Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)

VI. fejezet. Öntözés

3. BEFEJEZÉS 3.1 A terv értékelése A tárgyalt terület kereken 17 800 km2, ebből ön­tözés szempontjából figyelembe vehető kb. 7100 km2, melyből mintegy 3700 km2-nyi területet terve­zünk távlatilag öntözésre berendezni. Az összes te­rületnek tehát kereken 21%-a kerül öntözés alá. Ez alapjaiban változtatja meg az eddigi mezőgaz­dasági termelés képét, mód van öntözéssel olyan növények termelésére is, amelyek öntözés nélkül nem vagy csak alacsony hatékonysággal voltak ter- melhetők. Ilyenek a szőlő, szőlőoltvány, gyümölcs- és egyes kertészeti növények, (pl. uborka, hagyma). Az öntözés bevezetésével és nagyarányú kiterjesz­tésével megváltozik a vetésszerkezet, előtérbe ke­rülnek az öntözést megháláló és száraz viszonyok között kis termésbiztonsággal termelhető növények, és nagymértékben csökken a termésingadozás, s ez­zel a mezőgazdasági dolgozók reáljövedelme stabi­lizálódik. A tervezett öntözés, a növénytermelésben jelentkező elmondott előnyök mellett, lehetővé te­szi az állattenyésztés nagyarányú fejlesztését is. Különösen jelentős ebből a szempontból a IV—V. talajkategóriájú legelőterületek bevonása az öntö­zésbe, melyek száraz viszonyok között csak tavasz- szal adnak némi fűtermést, viszont öntözéssel és kismértékű talajjavítással egész évben biztosíthat­ják az állattenyésztés takarmányszükségletének je­lentős részét. A TVK területén öntözésre ezért csaknem 90 000 ha rét-legelő területet terveztünk. Az öntözés bevezetésével fokozott mértékben je­lentkezik a terület belvízrendezésének a problémá­ja is, így ennek megvalósítása előfeltétele az öntö­zés bevezetésének és hatékony üzemének. Az elsőd­legesen az öntözés érdekében létesített művek egyéb irányú hasznosítása is lehetséges; a létesített tározók komplex hasznosításra adnak módot, lehet­séges a vízienergia-termelés, a hajózóút megjaví­tása, halászat és vízisport fejlesztése is. A tervezett munkák elvégzéséhez a távlatban 6,3 milliárd Ft beruházás szükséges. Ehhez járul a me­zőgazdasági járulékos beruházások megvalósításá­hoz szükséges üzemi beruházás. 3.2 A továbbfejlesztés érdekében végrehajtandó teendők Az öntözés tárgyalásánál a számításba vehető fo­lyami vízkészlet, a vízfolyások vízkészlete, a tároz- ható vízkészlet és a felszínalatti vízkincsből öntö­zés céljára felhasználható vízmennyiség lerögzítést nyert. Azon tennivalók, melyek elvégzése szüksé­ges, hogy a felhasználható vízmennyiséggel a leg­hatékonyabb öntözést érhessük el, az alábbi: a) — a vízgazdálkodási kutatások, tervezések és szervezési intézkedések, b) — az öntözésüzemeléssel kapcsolatos kutatá­sok és szervezési intézkedések, c) — a mezőgazdasági termelést érintő kutatások, tervezések és szervezési intézkedések. Vízgazdálkodási vonatkozásban a legfontosabb kérdés a Tisza völgy egységes öntözővíz-ellátására vonatkozó vizsgálatok elvégzése és a vízellátás leg­gazdaságosabb rendszerének megoldása. Ez koordi­nált kutatási és tervezési munkát tesz szükségessé. Ugyanilyen fontos a Zagyva és Tama medertározási vizsgálata és talajvízdúsítási szerepe. Ennek a kérdésnek a vizsgálata a tározások he­lyes kialakítását is célozza. A tározásra alkalmas holtágak utánfeltöltésével ugyanis azok komplex gazdálkodása érhető el: egyrészt tározási kapacitá­suk így maximálisra fokozható, másrészt halte­nyésztés biztonságosan, károsodás nélkül folytatha­tó. Nem engedhető ugyanis meg, hogy a tározók az öntözési idény végére teljesen kiürüljenek és ezál­tal a haltenyésztés érdekei kárt szenvedjenek. A holtági tározók utánfeltöltődésének célszerű megoldása a váltóállásos úszószivattyú üzem. Így egy-egy úszóművel, három—négy holtág csapadé­kos szakaszokban utántölthető, és ugyanezen mű száraz időszakban öntözővizet is szolgáltat. Fokozni lehet az utántöltési lehetőségeket stabil és mobil szivornyák építésével. Tovább kell fejleszteni a kútöntözési lehetőségek vizsgálatát is. A Vituki a Mátra aljára már elvé­gezte a vizsgálatot, 1100 lit/sec-han határozta meg a km2-enként kivihető vízhozamot. Ezeket a vizsgá­latokat el kellett végezni mindazon területekre, melyek a jelenleg kiépült vagy tervezett öntöző- rendszereken kívül esnek, így vízodavezetés egye­lőre nem látszik biztosíthatónak. Fontos feladat az öntözőfőművek korszerűsítése, és meglévő főművek fokozott kihasználásának biz­tosítása. Különösen vonatkozik ez az úszóművekre, melyek korszerűsítésénél figyelembe kell venni a gyors átállási lehetőség biztosítását. A tavaszi fel­vonulásnál a magasabb vízállásokból folyóan, álta­lában a kisvízi kapacitás harmadrésze is elegendő. A szabad főmű-kapacitást holt-ág töltésénél, halas­tó töltésénél használjuk fel, hogy a kivitel gyors át­szerelést tegyen lehetővé. A teljes elektromos üzem éppen ezért nem célszerű, bizonyos Diesel tartalék feltétlenül indokolt, vagy számolni kell az elektro­mos üzemű főművek ellátása után azok erőgépcse­réjével. A főművek korszerűsítésével kapcsolatban szá­molni kell az üzem alatti javító szolgálat korszerű­sítésével és kiegészítésével is. Tervbe kell venni a szivattyúk üzem alatti vizs­gálatát, fel kell készülni azok idény alatti javításá­ra és cseréjére, mert ennek megszervezése és beve­zetése kevesebb költséggel jár, mint géptartalékot biztosítani. Vizsgálni kell a szélerőhasznosítás lehetőségeit is. Szükséges szélesíteni azon vizsgálatokat, melyek meghatározzák, hogy egy-egy öntözőrendszerben, öntözőfürtön a kiadott víz hány százaléka haszno­sul a növényzeten. A vizsgálatok eredménye meg­szabja a rendszerben végrehajtandó tennivalókat és jogosan tételezhető fel, hogy a jelenleg tapasztal­ható igen alacsony hatásfok, még felületi öntözés­216

Next

/
Oldalképek
Tartalom