Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
Valamely területen tartósan kitermelhető vízmeny- nyiség az utánpótlódó vízhozamtól függ. Ennek a sarkallatos tételnek első felismerői bányamérnökök voltak, akik a bányákba betörő, ill. onnan eltávolí- tandó vízmennyiséget kívánták meghatározni. Több mint 80 éve, 1871-ben a máramarosi sóbányák környékén csapadékmérő állomásokat létesítettek és folyamatosan mérték a bányavíz mennyiségét is, hogy megállapíthassák a bányavíz és a csapadék közti összefüggést, a kőzeteken áthaladó víz sebességét, a kiegyenlítődés és késleltetés mértékét. Az értékes adatokat ígérő vizsgálatokat a kezdeti lendület után sajnos nem folytatták. Így a kutatás kezdeti stádiumában felállított, a vízfajták eredetére és utánpótlódására vonatkozó elméletek és számítások bizonytalanságuk miatt alkalmatlanok voltak a mélységi vízzel való meny- ny iségi gazdálkodásra, bár egyes szakemberek (Lóczy Lajos) igen hamar felismerték ennek fontosságát. A mélységi víztermelés iránt akkor élénkült meg az érdeklődés, mikor kiderült, hogy a magyar medencék kútjainak hozama, illetve nyomása csökkent, ami, legalábbis részben, a vízkészletcsökkenés számlájára volt írandó. Hosszan sorolhatnánk azokat a területeket, ahol a víz nyugalmi szintje süllyedt, a kutak vízhozama csökkent. Mindez főként a mélységi viz- utánpótlódás ismeretének hiányából adódott. Volt ugyan törvény a vízpazarlás megakadályozására, de nagyon sokszor nem lehetett sem azt megállapítani, hogy hol kezdődik a pazarlás, sem pedig a törvényt végrehajtani. Különösen szembetűnő ez a jelenség egyes zárt medencékben. (A Fővárosi Vízművek cinkotai telepén pl. az 1950-es években a miocén víztartóra telepített kutak az eredetileg kivehető vízmennyiségnek már csak alig felét adták.) A mélységi vízkutatás jelenleg is a legelmaradottabb. A probléma egyszerűbb megoldása és a kezdet megkönnyítése érdekében Schmidt E. Róbert, majd Juhász József a geológiai és hidrogeológiai viszonyok átlagolása alapján tájegységekre bontotta az országot (lásd a 2.44 pontban). Ezután megkísérelték az utánpótlással rendelkező területek és rétegek szétválasztását. Az utánpótlódási lehetőségekkel számos szakember (Balló Iván, Juhász József, Rónai András, Szebényi Lajos, Ubell Károly, Urbancsek János) foglalkozott. A kutatással együtt megindult a rétegvízadatok statisztikai feldolgozása is. Az ország mélyfúrású kútjainak jellemző adatait az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat vette, majd dolgozta fel, az adat- gyűjtemény rövidesen kiadvány alakjában is megjelent. Igen jelentős eredmény a Magyar Állami Földtani Intézetben elkészült „Magyarország Hidrogeológiai Atlasza” c. kiadvány megjelenése is. A térképek és tanulmányok sorozatából álló kiváló munka anyagából a magyar medencék és hegyvidékek vízföldtani viszonyait (vízszolgáltató réteg- összleteit) ábrázoló térképek mellett ki kell emelnünk az ártézi vizek nyomás- és áramlási viszonyait és az ártézivizet szolgáltató rétegösszletek vízhozamát tájegységenkénti és mélységközönkénti bontásban közlő térképeket, melyek összefoglalják az eddigi kutatások eredményeit s így szükségesek mind a mélységi vízkészlet becsléséhez, mind pedig a későbbi kutatómunkához. Az Atlasz Magyarország hévízfeltárási lehetőségeit is ábrázolja. A Magyar Tudományos Akadémia és a tudományos egyesületek néhány munkabizottsága is foglalkozik a vízkészlet és így a mélységi vízkészlet meghatározásával, illetve a fogalmi és módszertani kérdések tisztázásával. Az Országos Földtani Fő- igazgatóság, hasonlóképpen a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet e célból külön csoport felállítását is elhatározta. Irodalmi áttekintés A felszíni és felszín alatti vízkészletek feltárásáról — Németh Endre: „Hidrológia és hidromet- ria” c. alapvető tankönyvén kívül — összefoglaló művek még nem jelentek meg, a szerteágazó téma egyes részleteit más-más oldalról megvilágító szak- dolgozatok sokasága viszont lehetetlenné teszi a rendkívül gazdag anyag teljes felsorolását, ezért e témakörhöz nem adunk irodalmi összeállítást. Utalunk viszont a magyar szerzők bel- és külföldön megjelent szakirodaimának bibliográfiai adatait felsoroló Hidrológiai Bibliográfia köteteire (1955., 1961. és 1962). a nyomtatásban meg nem jelent, hazai gyakorlati célú kutatásokról és tanulmányokról áttekintést adó „Hidrológiai Kutatások Számbavétele” c. VITUKI-kiadványra (1962). Az alábbiakban ezért csupán néhány szakfolyóiratot és kiadványt sorolunk fel: MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei, VITUKI kiadványok, különösen Vízrajzi Évkönyv (sorozat), Magyarország Hidrológiai Atlasza I. Folyóink vízgyűjtőterülete (sorozat), II. Hidrometeorológiai adatok (sorozat), III. Folyóink vízjárása (sorozat), Magyarország vízkészlete (sorozat), Beszámoló (sorozat), Tanulmányok és Kutatási Eredmények (sorozat), Vízügyi Közlemények, Hidrológiai Közlöny M. Áll. Földtani Intézet kiadványai, köztük Magyarország Hidrogeológiai Atlasza. 42
