Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
1.312 A belvízhasznosítás fejlesztésének szükségessége A 16. sz. Dunavölgyi és a 17. sz. Sárközi belvízrendszerekben a belvizhasznosítás fejlesztésére vonatkozó szükségletek napról-napra bővülnek, az igények az öntözővíz mennyiségére vonatkozóan növekszenek, ezért már 1945 óta sok terv készült a fent említett terveken kívül a hasznosítás kérdésének komplex, illetve részleges tárgyalására. A 18. sz. Kígyós és a 19. sz. Igali belvízrendszerekben a belvMiaszn osítást meg kell előzni olyan műtárgyak kiépítésének, melyek segítségével lehetővé válik a tavaszi belvizek egy részének visszatartása és szivattyús kiemeléssel öntözésre való tél- használása. A 20. sz. Margitlaszigeti belvízrendszerben a magas talajvíz miatt általában kedvező a talaj termőrétegének nedvességi állapota — tapasztalat szerint — még a legszárazabb nyári időben is. 1.32 A BELVÍZVÉDEKEZÉS FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE A belvízvédekezés munkájának és költségeinek csökkentése érdekében a mostani évenként elvégzett felújítási és fenntartási munkák mennyiségét és ütemét növelni kell. A mezőgazdasági érdekek követelik, hogy a III. rendű csatornák karbantartására azok mindenkori fenntartója éppoly figyelmet fordítson, mint az I. és II. rendű csatornák ilyen célú munkálataira. A belvíz levonulásának előfeltétele a csatornák karbantartott és a vízi növényzettől megtisztított állapota. Ennek érdekében szükséges a legalsóbb rendű fenntartó és egyben védekező csatomaőri személyzet létszámának növelése. A létszám növelésével együtt jár a csatornaőri körzetek (járások) kisebbedése, a felügyelendő csatornahossz megrövidülése, ezzel a munka intenzitásának megkövetelhető megnövekedése, valamint a belvízvédekezéshez szükséges segédszemélyzet (segédőrök, védcsapat) létszámának, a védelmi felszerelési eszközök és anyagok szaporítása. — A csatomaőrök feladatát képezi az őrjárás területén lévő vízgazdálkodási célt szolgáló műtárgyak (árvízkapú, zsilip, tiltó, bujtató, stb.) felügyelete és kezelése is. A csatornaőrök létszámának szaporításával kapcsolatos elhelyezési elv az, hogy lehetőleg lakott helyen — faluban vagy községben — helyezzük el a csatomaőri, szociális, kulturális szempontokat figyelembe véve. Gondoskodni kell ezenkívül postai telefonnal való összeköttetésről is. Ahol a szemmeltartandó műtárgyak állagának megóvása érdekében nagyobb településen kívüli területre építünk őrtelepet, ezt is össze kell kötni telefonnal a közvetlen intézkedő szervvel. Az intenzív belvízvédekezési munka megvalósításához szükséges a rendszerekben a vízmércehálózat fejlesztése, illetve építése, továbbá a lefolyó víz- mennyiséget mérő és nyilvántartó szelvények kijelölése és állandó, folytatólagos vízmenyiségmérés. sek. 1.33 A TALAJVIZSZINT-SZABALYOZAS FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE A talajvízszint szabályozásának szüksége elsősorban a magas talajvízállás csökkentésében és a víz- szintingadozás korlátozásában mutatkozik. Ez a feladat jelentős vízgazdálkodási beavatkozást jelent, a mélyebb talajvízű területeken a talajvízszint optimális mértékre való emelése viszont nem mutatkozik gazdaságosnak. A talajvízszint szabályozásához hazánkban nem igen rendelkezünk tapasztalatokkal. A 16. sz. Dunavölgyi belvízrendszer területén mezőgazdasági célú talajvízszint szabályozás nagy területrészeken lenne szükséges. Így a Dunavölgyi főcsatorna mindkét oldala a 95 és 135 km-es szelvények között mintegy 15—20 km szélességű sávon, valamint a, 70 és 85 km-es szelvények között a csatorna jobb oldalán 10 km és a baloldalán 12 km. szélességű sávon, a Hátságon Öcsa környékén, Örkény és Táborfalva között, Orgoványtól keletre és északkeletre, valamint Kiskunhalastól nyugatra. A 17. sz. Sárközi belvízrendszer területén a talajvízszint terep alatti mélységét tekintve két jellegzetes név különíthető el. A Duna mellett egészen Sükösd vonaláig a talajvíztükör nagyobb mélységben van, átlagosan mélyebb a terep alatti 3 m-nél, Úszódtól Fajszig 4 m és annál mélyebb. Ezeken, a területrészeken a talajvízszint optimális mértékre való emelése jöhetne szóba, a megoldás azonban nem gazdaságos, így a gyökérzóna optimális víztartalmának pótlását inkább öntözéssel célszerű megoldani. A 18. sz. Kígyós belvízrendszer területén a talajvízszint a legtöbb helyen mélyen van a terep alatt. Olyan területrészek, ahol magasabban van, csak kisebb kitérjedésűek, a sokévi átlagos talajvíztükör mélység ezen a területen 2 m körül van, így ez a talajvízmélység a mezőgazdasági termelés szempontjából az optimális szint környezetében van. A 19. sz. Igali belvízrendszer területén a talajvíz- tükör általában nagy mélységben van. A terület jelentős részén olyan nagy mélységben van, hogy a gyökórzónai vízháztartását érzékelhető módon nem is igen befolyásolja, s a fedőrétegben önállónak tekinthető vízháztartás alakult ki. Ilyen nagy mélységben elhelyezkedő talajvíztükör esetén talajvíznek a növényi élet szempontjából optimális szintre való emelése egyáltalán nem is jöhet szóba. A 20. sz. Margittaszigeti belvízrendszer területén talaj vízszintszabályozás nem szükséges. 123
