Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
OMI Kisebb Kiadványai (folyamatos) IDŐJÁRÁS (1897-től) OMI beszámolók (1951-től) VITUKI: Magyarország Hidrológiai Atlasza II. Hidrometeorológiai adatok (sorozat) 1.22 A VIZKÉSZLETFELTARAS TERÉN EDDIG VÉGZETT KUTATÁSOK ÁTTEKINTÉSE 1.221 A kutatások fejlődése 1.2211 A EELSZÍNI ÉS FELSZÍNKÖZELI VÍZKÉSZLET FELTÁRÁSA A hazánk hidrológiai viszonyainak módszeres tanulmányozására 1886-ban életrehívott Vízrajzi Osztály működésének kezdetekor még alig volt hozzá hasonló szélesen megalapozott tudományos célkitűzésű vízrajzi intézmény Európában. A Vízrajzi Osztály — számos világviszonylatban is kiváló magyar mérnök-előd, köztük a dunai mappá- ció készítését irányító Vásárhelyi Pál örökségébe lépve — szervezőjének és első főnökének, Péch Józsefnek vezetésével és Kvassay Jenő legfőbb irányításával elsősorban az árvizek elleni küzdelemmel kapcsolatos kérdések tanulmányozására összpontosította erejét, de egyúttal lerakta a hazai hidrológiai kutatás széles alapjait is. Az egész országra kiterjedő vízjelző szolgálatot szerveztek, évkönyvet adtak ki, megindult az árvízjelzés és a vízrajzi felmérések kiterjesztése, sőt — első,sorban Hajós Sámuel és Viczián Ede kezdeményezésére és irányításával — rendszeresen végeztek vízhozamméréseket is. A századfordulót követő első két évtizedben az osztály munkája sokat veszített kezdeti lendületéből, kezdeményező erejéből. Noha 1914-től 1919-ig olyan kiváló vezetője akadt, mint Hajós Sámuel, a hidrometria nemzetközileg elismert szaktekintélye, ebben az időben a háborús viszonyok már minden nagyobbszabású kezdeményezést megakadályoztak. Ezekre az évekre esik a Duna hely- szímrajzának és hossz-szelvényének kiadása, a víz- erőkészlet számbavételének befejezése, több előrejelzési segédlet kiadása (Korbély József) és az első tiszai hordalékmérések megvalósítása is. Ugyancsak ebből az időből származnak a talajvízszint- ingadozás megfigyelésére vonatkozó legrégibb adataink. — Ekkor kezdte pályafutását Bogdánfy Ödön, a hazai hidrológiai szakirodalom megteremtője. A két világháború közti időben a Vízrajzi Intézetté átszervezett osztály munkáját — a műszaki szolgálat egyik vezető egyéniségének, Sajó Elemérnek erőfeszítései ellenére is — a hosszútávlatú célkitűzés hiánya, a pangás állapota jellemezte. Megálltak a vizek kártétele elleni védekezés szolgálatánál, s gyakorlatilag az észlelési anyag regisztrálására .szorítkoztak. Ez az anyag mégis jelentős érték a ma vízgazdálkodója számára is. A második világháború után újjáéledt vízrajzi szolgálat rendszeres és módszeres kutatómunkája az 1948-ban létrehozott egységes vízügyi szervezetben, méginkább az 1952. júniusában megszületett, szélesen megalapozott Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben bontakozott ki. Az intézet munkaterve az egész vízgazdálkodás területét átfogja. A vízgazdálkodási célokra irányuló hidrológiai kutatások mellett egyszersmind a hidrológia tudományának előbbrevitelét is szolgálja. Alapvető adatgyűjteményekkel siet a gyakorlati vízgazdálkodás segítségére: a tartalmilag jelentősen gazdagodott, vízhozamadatközlést is rendszeresen nyújtó vízrajzi évkönyvek, a Hidrológiai Atlasz kötetei, a felszíni és a felszínalatti vizek mennyiségi és minőségi viszonyait bemutató — és az egyéb — kiadványok a vízgazdálkodási tervezés számára nélkülözhetetlenek. Lerakták a felszíni vizek komplex-szemléletű hidrológiájának elméleti alapjait. Megtörtént az országos vízmércehálózat kiszélesítése, kisvízfolyásoknak ill. csatornáknak a hidrológiai észlelésibe való bevonása, feltárták továbbá Magyarország tá- rozási lehetőségeit is. A .részletes észlelési adatok pótlására elkészültek a fizikai-földrajzi általánosításokon alapuló első számítási segédletek a lefolyás, az árvízi vízhozamok, a vízhőmérséfcletefc és a párolgás jellemző értékeinek meghatározására. A hordalékkutatás eredményeinek öszefoglalá- sával az intézet a vízháztartási vizsgálatokkal — a csapadék, a lefolyás, a párolgás és a természetes víztározódás egyenlegének módszeres nyilvántartásával — az intézeten kívül az Építőipari és Közlekedés Műszaki Egyetem I. Vízépítési tanszéke is eredményesen foglalkozott. Kiemelkedik még az intézetnek a hidrológiai előrejelzés terén végzett kutatómunkája. A talajvíz törvényszerűségeinek kutatását az országos talajvízszintészlelő kúthálózat kiépítése alapozta meg, amelyhez a Rohringer Sándor által a Duna—Tisza közén 1929-—34 közt létesített, világviszonylatban is úttörő jelentőségű kúthálózat szolgált kiindulásul. A talajvízszintalakulás törvényszerűségeinek, a meteorológiai tényezők és a talajvízjárás közti összefüggéseknek, továbbá a talajvízkészlet periodikus ingadozás jellemzőinek tanulmányozása terén az intézeten .kívül dolgozó Kutatók is értek el eredményeket. Ezeket többek Között a maximális talajvízállás előrejelzése és a talajvízkészlet feltérképezése és számbavétele terén hasznosították. Az ipari- és ivóvízellátásban — hazánk szegény felszíni kisvízi készletére tekintettel — különös súlya van a karsztvízkutatásnak. Elkészült az országos forráskataszter, továbbá eredményes kutatást végeztek a kitermelt és utánpótlódó karsztvíz egyensúlyi helyzete terén is. A vizek minőségének rendszeres számbavételi munkáit az intézet 1953-ban indította meg. A munka továbbfejlesztése azóta is az intézet III. Vízminőségi Osztályára hárul. 1.2212 A MÉLYSÉGI VÍZ FELTÁRÁSA A mélységi vízzel — a dolog természeténél fogva — nem annyira vízépítő mérnökök, mint inkább földtani és bányászati szakemberek foglalkoznak. (Ez nem is volt a VITUKI feladata és ott csak 1962-től indult meg az ezirányú rendszeres 6 6 TVK 41
