérleg szerinti beosztásnál már megengedhetővé vált egyszerűsítések (a Vízgazdálkodási Keretterv határaihoz való igazodás) következtében a kétféle beosztás legtöbbször csak a legfontosabb határvonalaknál egyezik, egyébként jelentős átnyúlások, továbbosztások fordulnak elő. (Vő. a fejezetünkhöz tartozó „A hasznosítható réteg- és karsztvizek” c. 1:500 000 méretarányú térképet a XIII. fejezet „Vízmérleg a karszt- és rétegvizekre” c. (1960. évi állapot) 1:500 000 méretarányú térképével.) A táblázatban minden olyan tájegységről, melyről elegendő számú megbízható adatunk van, az 1949. óta létesített (országosan összesen mintegy 4000 db) mélyfúrású kút jellemző műszaki adatait: a kútmélységek átlag- és szélsőértékeit, a kutan- kénti vízhozam szélsőértékeit, továbbá a fajlagos hozam átlag- és szélsőértékeit közöljük. (Utóbbi — melynek országos átlaga 50 1/p-fm — egyike a legfontosabb jellemzőknek, hiszen közismert tapasztalat, hogy az azonos geológiai felépítésű és azonos fizikai rétegjellemzőkkel rendelkező területen az azonos méretű csövekkel bélelt, helyesen kiképzett kutak fajlagos hozama majdnem egyező). Ezután az egyes tájegységek kitermelt vizének minőségét a hazánkban legfontosabb két adat: a vasasság és a keménység megadásával jellemezzük. (A túlzott vasasság a vizet ivó- és háztartási célra teszi alkalmatlanná; jelenleg az ország kútjai- nak kereken 60%-a az Országos Közegészségügyi Intézet által a tűrhetőség felső határaként megadott 0,5 mg/1 értéknél több vasat tartalmazó vizet ad. A víz megengedettnél nagyobb keménysége viszont az ipari célra való közvetlen felhasználást teszi lehetetlenné; országosan átlagban a 18 nk°-ot meghaladó összes keménységű vizet szolgáltató kutak aránya meghaladja a 60%-ot is). A táblázatunkban nem közölt minőségi jellemzők közül a kloridtartalom és az alkalinitás az országnak csak elenyészően kis részén haladja meg a megengedhető értéket, a nitrát- és nitritionok jelenléte pedig leginkább helytelen kútkiképzéssel jelentkező szerves eredetű szennyeződésre utal. Végül a gyakorlat számára legfontosabb kérdésről, a vízbeszerzési lehetőségekről adunk a 2.4412 pontban rögzített elvnek megfelelő tájékoztatást. 2.4422 A TERÜLET RÉTEGVIZEI A feltárt rétegvíz túlnyomó többsége a negyedkori folyóvíz rétegsorból származik. A feküjében lévő pliocén képződmények meleg- és hévizet szolgáltatnak. Erre a TVK-egységre esik az ország rétegvízben legkedvezőbb területe mind minőség, mind pedig mennyiség szempontjából. A délalföldi süllyed ék (Szentes, Szeged, Hódmezővásárhely) az ország szerkezetileg legmélyebb része, ahol a porózus negyedkori feltöltés a legvastagabb (4. ábra В és C földtani szelvények). Kedvező még a felszín kicsiny tszf-i magassága, ami azzal az előnnyel jár, hogy a bőséges és jó víz még túlnyomóan túlfolyással jut a felszínre. A pliocén rétegsorból általában ivóvízellátásra vizet nem termelnek. Többnyire csak szerkezete kutató fúrások pliocénjének vizét vizsgálták meg és hasznosították az ivóvízellátásban (pl. 25/b ábra, 1. szelvény), vagy nagy vízigény esetén tárták fel és vízműben a magasabbról termelt vízzel kever- ten használják fel (25/b ábra, 2. szelvény 3. vízadó szintje) a felső harmadkor végének rétegvizét. A negyedkori vízadó képződményeket Ny-ról К-re haladólag tárgyaljuk. Erre azért is szükség van, mert a vízföldtani tájegységek határa nem éles, azok között az átmeneti sáv túlságosan széles ahhoz, hogy külön tárgyalhatok legyenek. A vízföldtani egységek elmosódott határainak a termé- szeri adottságokon kívül oka még az is, hogy a sok fúrás ellenére viszonylag kevés megbízható földtani szelvénnyel rendelkezünk. Ez különösen a Duna—Tisza köze déli részére érvényes. A TVK-egység DNy-i sarkára a Bácskai lösztábla és főleg a bácskai futóhomok terület esik (28. tájegység). Ezen a részen a negyedkori rétegsor vastagsága csak fele-harmada a délalföldi süly- lyedékének, s vízvezető rétegei is jóval finomabbak és vékonyabbak (4. ábra, В és C földtani szelvények), így vízhozamuk is kisebb. Ehhez járul még a felszín nagyobb tszf-i magassága, ezért a nyugalmi vízszint a felszín alatt marad (25/b ábra, 10., 11. szelvények). A délalföldi süllyedék vonzotta magához a Dunát, így hordalékának fő tömege is oda jutót, itt inkább a dunántúli kisebb és kevesebb — finomabb hordalékú folyók töltötték a süllyedék Ny-i oldalát, a dunai törmelékkúp anyagához keverten. A gyors negyedkor eleji süly- lyedés következménye a pleisztocén alj árok durva rétegsora (4. ábra, A—C földtani szelvények), mely egyúttal a jó vízadó szint is (25/b ábra, 10., 11. szelvények). Amint a süllyedés üteme csökkent, a folyók hordaléka finomodott, s ennek eredménye, hogy a dél-tiszai süllyedés bácskai peremén az ópleisztocén durvaszemű homok felett jó vízadó alig van, sőt gyakorta már szélhordotta képződményeket (lösz, futóhomok) is harántoltak itt a fúrások. (A4, ábra C földtani szelvényének Ny-i részén lévő finomhomok és iszaprétegek egy részét ezek alkotják.) 91
