Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)

XVII. fejezet. Területi vízmérleg

dási egységnek a tervezett létesítmények megvaló­sulása esetén várható vízhiánya viszonylag elhanya­golható (az elméleti kihasználtság mértéke alig ha­ladja meg a határértéket), az ilyen átdolgozástól eltekintünk s csupán felhívjuk a figyelmet egy, a megvalósítás során is kivihető tervmódosítás (Ш. tervkiegészítés) szükségességére. A vízmérleg ezen kívül azt is kimutathatja, hogy valamely vízgaz­dálkodási egységben, a tervezett vízhasználatok a természetadta vízkészletet nem eléggé használják ki, vagy azt, hogy e készlet tervszerinti növelésé­nek mértékét (tározással, átvezetéssel) nem indo­kolja az előirányzott vízhasználatok vízigénye; a vízmérleg eredménye ebben az esetben is (pl. a tá- rozási program csökkentését javasló) tervmódosí­tás ajánlása. Távlati mérlegünkben a „jelenlegi mérleg” bi­zonytalanságai szükségszerűen halmozódnak, még ha a Kerettervben előirányzott valamennyi létesít­mény tervszerinti megvalósulását feltételezzük is. Hazánk sajátos vízrajzi helyzete miatt, elsősorban a. külföldről érkező felszíni vízkészlet terhére ter­vezett határainkon kívüli beavatkozások ismereté­nek rendkívül fogyatékos volta a bizonytalanságok főforrása. A „távlati mérleg” felállítása során e tekintetben általában azt az alapelvet követjük, hogy a külföldön 1980-ig tervbevett beavatkozások ismeretének hiányában, különösen pedig ott, ahol megvalósulásuk 1980 előtt nem valószínű, ilyenek hatásával nem számolunk, ill. csak a már 1960-ban is üzemelő külföldi vízhasználatokra leszünk te­kintettel. Alapelvünk követése közel sem meg­nyugtató, de legalább homogén eredményekre ve­zet. 2.312 A távlati vízmérleg szerkezete A „távlati mérleg” felállításának alapelvei (tűrés, biztonság, stb.) azonosak a „jelenlegi vízmérleg­nek” 2.1 alatt leírt alapelveivel. Mivel azonban a „távlati mérleg” felépítése — szükségképpen — némileg eltér amazétól, ezt itt röviden ismertetjük. A vízgazdálkodási célra hasznosítható felszíni és felszínalatti vízkészletek időbeli alakulását 20 év alatti számbavehető mértékben csak az emberi be­avatkozások (víztározás, erdőgazdálkodás, talaj- művelés, bányaművelés, stb. befolyásolhatják, mert a természeti tényezők (éghajlat, vízföldtani viszo­nyok, stb.) általában csak geológiai idő-méretben változnak. A vízkészletek mennyiségi változása részben az ilyen célból végzett beavatkozások (pl. tározók, víz­lépcsők építése, talajvízdúsítása, stb.) eredménye, részben más célú munkálatok (a talajművelőében, erdőgazdálkodásban, mezőgazdasági termelési vi­szonyokban, bányaművelésiben beálló változások, stb.) járulékos következménye. E hatások közül a „távlati vízmérlegben csak az első csoportba tar­tozókkal számolunk, a járulékos jelentkezőket, — minthogy területünkön a jövőben érvényesülő össz­hatásuk nem felmérhető s mértékük is feltétlenül kisebb a külföldi beavatkozások ismeretének hiá­nyából adódó, továbbá a felszínalatti készletek kö­zelítő becslésében rejlő bizonytalanságoknál — fi­gyelmen kívül hagyjuk. Az 1980. évi fiktív (hasznosítható) készlet meg­határozásához alapadatként tehát egyszerűen az 1960. évi fiktív készletből indulhatunk ki, mellőzve az utóbbihoz vezető, a „jelenlegi vízmérlegben” al­kalmazott számítás megismétlését. (Általában a ter­mészetes alapkészlet változatlanságát tételezzük tehát fel, ill. ahol ennek valóságos vagy elméleti változása várható, az ennek következményeként végrehajtott helyesbítést a megjegyzésben indokol­juk.) Ezután az 1960. évi készletet 1980-ig érő követ­kező valóságos és elméleti változásokat vesszük számba: a) A felszíni vizekből az 1960. évi vízigények kielégítése után fennmaradt szabad készleteket a „jelenlegi vízmérlegben” — a távlati igények isme­retének hiányában — önkényesen osztottuk szét, ill. minden szabad készletet, megállapodásszerűen. a lehetségesek közül vízrajzilag legfelsőbb fekvésű vízgazdáik ódáéi egység sajátjaként mutattuk ki. Most, hogy a Keretterv konkrétabban rögzíti a távlati igények mértékét és jelentkezési helyét, sok helyen szükségessé válhat e szétosztás meg­változtatása, azaz a vízkészletnek vízgazdálkodási egységek közti átkönyvelése. Az átkönyvelést azon­ban már úgy célszerű elvégezni, hogy a „nagytáv­lati mérleg” felállításánál újabb átkönyvelés szük­ségessé már ne váljék. Az átkönyvelés gyakor­latilag tehát nem egyéb, mint a vízrendszer víz­készletének a vízrendszer elemei (részgyűjtői) közti újbóli szétosztása az igények növekedésének és a tározási lehetőségeknek figyelembevételével. — Az átkönyvelés rovatban tüntetjük fel a vízfolyások 1960. évi hasznosítható vízkészletének — a vízgyűj­tők élővizének 1980-ig felszabaduló részével egyen­lő — csökkenését is (lásd még a 2.302/d pontban.) b) Figyelembe kell venni az. 1960—1980 közt építendő, a Keretterv XII. fejezetében felsorolt tározók készletnövelő hatását. A mezőgazdasági vízhasznosítást szolgáló tározók esetében a hasznos tározótér és az öntözési idény tartama (IV. 15-től IX. 15-ig, összesen 5 hónap) hányadosaként számí­tott folyamatos vízhozamokkal növeltük a belőlük kiegészített felszíni vízkészletet. c) Vízkészletünket elméletileg a szenny- és hasz­nált vizeknek a vízhasználatok 1960—1980. közötti létesítése és bővítése következtében várható növek­ménye is gyarapítja, amit ugyancsak figyelembe vettünk. d) A „jelenlegi vízmérlegben” mederben hagyan­dó minimális élővízként a havi KQ 75 %-ával szá­moltunk. A vizek tisztaságának védelméről intéz­kedő 1/1961. Korm. sz. rendelet végrehajtásának eredményeképpen a vizek szennyezettségének csök­kenése várható s ezzel az általános közegészség­ügyi, vízbiológiai, stb. szempontból mederben ha­gyandó minimális vízhozam értéke is csökkenthető: éspedig, elfogadott irányszám szerint, 1980-ban a havi KQ 25 %-ára. Az 1960. évi élővíz így felsza­baduló 2/3 része tehát az illető vízgazdálkodási egy­ség 1980-ban hasznosítható (fiktív) készletét növeli s befogadójának készletét apasztja. 301

Next

/
Oldalképek
Tartalom