Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)

VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás

teljesen tönkrementek. Ivóvízzel 830 fő, azaz a belterületi lakosság 78%-a ellátott. A vízműnek nyáron mintegy 8200 fő vízigényét kell kielégítenie, e követelménynek azonban nem tud megfelelni.

Balatonjüred ősközség kútja karsztforrásra települt, melynek vizét még ma is használják. („Falu kútja”.) Az üdülőtelepen már a múlt század elején használták ivási célokra azokat a forrásokat, melyeket a kórház ma a gyógyászat érdekében hasznosít. A gyógy- és üdülőhely-jelleg felismerése egyre sürgetőbbé tette a közműves ivóvízellátás megoldását. Ezért az első világháború után a Sis- kevölgyi forrásokat foglalták és szolgálati, illetve nyomáscsökkentő medencén keresztül juttatták a vizet az ősközség és az üdülőtelep hálózatába. A közműves ivóvízellátás serkentőleg hatott a gyógy- és üdülőhely fejlődésére, ennek következtében a viszonylag bővizű Siske forrás sem volt képes minden időszakban — különösképpen nyáron — az igényeket kielégíteni. A forrásfoglalás sem volt szakszerű, mivel a forrásokat túl magas szinten foglalták.

A jelenlegi 1900 m3/nap vízmennyiséget az 1958 —1959. évben bővített Siske forrás, a közelében lévő karsztkút együttes 800 m3/nap hozama, továbbá a kéki forrás 1100 m3/nap mennyiségű vize biztosítják. A vezetékhálózat hossza 21 km. A Siske forrás vize egy 150 m3 űrtartalmú, a Kéki forrás vize egy 100 m3-es tározón keresztül jut a hálózatba. Az ivóvízzel ellátott lakosság száma 4930 fő (a belterületi lakosság 68%-a), ebből 4530 fő a vízműről, 400 fő pedig közkutakról, illetve intézményi vízművekről jut ivóvízhez. Az üdülőtelepi alsó zóna ellátása érdekében a tározótér bővítése, valamint a hálózat további kiépítése szükséges.

Balatonlelle. A vízmű rétegvizeket feltáró fúrt kutakra települt a 30-as években. Jelenleg 5 fúrt kút üzemel. A kutak rétegvize korrózió következtében vasas. A mangántartalom is számottevő. Víz- tisztítás nincs. Négy kút a központi telep tárolójába adja vizét, ahonnan hidroforon keresztül szivattyúk nyomják azt a hálózatba. Az 5 kút közvetlenül dolgozik a hálózatra. A település igénye a magasnyomású tározó nélküli üzemelést rég túlhaladta, a hálózatban gyakoriak a hirtelen fellépő nyomásesések. A vízmű kapacitása 1000 m3/nap, a nyomócsőhálózat hossza mintegy 10 km. Az ellátott lakosok száma 1230 fő, tehát a belterületi lakosság 40%-a.

Fonyód. A századforduló körül épült vízmű a most is üzemben lévő galériával és mélyfúrású kúttal bővült. Bár a víz vasas, víztisztítás nincsen. A galéria fertőzött volta miatt a termőtelepről távozó vizet folyamatosan klórozni kell. Az 50-es évek második felében a nyomócsőhálózat hossza hirtelen megnőtt 20 km-re, a régi 65 m3-es tároló helyett új 400 m3-es medence épült. A vízmű kapacitása azonban megmaradt 900 m3/nap mennyiségűnek. A gépi berendezések elavultak, tartalék nem áll rendelkezésre. Az ivóvízzel ellátott lakosok száma 1240 fő (40%), melyből 1040 fő a vízműről, 200 fő pedig közkutakról nyeri vizét.

Hévíz térségében megfelelő hőfokú ivóvizet a

településtől keletre mintegy 1,5 km távolságra lévő dobogómajori víznyerő helyen találtak. A karsztakna mellé települt gépház az ellennyomó medenceként működő 160 m3-es víztoronyba táplál. A Dobogó-majori forrásból kivehető vízmennyiség 700 m3/nap. Meg kell jegyeznünk, hogy a forrás szintje állandóan süllyed, emiatt az aknát már egy ízben mélyíteni kellett.

A megnövekedett vízigények pótlására a Rudi forrás nevű agresszív vizű termálkútból savtala- nítás után további 800 m3-t táplálnak be naponta a hálózatba. A meglévő csőhálózat hossza 17 km. Ivóvízzel 2230 fő, azaz a belterületi lakosság 73%-a ellátott. A jelenlegi víznyerő helyekre a távlatban számítani nem lehet, a karsztos területeken további vízkutatás szükséges.

Siófok. Az első vízmű az első világháborút megelőzően épült 8—10 m mély, talajvizet kitermelő fúrt kutakra telepítve. Az így nyert vízmennyiség a 20-as években már kevésnek bizonyult, ezért az első balatoni felszíni vízkivételi mű megépítése vált szükségessé. Ezt követte a 30-as évek közepén a második, majd az 50-es évek elején a harmadik vízkivételi mű. A 30-as években, majd később

1958-tól 1960-ig a víztermelőtelep korszerűsítésére is sor került. Jelenleg a víztermelés és tisztítás technológiai folyamata a következő: nyersvíz gravitációs bevezetése vízműtelepre, átemelés a leve- gőztetőre, levegőztetés, előklórozás, alumíniumszulfát adagolás, derítés, gyors szűrés, utóklórozás, tisztavíz tározás. A vízmű kapacitása 4000 m3/nap. Tározás céljaira 1 db 250 m3 térfogatú víztorony, a víz szétosztására 24 km hosszú csőhálózat szolgál. A nyomócsőhálózat egyes szakaszai elavultak, ezenfelül újabb településrészek bekapcsolását a főnyomóvezeték hiánya akadályozza. Az óracsúcsfogyasztás az üdülőhelyi jelleg miatt fokozott maximummal jelentkezik, más településekéhez viszonyítva. A jelenlegi víztorony e csúcsot kiszolgálni nem tudja. A termelt vizet a nyári magas hőmérséklet (22—26 C°), valamint a magas szervesanyagtartalom jellemzi.

Az intézményi és közkutas vízellátó művek együttes kapacitása 400 m3/nap. A vízellátásban részesülők száma: közműről 6140 fő, egyéb módon 1600 fő, összesen tehát 7740 fő, azaza a belterületi lakosság 80%-a.

Tapolca vízműve 3 db mélyfúrású kúttal rendelkezik, melyekből 1050 m3/nap vízmennyiség szerezhető be. A vízművel ellátott lakosság száma 5530 fő, tehát a belterületi lakosság 68%-a. Az elosztóhálózat hossza 16 km, magaslati tározóként 1 db víztorony szolgál 90 m3 tározó térfogattal.

Tihany. A korabeli feljegyzések szerint a falu lakossága és az apátság évszázadokon át vízhordó állatokkal, lajtos kocsival hordta fogyasztásra a Balaton vizét. Már a századfordulót követő években jelentkező üdülési igények sürgették az ivó- vízellátás közműves megoldását. A kedvezőtlen altalajviszonyok miatt az aknakutakból történő vízbeszerzés nem járt eredménnyel. Az igények jelentkezéséhez képest a vízmű fejlődése bizonyos mértékig elmaradt. A kisebb mélységű fúrt ku192