Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
müveik megépítését. Ez azonban csak egyik iránya a feladatoknak. A mezőgazdaság koOekitivizálása következtében lassanként megszűnik az alföldi tanyavilág. Az eddigi nagyobb tanyaközpontokból községek alakultak. Sok helyen az eddig be nem épített területen az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek központjai épültek fel. S ezekkel együtt növekszik és központosul a vízigény. Az eddig szétszórt tanyavilágban élő emberek és állatok vízigényét kielégítette egy-két ásott kút. Most a többszáz fős központokban és a hozzájuk tartozó ugyancsak százakban kifejezhető állatállomány istállóiban, a gépállomások és kísérleti gazdaságok üzemeinek vízigénye egy szűkre körülhatárolt helyen jelentkezik. S ennek kielégítése már komoly feladatot és gondot okoz. A társadalmi fejlődés eredményeképpen, ugyancsak nő a már régebben kialakult falvak vízigénye is. Ahol ugyanis eddig megelégedtek az ásott kutak vizével, most ártézi kutakból kívánják biztosítani, sőt ezzel sem elégednek meg, és a vízműves megoldást igénylik. Ugyanezt mondhatjuk ipari vonatkozásban is. Az új ipartelepek már korszerű mosdóval, fürdővel épülnek. Sok helyen a régieket ugyanígy korszerűsítik. Az ipartelepek mellett épülő új lakónegyedek, és az újtípusú szocialista városainkban a lakóházak ési közintézményeik: a kórházak, szülőotthonok, bölcsődék és iskolák is vízvezetékkel, fürdőszobával, sőt nemritkán 'hideg-melegvizes ellátással épülnek. Ezzel pedig szükségképpen vele jár a szennyvízelvezetés megoldásának feladata is. A társadalmi fejlődés és vízgazdálkodás kapcsolata tehát a fejlődés ütemének megfelelően fokozódik. Már az eddig érintett kérdésekből is kitűnik, hogy a területen sok vízgazdálkodási feladat vár megoldásra, noha hosszú utat tettünk meg, míg a fejlődés mai fokát elértük. A mai értelemben vett vízgazdálkodás megindulása előtti ősállapotban a Középtisza és Mátravidék nagyobb részét nagykiterjedésű mocsárvilág borította. A Tisza jobbpartján Jászberénytől Szolnokig, onnan -kisebb megszakításokkal Tiszák éoskédg; a bal partján pedig Tiszafüredtől a Nagysárrétig, valamint a Berettyó—Körös—Tisza háromszögében összefüggő nádrengeteg jelezte a vízjárta területek határát. E területek Adria feletti magasága 90 méter körül ingadozik, s így jelentős része alul volt az akkori árvízszinten. A Mátra-vidékrol ered a Zagyvának 62, a Tárnának 46 mellékága. A két nagyobb vízfolyás Jászberénynél egyesül és Üjszásznál a Tápióval bővülve Zagyva néven Szolnoknál torkollik a Tiszába. Ezek jelentik együttvéve a terület kisvízfolyásait. Vízgazdálkodási szempontból szerepük már a hegyvidéken jelentős. A tavaszi hóolvadás és nyári záporok alkalmával a nagyesésű patakok lemossák a termőföldet. Vízmosásokat, szakadékokat vájnák, s a magukkal sodort iszappal pedig feltöltik a befogadók alsóbb szakaszait is. E vízfolyások szerepét a Mátra alján kedvezőtlenül befolyásolták a terepviszonyok is. A Jászságnak keleti és nyugati határán egyaránt egy-egy hátság húzódik. Ezek között terül el a táj legmélyebb része Jászberény, Jászjákóhalma és Jásztelek között. Ide folyt a Mátra nyugati oldaláról összegyülekező Zagyva, valamint a keleti és északkeleti oldaláról eredő Tama, mely a hegység déli lejtőiről a Tamóca, Bene, Gyangya, Gyöngyös és más mellékágaiból is növeli vizét. A Zagyva és Tama árvizét egyformán 170 ms/sec. mennyiséggel értékeljük. A jászsági mélyedésbe zudult le tehát (az egyesült két folyó 340 m3/sec. árvize minden akadály nélkül, mivel a terep esése eléri helyenként az 50—60 centimétert kilométerenként. Így a három nagyobb település által körülhatárolt terület teljesen ebnocsarasodatt. A kártételt csak növelte, hogy az áradások a tavaszi hóolvadásokon kívül egy-egy nagyobb nyári zápor alkalmával ismétLődnek. Így nemcsak a tavaszi mező- gazdasági munkákat gátolták, hanem gyakran betakarítás' előtt pusztították el a termést. A domborzati viszonyok következtében az előbbitől délkeletre, a Jászság keleti hátsága és a Tisza közötti mélyedésben, Jászfcisér környékén alakult ki a másik mocsárvilág. Az általános ármentesítés és Tisza-szaJbályozás előtt a poroszlói Kis-Tiszá- ból Sarud környékén^ és a Tiszából Sajfoknál kitörő árvizek a saj foki völgyön át eljutottak Jász- kisér, Jászladány, Besenyszög, sőt Jászalsószent- györgy határába. Ugyanakkor nyugatról a Zagyva és Tama árvize is betört ide, és a jásizkiséri, jászla dányi hjatár mélyedéseiben találkozott a Tiszáéval. Ebbe a mélyedésbe folytak le a terület északról határoló dombokról lezúduló vizek is, melyek közül legjelentősebb a Hanyi vízfolyás. Itt azután szabadom kanyarogtak a nagykáterjedésű nádasok között gyakran változtatott medreikben. Erre emlékeztetnek a környéken ma is ismert elnevezések, mint amilyenek: György-ér, Tama-f olyás, Sebes-ér, Büt-fenék, Miller, Kis-ér, Mézes-ér, Görbeér, Pap-ér, Horgas-ér, Nagyfertő, Hajdufenék, Ká- rászosfenék, Kürtifenék és a többi. E mocsárvilágtól deine, a Tápió torkolata körül is kialakult egy kisebb árterület, melyet a Zagyva vissza duzzadásai töltöttek fel. Nagyobb bajokat okozott Szolnoktól délre a Ger- je-Perje vízfolyása. Az árvédelmi töltések megépítése előtt a Tisza áradása ezeket vissza duzzasztotta, és elöntötte, vagy veszélyeztette Abony, Törtei és Tószeg határának jelentékeny részét. Ettől lejjebb a Tisza és a Duna—Tisza közötti magjaslatok között, délen egészen, Alpárig, a mentesítést megelőző időben szintén ősvadon volt, melyet összefüggő nádasok borítottak, s települések csak a magasparti részeken voltak, mezőgazdasági művelés pedig csak a kiemelkedő hátságokon folyt. Ugyanilyen állapotok uralkodtak a Tisza balpart- ján is. A Tiszafüred és Abádszalók között kitört Tisza szabadon sepert végig Kunmadaras, Kunhegyes, Karcag és Kisújszállás határán át a Nagy- sárrétre. Útközben feltaLtötte a mélyedéseket, melyeken így állandósult a mocsár. A Tisza, mint a Körösök vizének befogadója, nagy befolyással volt a Körösök völgyére is. Áradásai alkalmával messze visszaduzzasztotta azok 24
