Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
azért, mert a sziget egész területén a talajvíz állása a termelés szempontjából a megkívánt szinthez közel van. — A tározókban (Rdha tó, K ara panerai Ö-Duna) tavaszi belvizjárás idején a víz visszatartására a karapancsai sziv.-telep korlátozott átemelőképessége miatt volt szükség. 1.22 A BELVÍZVÉDEKEZÉS MŰLTJA ÉS JELENE A 16. sz. Dunavölgyi belvízrendszerben a volt Pestvármegyei Dunavölgyi Lecsapoló és öntöző Társulat belvízi művei 1929. év végére épültek meg. Ez időpont előtt belvízvédekezés nem volt. A társulat igazgatósága Budapesten, két szakmémök- sége Fülöpszálláson és Kiskőrösön volt összesen 7 csatomaőrrel. Külön társulati telefonvonal nem volt. A művek megépítése után,, a nagyon bő téli és tavaszi csapadék folytán 1930. év tavaszán jelentkeztek az első belvízelöntések. A főcsatornán magas vízszinttel folyt le a befogadott belvíz, ezért az alsóbb szakaszok mentén elterülő alacsonyfekvésű területeket több helyütt elöntötte a mederből kilépő víz. Az elöntött területek nagysága legtöbb évben mérhető sem volt, a becslések, amelyeket a községek vezetősége a társulat akkori vezetőségéhez beküldött, nem volt megbízható. 1941. évben a belvízártér helyzetét súlyosbította az Apostag—Dunaegyháza között február 16-án bekövetkezett Duna-balparti gátszakadás, melynek következtében a területre ömlött víz nagy része a főcsatornán folyt le. A vízborítást károk csökkentésére a társulat árvédelmi és belvízvédelmi szervezetének munkája csak csekély í'észben volt hatásos, éppen ezért kellett a gravitációs rendszerű vízle- bocsájtás elvével szakítani és az árapasztó csatornák megépítését megkezdeni. Az 1942—43. évben megépült Dcmsödi árapasztó csatorna és a szunyogpusztai szivattyútelep, valamint a Duna—Tisza csatorna Dunaharaszti—Sári közötti szakaszának kiépülése óta a múlthoz viszonyított belvízkárokat nem észleltek. Ez azonban elsősorban a kedvezőbb időjárásnak köszönhető. A Dunavölgyi északi belvízrendszer felső részében a belvízkár elhárítását szolgálja a Dunavölgyi főcsatornán, és a mellék csatornákon levonuló belvizek egy részének a Duna—Tisza csatornába való terelése a meglévő zsilipeknek előírt időben való zárásával, valamint a Dömsödi árapasztó csatornán és a Szunyogi szivattyútelepen át a Soroksári Duna- ágba való emelésével. A munkálatok megindítása szempontjából nemcsak a felső területrészeken észlelt, hanem a főcsatorna fülöpszáUási vízmércéjén észlelt vízállás is mérvadó. A 17. sz. Sárközi belvízrendszerben az időszakosan uralkodott belvízállapotokra és maximális vízszintekre engednek következtetni azok a. régi belvízvédelmi töltések, amelyek a főcsatornák mentén húzódnak Miske, Dusnok, Sükösd, Érsekcsanád, Nemesnádudvar, öregcsertő, Homokmégy és Szak- már községek határában. A belvízvédelmi munkában a társulat központi műszaki személyzetén kívül három csatornaőr, négy gátőr és az érsekcsanádi szivattyútelep gépésze vett részt. A társulatnak belvízvédelmi telefonhálózata nem volt. A belvízrendszer főcsatornáin és a mellékcsatornákon a belvízvédekezés részben a már meglévő duzzasztózsilipeknek teljes, vagy részleges lezárásával és az érsekcsanádi belvízátemelő szivattyútelep működésbe helyezésével kezdődik és szükség szerint folytatódik, amíg a belvízelvezetés lehetősége a meglévő csatornákba megvan. Vízvisszatartás lehetséges a főcsatornákhoz csatlakozó, de a csatornahálózatba be nem kapcsolt fokokban. Ezek feltöltése, illetve az apadás megindulása utáni megnyitása a helyi védelemvezető feladata. A 18. sz. Kígyós belvízrendszerben a belvíz védekezési szervezet múltbeli helyzetére vonatkozóan nincs adatunk. A jelenlegi szervezetben a védekezési központ és a helyi szervek között, valamint a külső munkaerőkkel való kapcsolat csak motoros jármű segítségével tartható. A Kígyós belvízrendszere magas fekvésű, csatornái beágyazottak, belvízárterei szalagszerű területek és az esetleg szétterülő belvizek legfeljebb pár napos elöntést okoznak különösebb kártétel nélkül. Nagyobbarányú belvízvédekezés e belvízrendszerben nem fordult elő. A 19. sz. Igali belvízrendszerben dokumentumok hiányában e belvízrendszer védekezési szervezetének múltbeli működésére vonatkozóan sem tudunk részletes elemzést adni. Az Igali belvízrendszer jelenlegi szervezeti formájában is kívánatos a szorosabb kapcsolat a védekezést irányító szakaszmérnökséggel. Csak postai telefonösszeköttetés útján tartható kapcsolat a helyi egységek és az irányítás között, vagy motoros futárszolgálattal alakítható ki a gyors intézkedés lehetőségének alapja. A 20. sz. Margittaszigeti belvízrendszer területén a belvízvédekezés mindig a karapancsai belvízátemelő szivattyútelep üzeme határozza meg. A belvízvédelmet a múltban a Társulat központi műszaki személyzeten kívül négy csatomaőr, segédőrök és a majdnem egész éven át foglalkoztatott földmunkásokból szervezett védcsapatok látták el. Az érvényben lévő O. Á. B. szabályzat szerint a Dunavölgyi belvízrendszer felső részén (16/a sz. terület) a Középdunavölgyi VÍZIG ráckevei szakaszr- mémökségének személyzete végzi a védekezést. E terület 7 csatomaőrjárásra van felosztva. A Dunavölgyi belvízrendszer alsó lészén (16/b sz. terület) és a Sárközi belvízrendszerben (17. sz. terület) az Alsódunavölgyi VÍZIG kunszentmiklósi, kalocsai és bajai szakaszmérnökségének személyzete végzi a védekezést az igazgató és a belvízrendezési csop. vezető irányítása mellett. Az őrjárások száma a kunszentmiklósi szakaszmérnökség működési területén 5, a kalocsai szakaszmérnökség területén 10, a bajai szakaszmérnökség területén 2. A Kígyós belvízrendszer területén (18. sz. terület) belvízrendszer területén 9, az Igali belvízrendszer területén (19. sz. terület) 4, és a Margittaszigeti belvízrendszer területén (20. sz. terület) 4 a csatoma16 7 TVK 121
