Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
II. fejezet Természeti adottságok, országos vízkészlet
Halmi közlemények és a témakörrel foglalkozó intézmények áttekintése (1.2 pont) után a természeti adottságok részletes anyagát a 2. alfejezet tartalmazza. Tárgyalja a terület földtani felépítését (2.11), talajviszonyait (2.12) és éghajlati viszonyait (2.2). Legrészletesebben természetszerűleg a vízgazdálkodás tárgyára, a felszíni (2.3) és a felszínalatti (2.4) vízkészletre vonatkozó adatokat ismerteti. A morfológiai viszonyokkal, aránylag könnyen érzékelhető és értékelhető voltukra tekintettel és az egyéb fejezetekben foglaltakkal való átfedés elkerülése céljából, külön nem foglalkozik. Az ábrákkal és táblázatokkal illusztrált szöveges anyag lényegét 11 térkép emeli ki. A szükségesnek látszó fogalommeghatározások és magyarázatok a 2. alfejezet megfelelő pontjaiban találhatók. Végül a 3. alfejezet rámutat arra, hogy a tudományos kutatást milyen irányokban kívánatos fejleszteni. 1.2 Az 1960-ig végzett kutatások összefoglalása 1.21 A VÍZFÖLDTANI, TALAJTANI ÉS ÉGHAJLATTANI KUTATÁSOK ÁTTEKINTÉSE 1.211 Vízföldtan A vízföldtani kutatás hazánkban a XIX. század második felében kezdődik. A rétegvízkutató fúrásokat kereken egy század óta általában előzetes földtani szakvélemény alapján tűzték ki, amely a felszíni geológiai adatokon és a környező fúrások szelvényén alapult. Egyszerűbb esetben a geológust meg sem kérdezték. Az 1938-ban tartott első országos Ivóvízellátás! Kongresszus a vízkutatás elmaradottságát éppen a geológusokkal való együttműködés hiányában látta. Az első rétegvízkutatást a margitszigeti I. számú fúrással kapcsolatban végezték 1854-ben, majd 1856—57-ben. Hét évtizeddel később a margitszigeti II. sz. fúrás lemélyítésekor már a felszíni geológiai vizsgálatokon kívül kisebb kutatófúrásokat is végeztek. Ennek a drága eljárásnak elkerülésére 1924-ben már alkalmazták az olajkutatás módszereit is. A Hajdúszoboszlói III. sz. fúrást gravimé- teres mérések alapján tűzték ki. A negyvenes évekig a sekélyebb fúrások előtt általában nem végeztek 'különösebb feltárást. A nagyobb vízművek kútjainak telepítésekor — a felszíni geológiai vizsgálatokon kívül — már próbafúrásokat is készítettek. A fúrásszelvény jobb megismerése érdekében ekkor már geofizikai módszereket is kezdtek alkalmazni. A Schlumberger-féle elektromos lyükszel- vényezést (karottázs) hazánkban először 1936-ban Budafa-pusztán az olajkutatás során, vízkutatásra pedig először csak 1953-ban használták. Az eljárás hátránya, hogy csak csövezetlen lyukban használható. Ezért fontos a rádióaktív lyukszelvényezés, amelyet 1953-tól használnak. Az elektromos és rá- dióafctív lyukszelvényezésen kívül reométerezés is alkalmazható. A kész furat vízadóképességónek megállapítása a fúrással egyenértékű feladat. Sajnos, ezt sokáig figyelmen kívül hagyták s a pozitív — azaz felszökő vizet adó — mélyfúrásnak csak a felszínen túlfolyó vízmennyiségét mérték. A negatív kút hozamát kanalazással, vagy próbaszivattyúzással állapították meg. Az elmúlt évtized legjelentősebb vízföldtani eredményei közé kell sorolnunk, hogy a kőzetmechanika, a geohidrológia és a hidraulika módszereit egyre inkább alkalmazzák a vízkutatásiban. Sajnos, irodalmi feldolgozásunk még naigyon kevés van. A vízföldtannal foglalkozó művek sorozatát a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-moniográfiája nyitja meg. Vízföldtani szempontból is értékes és a gyakorlati vízkutató szántára közvetlenül is felhasználható volt a Magyar Tájak Földtani leírásának sajnos hiányosan maradt sorozata,. 1948-tól kezdődően több vízföldtani szempontból is értékes könyv jelent meg. A magyar földtani és vízföldtani irodalom — elsősorban részmunkákban — gazdag, azonban kevés még az összefoglaló hidrológiai munka. A legfontosabb irodalom legtöbb esetben folyóiratokban és időszakos kiadványokban található meg. Az ország területének általános földtani kutatása és földtani térképezése a M. All. Földtani Intézet feladata. A munka eredményét az Intézet földtani térképekben és tájmomagráfiákban hozza nyilvánosságra. Legfontosabb összefoglaló e téren a négy lapból álló ..Magyarország földtani térképe” (1956. M= 1:300 000) és az ehhez csatlakozó „Magyarázó Magyarország 1:300 000-es földtani térképéhez”, mely ismerteti az egyes földtani képződmények kifejlődését és megadja a legfontosabb, az 1:300 000- es térképen is feltüntetett mélyfúrások szelvényeit. Fontos megemlítenünk, hogy az ország egész területéről kéziratos formában rendelkezésre áll az Intézetben 1:25 000-es, sőt helyenként még ennél is részletesebb földtani térkép. A földtani feltárások közül jelentős, vízföldtani eredményeket adtak az alföldi, szerkezeti kutatások és a felszinközeli rétegek vizsgálata,. Ezt követte az Alföld, majd a Kisalföld talajvízhelyzetének térképezése, amelynek összefoglalása a M. All. Földtani Intézet évkönyvében (XLVI/1 füzet) „A magyar medencék talajvize, az országos talajvíztérképező munka eredményei” címmel jelent meg. A M. All. Földtani Intézet 1960 óta, megjelent ilyen témájú kiadványai közül jelentős Magyarország Vízföldtani Atlasza a hozzátartozó Magyarázóval, továbbá „Az Alföld talajvíztérképe”. Néhány alapvető földtani, mérnökgeológiai és vízföldtani munkán kívül a kutatási eredmények legtöbbje a szakfolyóiratokban és intézeti kiadványokban közölt cikkek és tanulmányok formájában jelent meg. A nagyszámú dolgozat felsorolását megtaláljuk a Hidrológiai Bibliográfia kötetében. 1.212 Talajtan A magyar talajtan fejlődésében bizonyos szaka- szosság figyelhető meg. A XVIII. század végétől a XIX. század közepéig a külföldön elért eredmények meghonosítása uralkodik. A magyar mezőgazdaság külföldhöz viszonyított elmaradottságát Tessedik Sámuel, a szarvasi Mezőgazdasági Iskola alapítója, a szikjavítás út
