Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
3. ábra 23%-a. Ez az árvízmentesítési és az azzal együtt végzett alapvető folyószabályozási munka második honfoglalásnak tekinthető. E munka — melynek legfontosabb műszaki adatait a fejezet végén lévő 1. melléklet tartalmazza — világviszonylatban is jelentős, az európai árvízmentesítések között pedig területileg az első helyen áll (3. ábra). 1.22 A FOLYÓK ÉS TAVAK SZABÁLYOZÁSA HELYZETÉNEK ISMERTETÉSE Magyarország földrajzi helyzetéből kifolyólag elsősorban a vizek kártételei ellen való védekezés, az árvizek gyorsabb levezetése volt az a cél, amelynek elérése érdekében már a középkorban is sor került — bár csak elszórtan — bizonyos folyószabályozási munkák végzésére. De a víziszállítás biztosítása érdekében is szükség volt néhány intézkedésre. Így pl. már 1596-ban törvény rendelkezett a Garamon lévő malomgátak átalakításáról a folyón való közlekedés érdekében. Korán felmerült a Duna—Tisza csatorna építésének gondolata is. A csatorna első ismert tervét Bállá Antal (1739—1815) mérnök készítette s ennek a csatornának megépítése és nagy folyóinknak az árvízmentesítés mellett a hajózás érdekében való szabályozása a XVIII—XIX. század többi neves magyar vízmérnökeit is foglalkoztatta; közülük Vedres Istvánt (1765—1830), Beszédes Józsefet (1786— 1852), Huszár Mátyást (1780—1843), Lányi Sámuelt (1791—1845) és Vásárhelyi Pált (1795—1846) említjük. A XVIII. százaid végén már több helyen végeztek nagyobb folyószabályozási munkát. Ekkor készítették a Dráva átmetszéseinek nagy részét — és ekkor építették a Ferenc-csatornát is. A rendszeres folyószabályozási tevékenység azonban csak Széchenyi István fellépése után kezdődött meg, az előző fejezetben (1.21) tárgyalt nagyszabású árvíz- mentesítési munkákkal összefüggésben. Az árvízmentesítés és folyószabályozás ügyének felülvizsgálása során — mint már említettük — az árvízmentesítést az érdekelt birtokosok feladatává, a folyók szabályozását és hajózhatóvá tételét pedig állami feladattá tették. Az árvízmentesítési és a folyószabályozási feladatok ilyen szétválasztása, bár bizonyos mértékig szakmai szempontból is magyarázható és védhető, a gyakorlatban az 1846-ban megkezdett Ti- sza-szabályozás során nem hozta meg a kívánt eredményt. A meder megrövidítése miatt az árvizek levonulása ugyan meggyorsult, de az árvízszintek jelentősen megemelkedtek, emiatt a töltéseket minden nagyobb árvíz után magasítani és erősítem kellett. A munkálatok költségei meghaladták az érdekelt birtokosság anyagi erejét, a folyószabályozási műveket, elsősorban pedig a tervezett átmetszéseket sem építették a ‘kívánt ütemben. Részben a folyószabályozás és az árvízmentesítés összehangolatlansága volt egyik oka az 1879. évi szegi árvízkaasztrófának, amelynek tanulságait levonva, a Kvassay Jenő vezetésével 1891-ben felállított Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal irányításé mellett nagyobb erővel fogtak hozzá az átvágások kiépítéséhez. A Duna évszázadok óta Európa egyik legfontosabb víziútja volt. Magyarországi szakaszán az egyes kisebb helyi jelentőségű szabályozási munkáktól eltekintve az első tervszerű szabályozási munka keretében 1820—1821-ben a Baja—Mohács közötti szakaszon négy átmetszést létesítettek, Az árvízmenteisítéssel is összefüggő nagyarányú, rendszeres folyamszabályozási munkák azonban a Dunán, — melynek árterülete csak kb. 1/3-a a tiszai árterületnek — csak jóval később, az 1870-es évektől kezdődően indultak meg. Elődeink nyomatékosan rámutattak arra, hogy a jéglevonulás meggyorsítása érdekében végzett szabályozási munkák épp úgy szolgálják az árvízmentesítési, mint a hajózási érdekeket. A Dráva szabályozása során az 1784—1848. évek közötti időszakban, majd az 1895—1916. évek közötti időszakban végeztek nagyobb arányú munkát. Az első időszakban a folyó hosszát átmetszésekkel megrövidítették és ezzel az árvízlevonulást meggyorsították; a másodikban szabályozási műveket létesítettek és a barcsi medencés kikötőt építették meg. A mellékfolyók rendszeresebb, tervszerű szabályozását a már tárgyalt múltszázadbeli nagyszabású árvízmentesítések időszakában kezdték meg. A töltések közé szorított folyókon az árvíz és a jég levonulásának kedvezőbbé és gyorsabbá tételét az éles ‘kanyarulatok átvágásával, ennek révén a fo- lyok hosszának csökkentésével, az esés növelésével kívánták elérni. A partvédő és más szabályozó művek építése terén azonban — főleg gazdasági okok miatt — nem tartottak lépést a töltésépítéssel és az átmetszések létesítésével, így sok helven a folyómeder újból elfajult és a partszakadások nem egyszer az árvízvédelmi művek fennmaradását veszélyeztetik. Mindezen túlmenően van néhány olyan folyónk, amelyek szabályozottsága minimális mértékű (pl. a Rába felső szakasza, az Ipoly, a Zala, a Hemád. a Sajó és a Zagyva). Ezek szabályozása,, valamint többi folyóink szabályozásának befejezése és a szabályozottság fenntartása a jövő egyik fontos feladata. Folyóink hossza az átmetszések következtében jelentős mértékben csökkent. Így a Duna folyamnak a mai Magyarország területére eső szakasza, mely egy II. József korából (XVIII. sz.) származó térkép szerint 472 km hosszú volt, az 1960-ig megépített 30 átvágás révén 417 km-re rövidült. — A Tisza teljes hossza a szabályozás előtt 1419 km volt; 1960-ban — a kiépített 114 átvágás okozta rövidülés folytán — csupán 965 km. A Tisza mai Magyarország területére eső szakaszának eredeti kereken 1000 km hossza 1960-ra 600 km-re csökkent. 19 OVK 145
