Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

olyan átnézetes talajtérképet kell készíteni, mely feltünteti az uralkodó talajtípusokat. 1911-től a Földtani Intézet igazgatója, Lóczy Lajos, el is ren­deli ezen muníkák megkezdését. így született meg Treitz P., Timkó I. és; Ballenegger R. munkája nyo­mán a klimazonális talajtérkép, amely a talajtan történetében nagy előrehaladást jelent. Sikeréhez nagyban hozzájárult Ballenegger R. kémiai vizsgá­lataival, melyeket az „Adaték a magyarországi ta­lajok chemiai összetételének ismeretéhez” és a „Ta­lajok osztályozásáról” című munkáiban ismertetett. Nagyjelentőségű munka volt még ebben a szakasz­ban az Alföld szikes talajainak felvétele. — Ezidő- ben fejlődött ki Gedroiz munkásságával párhuzamo­san ’Sigmond E. talaj dinamikai irányzata is. ’Sig- mond a talajokban lejátszódó folyamatok megisme­résével, valamint a talajok képződését irányító té­nyezőkkel foglalkozott. 1930-tól 1950-ig a talajtan fejlődésének irányát Kreybig L. és munkatársai átnézetes talajismereti térképezési munkája szabja meg. Kreybig állás­pontja szerint a gyakorlat céljait szolgáló térképe­ket kell szerkeszteni, melyeken a növénytermesz­tésben érvényesülő talaj tulajdonságokat kell első­sorban feltüntetni. E munka eredményeképpen fe­jezték be 1951-ben hazánk 1 : 25 000 méretarányú talaj térképezését, amely akkor egyedülálló volt Európában. Ki kell emelni ebben az időben azokat a kutatásokat, melyeket elsősorban Mados L. és Ij- jász E. végeztek a talajok vízgazdálkodásának meg­ismerése érdekében. — 1948-ban megalakult az Agrokémiai Kutató Intézet, amely a talajtannal és agrokémiával foglalkozó szakembereket volt hivat­va összefogni. Ezenkívül még számos talajlabora­tórium ás működött az országban, az Országos; Me­zőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet keretében. A talajtani tudomány és a talajok megismerésé­nek történetében az utolsó évtizedet a genetikus irányzat újjáéledése jellemzi. A kutatásokban na­gyobb gondot fordítottak a talajképző tényezők kö­zött a biológiai tevékenység következményeire és nemcsak a talajtani, hanem a botanikai és zooló­giái tudományoknak is céljává vált a talaj és a bio­lógiai folyamatok közötti kapcsolatok felderítése. A genetikus szemlélet alkalmazásával és az átné­zetes1 talajismereti térképek anyagának, valamint újabb kutatások eredményeinek felhasználásával készült el 1955-ben Stefanovits P. és Szűcs L. szer­kesztésében 1:200 000 méretarányban az, ország genetikus talaj térképe. A térképezési munka ta­pasztalatait Stefanovits „Magyarország talajai” című munkájában foglalja össze. Nagy előrehaladást jelent a talajviszonyok megis­merésében az 1952-ben Mattyasovszky J. által meg­indított talajoróziós térképezés is. A hazai kutatómunkával párhuzamosam szakem­bereink bekapcsolódtak a nemzetközi talajtani mun­kálatokba is. A Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázási Bizottsága kidolgozta a genetikus tala j - földrajzi elven alapuló talajosztályozási rendszert. A MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetében rendszeres kutatás folyik talajfizikai, vízgazdálko­dási, talajkémiai, szikkutatási, homokkutatási, ta­il 7 TVK lajvédelmi, biokémiai, trágyázási és talajmikróbioló- giai téren. A Magyar Agrártudományi Egyetem, a Kertésze­ti és Szőlészeti Főiskola és a keszthelyi Agrártudo­mányi Főiskola kultúrtechmkai, talajtani és öntözési tanszékei ugyancsak eredményes kutatásokat végez­nek, a, gyakorlat igényeinek megfelelően, az alkal­mazott talajtan számos speciális területén, különös­képpen a talajfejlődés, a növénytermesztés és a víz- gazdálkodás kölcsönhatásainak témakörében. Az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Inté­zet a gyakorlati feladatok talajtani vonatkozású vizsgálatait végzi. Ennek keretében üzemi talajtér­képezéssel, talajvédelmi tervezéssel, öntözéses terü­letek kijelölésével, talajjavítási tervek készítésével foglalkozik. 1.2122 IRODALMI ÁTTEKINTÉS A következőkben — ismét teljességre való törek­vés nélkül •— felsoroljuk a tárgykör legalapvetőbb szakirodalmi munkáit és szakfolyóiratait. Ballenegger Róbert—Finály István: A magyar talajtani kutatás története. (Sajtó alatt az Akadé­miai Kiadónál, Budapest. Tartalmazza az 1944-ig megjelent szakcikkeket, könyveket és kiadványo­kat). ’Sigmond Elek: Általános talajtan. Budapest, 1934. Szerző kiadása,. Sajó Elemér—Trümmer Árpád: A magyar szike­sek, különös tekintettel vízgazdálkodás útján való hasznosításukra. Budapest, 1934. FM Kiadó. Kreybig Lajos: Az agrotechnika tényezői és irány­elvei. 1953. Budapest, Akadémiai Kiadó. Ballenegger Róbert szerkesztésében: Talaj vizsgá­lati módszerkönyv, 1953. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Fehér Dániel: Talajbiológia. Budapest, 1954. Aka­démiai Kiadó. Arany Sándor: A szikes talajok és javítása,. Buda­pest, 1956, Mezőgazdasági Kiadó. Fekete Zoltán: Talajtan és trágyázástan, Budapest 1958. Mezőgazdasági Kiadó. Stefanovits Pál: Magyarország talajai. Budapest, 1956. Akadémiai Kiadó. di Gléria János—Klimes Szmik Andor—Dvora- csek Miklós: Talajfizika és talajkolloidika. Buda­pest, 1957. Akadémiai Kiadó. Szabolcs István : A vízrendezések és; öntözések ha­tása a tiszántúli talajképződési folyamatokra. Budapest, 1961. Akadémiai Kiadó. Agrártudomány, 1949—1960, 1—12. kötet. Agrokémia és Talajtan, 1951-től. Erdészeti Kutatások, 1954-től. Magyar Mezőgazdaság, 1946-tól. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Osztályának Közleményei, 1952-től. Agrokémiai Kutató Intézet Évkönyve, 1. kötet 1950. Magyar Agrártudományi Egyetem Évkönyve, 1957-tőL Erdészeti Tudományos Intézet Évkönyve, 1951— 1952. Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Közleményei. 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom