Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
tek kissé tömőitebbek, egyébként szelvény-felépítésük azonos az alföldi mészlepedékes esemozjómo- kéval. 5. Réti csemozjomok képződésénél szerepet játszott a 3—4 m mélyen elhelyezkedő talajvíz is. Ennek hatása leginkább megmutatkozik az anyakőzetben, mely többé-kevésbé rozsdafoltos. A szelvényük felépítésére jellemző a barnásfekete, fekete színű, kissé szögletes morzsákra könnyen széthulló szerkezetű humuszos szint, mely fokozatosan megy át az anyakőzetbe. Legtöbb réti csernozjómban fellelhető különböző mélységben a raészlepedék is, ugyanúgy az állatjáratok és a „C” szintben a kaiéi umk onkréci ók. 6. Mélyben sós réti csemozjomok képződésénél az anyakőzet mélyebb rétegeiben sófelhalmozódás található, melyet a nagyobb tömődötteég és kissé szürkés árnyalat árul el. Szielvényfelépítése a réti csemozjomokéhoz hasonló. 7. Szoloncsák talajok magas (1 m-nél nem mélyebben található) talajvízállásnál képződnek. Jellemző e talajokon a felszíntől kezdődő, gyakran a felszíni rétegben maximumot mutató jelentős só- felhalmozódás és szelvényükben az egyhangúság, a rétegzetlenség. 8. Szoloncsák-szolonyec talajok hasonló körülmények között fordulnak elő és tulajdonságaik is sok tekintetben hasonlóak a szoloncsák talajok tulajdonságaihoz. Különbség a kettő között az, hogy e talajtípus már kifejezett tömör „B” felhalmozódá- si szinttel rendelkezik. Ez a szint legtöbbnyire a felszínhez közel helyezkedik el és sókban igen gazdag. 9. Réti öntés talajok különböző összetételű ártéri üledékeken képződnek, felszínközeli talajvíz hatására. Szelvényük erősen rétegzett. Humuszrétegük mindössze 30—40 cm, gyengén kialakuló szerkezettel. Szénsavasmésztartalmukat és kötöttségüket az öntés jellege szabja meg. 10. Nyers öntéstalajok a folyóvölgyek mai árterében találhatók, szelvényük határozatlan. Itt a talajképződés a meg-megújuló lerakódások következr- tében miég nem indulhatott meg. Felső szintjük alig sötétebb, mint az alatta levők. Sok esetben erős rétegezettséget mutatnak a különböző korú és összetételű üledékanyagtól függően. A közeli talajvíz gyakran glejesedést okoz. A talajvíz időszakos süllyedése — az oxidációs és redukciós folyamatok váltakozása — rozsdafoltossá teszi az egyes szinteket. A TVK-egységnél alkalmazott talajosztályozási rendszer és az egyes talajtípusok részletes leírását, elhelyezkedését és értékelését lásd még Stefanovits —Szűcs: Magyarország genetikus talaj térképe című OMMI kiadványban (1961). 2.122 A területre eső talajtájak leírása A TVK-egység az Alföld nagytáján helyezkedik él. Felöleli a Dunavölgy síkját, a Duna—Tisza közi homokhát Ny-i részét, továbbá teljes egészében a Bácskai lösztáblát. Elütő tájjellegének megfelelően talajföldrajzilag is változatos terület. Földtani felépítését nagyrészt a Duna hordalékanyagai adják, mint pl. az isizap, iszapos lösz, homok, a Bácskai löszháton pedig a lösz. A Duna, völgyében — Budapesttől D-re az országhatárig terjedő síksági részen — közvetlenül a Duna mellett, túlnyomó részben réti öntés talajok és kisebb mértékben réti talajok képződtek. Elterjedésüket illetően ezek a talajok a terület É-i részén keskeny sávban kísérik a Dunát, míg délebbre Kalocsa és Hajós környékén több km szélességben kiöblösödve helyezkednek el. Kötöttségük és víz- gazdálkodásuk az egyes alkotórészek összetételétől függően változik. Szénsavasmeszet általában tartalmaznak. Nyers öntés talajokat az árvízvédelmi gát mentett oldalán csak kivételes esetben találunk, azon belül azonban csak nyers öntés talajok találhatók. Ezeknek mechanikai összetétele inkább homokos, mint agyagos. A Dunavölgy térszínileg alig magasabb területein, főleg Kalocsától É-ra — ahol löszös-iszapos üledék a talajképző kőzet — a mikrodomborzattól függően a magasabban fekvő területek talajai általában réti csemozjomok, illetve mélyben sós réti csemozjomok. Ezek szomszédságában egyre alacsonyabb térszíni fekvésben kisebb mértékben szoloncsák, szolonyecek, majd szoloncsák talajok fordulnak elő. A Duna—Tisza közi homokhát e TVK-egységhez tartozó része túlnyomó részben futó- és jellegtelen homokokat tartalmaz. Csak itt-ott tarkítják kisebb foltokban a buckák közötti laposokat réti homokok, vagy a laposabb síkokat humuszos homokok. A hátság Dunavölgyével határos részein találhatók még csemozjom jellegű homokok különösen Kiskőrös, Sükösd és Kerekegyháza környékén. Ugyancsak a Dunavölgyével határos területen fekszik az elég nagy kiterjedésű, lapos réti talaj, mely É—D irányban húzódik Alsónémeditől Sári felé. Feküje iszapos homok. A laposabb helyek talajvízszintje általában 1—3 m között helyezkedik el. A Bácskai löszhát mészlepedékes csemozjom talajai nemcsak a TVK-egységnek, hanem az országnak is a legtermékenyebb és legjobb vízgazdálkodású talajai közé tartoznak. Megemlítendő azonban, hogy a mélyebb fekvésű, sík, löszös területek talajai általában mélyben sósak, ugyanis a vékony 1,5—2 m-es lösztakaró alatt a homok képezi a talajvíztartó réteget. A talajvíz viszont elég sok oldható sót tartalmaz, mely kapilláris úton felszívódik a löszös rétegekbe és elszikesíti azokat. Ily területek találhatók Jánoshalma körül és ettől D-re a mélyebb részeken. Összefoglalva megállapítható, hogy — é TVK- egységhez tartozó résztájaknak megfelelően — mind a talajtípusok, mind azok vízgazdálkodási tulajdonságai eltérnek egymástól. A Dunavölgy iszapos üledékein kialakult talajok rosszabb vízgazdálko- dásúak, mint a Bácskai löszhát löszös üledékein képződött mészlepedékes csemozjomok. A Homokhát talajai viszont nagy vízvezetőképességük és kis víztartóképességük miatt térnek el az előbbiektől. 10
