Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
tési munkálatok igen kedvezőtlen helyzetet teremtettek. A Zagyva medrét áthelyezték és ez — a meredek rézsűk leomlása miatt — teljesen elfajult. A szénfejtés lazán kiszórt meddőiről igen sok hordalék mosódik le. így a Mátraszele és Homoktere- nye közötti 4 km-es mederszakasz teljesen feltöltődött és annyira elfajult, hogy mintegy 500 m-es hosszon még a volt mederszelvény nyomai sem lelhetők fel. A Kisterenye alatti szakasz tűrhető víz- vezetőképességű, jóllehet a növényzet erősen benőtte. A vasútvonalak és műutak hidjai közül a legtöbb a háború után újjáépült; ezek általában megfelelőek. A Tar és Jobbágyi közti szakasz a középvizek levezetésére megfelelő. Vannak olyan részek is, ahol az eddig legnagyobb vizek sem léptek ki. A növényzet igen erősen benőtte a rézsüket és helyenként a mederben is találhatók fák. Partomlások főleg a Pásztó alatti mélybeágyazású szakaszokon találhatók. Jobbágyitól az apci vasúti hídig a jobbparton az új 21-es műút árvédelmi töltésre épült. A mederkotrásból kikerült földből a balparton szintén készült árvédelmi töltés a vasútvonal védelmére, 1958-ban. Az apci vasúti hídtól a Szuha selypi torkolatáig bal, illetve jobbpartról mederkotrás folyt az 1955—56. években l,39%0-es fenékeséssel. A nagyjából összefüggő kotrási depóniák és a meder régebbi tisztogatásából kikerült földtömegek nagyobb vizek levezetésére is alkalmas szelvényt képeznek. Selyptől Lőrindg a múltban mindkét parton kisebb méretű árvédelmi töltés készült a közepes árvizek kártétel nélküli, levezetésére; mederkotrás nem volt. Lőrinctől lefelé kétoldali mederkotrása folyt Hatvanig, 1954—55-ben, 2 m fenékszélességgel, 1:2, 1:3 oldalhajlással. A kikotort földből egyes szakaszokon árvédelmi töltés épült. A Jobbágyitól Hatvanig terjedő szakaszon ismételten végeztek medertisztogatást is, így 1941, 1949 és 1956 években. Hatvan határában — a hatvan—miskolci vasútvonaltól a hatvan—szolnoki vasútvonalig — 1941— 42-ben folyt mederkotrás és a kisméretű töltéseket megerősítették. A töltések között össze-vissza kanyargó és erősen feliszapolt medret a töltések középvonalában kiegyenesítették 2,0 m fenékszélességgel és 1:2,5 oldalhajlással. 1953-ban újból kikotorták 2,0 m fenékszélességgel és 1,80 m magasságig 1:5, tovább pedig 1:2 oldalhajlással. Ilyen a Zagyva medre lefelé Jászfényszaruig, a Galga torkolatáig, illetve Jászfelsőszentgyörgyig. A Hatvan —Jászfelsőszentgyörgy közötti szakaszon 1949— 1953 időben folyt kotrás és töltésezés. Ezeket a munkálatokat megelőzően Hatvan felett Vörös-Sápi és Gombos-puszta közti szakaszon már 1880-ban megindult a Zagyva szabályozása 450 ha mentesítése érdekében. A kultúrmérnöki jelentések szerint Hatvan és Boldog környékén pedig 1882-ben vette kezdetét a mederrendezés, illetve ármentesítés. Selyp, Heréd és Lőrinci község területén szintén folytak vízrendezési és lecsapolási munkák, azonkívül Kartalon 12 ha-on alag- csövezést végeztek 1884-ben. A vízrendezési munkákban általában bizonyos hullámzás volt tapasztalható. Nedves évjárat, vagy rendkívüli hevességű csapadék okozta károsodás után megindultak a munkálatok, míg száraz időjárásiban megcsappant irántuk az 'érdeklődés. Ez magyarázza aztán a helyi érdekeltségű és kis kiterjedésű munkákat, amelyeknek természetes következménye volt, hogy a rendezés csak rövid ideig éreztette hatását. Még leghatásosabbnak bizonyult ezen alsóbb szakaszon a gyakori medertisztogatás helyett nyári gátak építése. Ennek nyomai találhatók Szentlőrinckáta határáig. Itt több elfajult kanyar átmetszésével folyt mederrendezés. A két- oldalra kikotort depómát a következő években — 1949. után — kézierős és kordélyos munkával építették ki árvédelmi töltéssé és így a töltések közt 170 m3/s számított árvíz kártétel nélküli levezetésére tették alkalmassá. Szentlőrinckátától Jászfelsőszentgyörgyig a mederrendezés után csak a jobbparton épült árvédelmi töltés, mert balról — aránylag közel — magaspart húzódik a Zagyvával párhuzamosan. A Jobbágyitól Szentlőrinckátáig terjedő kotort szakaszon medermélyülés, míg Szentlőrinckátától Jászfelsőszentgyörgyig mederfeltöltődés észlelhető. Innen Jászberényig 300—600 m széles teknő alján kanyarog a Zagyva. Árvizei nem okoznak nagyobb mezőgazdasági károkat a kaszálóként hasznosított árterületen. Az elkezdett erdősítések szépen fejlődnék. Az árvíz itt rakja le hordalékát, mielőtt Jászberény környéki kisebb esésű (0,2°/oo) rendezett szakaszra érkezne. Jászberény nyugati szélén lévő ún. Külső-zugó- nál a Zagyva medre kétfelé válik. A várost északról megkerülő főág — a Nagyér —, amelynek rendezése 1941—42-ben történt meg. 4,0 m fenékszélességű 1,2 m magasságig 1:3 oldalhajlású és 11—11 m széles sáv leszedése után 1:2 oldalhajlású szelvény készül. A kiemelt földből árvédelmi töltés épült és ezzel 145 m3/s árvíz kiöntés nélküli vezetésére alkalmas. A további 25 m3/s-ot a városon keresztül vezető Városi Zagyva (Malomcsatoma) viszi a Tárnával bővült Zagyvába. Ugyanis Jászberény és Jászjákóhalma között a főág — a Nagyér — egyesül a Tárnával. A Városi-Zagyva (l/а) rendezése szintén az 1941—42 évben történt meg. Feneke 2,0 m oldal- hajlása 1:2 és a kikotort földből mindkét oldalon árvédelmi töltés épült a torkolattól Jászberény keleti széléig 3,5 km hosszon. A Nagyéren 2 nagyobb, a Városi-Zagyván 1 nagyobb torkolati és 3 kisebb, az egyesült Nagyér— Tárnán pedig 2 kisebb átmetszés gyorsítja az árvíz levonulását. Az egyesült Nagyér—Tama meder- szelvénye szintén 2,0 m fenékszélességű, 1,8 m magasságig 1:5, majd a terepig 1:2 oldalhajlású csésze szelvény. Az árvédelmi töltések a meder szélétől 30—30 m távolságra vannak. A Városi-Zagyva torkolatától (61,1 km) Szolnokig folyónak számít a Zagyva, illetve a nép nyelvén Tama. Mederrendezése 1942 —49. években történt meg kotrással Űjszásztól Jásztelekig. A Városi-Zagyva torkolata és Jászte163