Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
tornája és ezzel a Margittasziget elvesztette sziget jellegét. A Margittasziget első belvízirendezési terve 1903- ban készült. Ez a terv a belvízárteret két területre osztotta: az északi kisebb területrészt Szeremle község határában sízabadlefolyással a Tápcsatorna felé, az alatta lévő nagyobb területrészt pedig, alacsonyabb fekvése miatt, szivattyúzással tervezte mentesíteni a karapancsai Ó-Duna átmetszésének alsó sarkában építendő szivattyúteleppel. A belvízlevezető csatornarendszer 1905—1910. évek között kiépült és ezt 1927—29. évek között lényegesen kibővítették. A csatornák által szállított belvizet az alsó területrészen az 1904. évben épült karapancsai szivattyútelep max. 3,5 m3/s teljesítménnyel emeli át. A jelen helyzet a következő: a) A szabad lefolyású belvízterület kiterjedése 2360 ha, melyről a belvizek kizárólag szabadon folynak le a Tápcsatornába. b) A szivattyúzott belvízterület mintegy 17 840 ha, melyről a belvizeket kizárólag a karapancsai szivattyútelep emeli át a Tápcsatornába. Az elmúlt 50 esztendőben a csatornarendszer hiányosságai és a szivattyútelep alacsony teljesítő- képessége a víz levezetését többször annyira késleltette, hogy terméskiesések keletkeztek. Ezek között az évek között kell felsorolni az 1907, 1914, 1915, 1916, 1917, 1919, 1920, 1921, 1937, 1941, 1947 éveket, de különösen az 1940 és 1941 éveket. Az 1940 és 1941 tavaszán, de 1940 év végén is bár a szivattyútelep teljes üzemmel dolgozott, hosszabb időn keresztül a szivattyútelep előtti belvíztározó medencében a vízállás 1,1—1,3' m-vel volt magasabb a megengedett 82,40 m. A. f. (V. O.) magasságnál, mert a hozzáfoiyás maximuma 5 m3/s körül volt. A szivattyútelep állékonyságát biztosítandó 1930 és 1933 évben mélyépítési és cementhabarcs alápré- selési munkálatokat hajtottak végre, amelyek a tapasztalatok szerint sikerre vezettek, majd a szivattyúk elektromotoros meghajtást kaptak, A belvízrendszer jelenlegi állapotára jellemző adatokat a 2.4 I. sz. táblázat tartalmazza. 1.212 A belvízhasznosítás múltja és jelene A 16. sz. Dunavölgyi belvízrendszerben az 1930-as években Kimszmtmiklóson és Apajpusztán 2—3 hold területen skatulyázással visszatartott csapadékvízzel történtek kísérletek, főleg sziki mézpázsit termelésére. A talaj vízáteresztő-képességének javításán kívül a hiányzó tápanyagoknak, nitrogénnek és foszfornak pótlására is gondoltak. Igen szép eredményeket érte el, de a hasznosítás költséges volta miatt nem terjedt el. Belvízhasznosításra 1932-ben készült az első terv. A főcsatorna felső szakasza ugyanis Vineebértől északra nagy esésű. A terv szerint ezért a főcsatorna tavaszi vízhozamát kisebb esésű csatornával, terep feletti vizszinttel a főcsatorna és a XXX-as mellékcsatoma közötti nagykiterjedésű, mélyfekvésű töltésekkel körölvett síkvidéki tározóba vezették volna. A tárolt víz egy részét nyári szárazságok idején a környező területek öntözésére, másik részét pedig halastavakban lehetett volna hasznosítani, ez egyben a főcsatorna lényeges tehermentesítést is szolgálta volna. A terv nem valósult meg. Öcsa határában, Felsőfoabád-puszta tulajdonosa az 1940-es években, a XXVI. és XXVI/a csatornák vízhozamát felfogva, síkvidéki tározóban halastavat létesített, mely azonban a háborús események következtében üzemen kívül került. A XV-ös csatorna 9+686 km. szelvényében 1958-ban épült egy 4 m nyílású zsilip (Kolontói zsilip), mely alkalmas arra, hogy a belvizeket a Kolontóban — a főcsatorna tehermentesítésére — vissza lehessen tartani. Egyes hálózati zsilipek is, mint a főcsatorna 55, 218 km (csornai duzzasztó), a 119, 550 km (kun-- peszéii zsilip) és a XXX-as csatorna 9,750 (kún- bábonyi zsilip) lévő szelvényében alkalmasaik kis belvizek visszatartására, de a környező terep sík volta miatt a lehetőségek csak igen korlátozottak. Hasznosítás céljából való öntözővízzel ezeken a helyeken belvízvisszatartásra gyakorlatilag szükség nincs, mert a csatornák a DTCs-ból és a dömsödi árapasztóból láthatók el. A 17. sz. sárközi belvízrendszerben a kárt nem okozó belvízmennyiségek a főcsatornákká 'kiépített széles fokmedrekbem tarthatók vissza. A főcsatornában duzzasztott belvíz gátolja a környező területe sáv talajvíz szintjének apadását, a víz tömege — szivattyús kiemeléssel — öntözés céljára rendelkezésre áll, a széles fokmedrekiben pedig a nád termelése eredményesebb lesz. E gondolat kivitelezésére 1935. évben az I. sz. főcsatorna 9 900 m szelv.-nél megépült az ún, vajastoroki, 1936 évben a 31 100 és 42 200 m szelvényben a miske—homoródi és a bátyai duzzasztó zsilip, mindegyik 5,50 m nyílással, redőnyös záró- és felhúzószerkezettel. A II. számú főcsatorna 23 050 m szelvényénél 1937 évben épült az ún. lugosi vízosztó zsilip három nyílással, majd 1939—1940. évben ugyanezen a főcsatornán a 113 sé 11, 382 m szelvényekben az ósükösdi és nemesnádudvari duzzasztó. Fent felsorolt duzzasztókkal bö- gékre osztott főcsatornákban visszatartott víztömegnek öntözéssel való hasznosítása csak lassan indult meg 1945 előtt a háborús viszonyok gátolták az ez- irányú fejlődést és propagandát, pedig az alapfeltétel a víz már adva volt, hiányoztak azonban az öntözéses gazdálkodáshoz szükséges ismeretek, valamint a vízkivételhez szükséges gépi berendezés. A 18. sz. Kígyós belvízrendszeres 1960. dec. 31-ig belvízhasznosító művek nem létesültek. A 19. sz. Igák belvízrendszer belvízhasznosítási múltja hasonló jellegű volt. A belvízhasznosítás egyéb — agrotechnikai — módszerei a terület jórészt kisparcellás gazdálkodása miatt a múltban nem valósulhattak meg. A 20 sz. Margittaszigeti belvízrendszerben a belvízhasznosítás a múltban nem volt jelentős. Öntözés céljára a külterjes mezőgazdasági művelés mellett nem használtak fel belvizet. A főcsatornákban és a tározókban visszatartott belvizeket sem használták eddig öntözésre, mert a talaj természetes vízháztartása még a száraz évben is elegendő nedvességet biztosított a kultúrnövények beéréséig 120
