Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)

II. fejezet Természeti adottságok, országos vízkészlet

A jura karsztos, és törmelékes kőzeteinek, vízföld­tani jelentősége kisebb területük és tömegük miatt a triászhoz képest csekély (4. ábra. A., B. és C. szel­vény). Az alsó juránk őri mészkő vize a bakonyi mangánbányászatot nehezíti. A kréta karsztos és törmelékes kőzeteinek első­sorban helyi jelentőségük van a Közép-Dunántúlon (a Vértes szegélye Tatától Pusztavámig, az Ény-i Bakony pereme, főleg Ajka környéke). Harmadkor (tercier) A harmadkor kőzetei alkotják Magyarország al­talajának legnagyobb részét addig a mélységig, ameddig annak vízgazdálkodási jelentősége van. Ezék közül a törmelékes laza kőzetek a legfonto­sabbak. szemben a földtani középkor karsztos kő­zeteivel. Az ó-harmadkor vízföldtanilag legfontosabb kő­zete az eocén mészkő és mászmárga, különösen a Budai hegységben és a Bakonyban. A nyugatbako­nyi bányászatot fenyegető „fedővíz” ebben a mész­kőben tározódik. Az ó-harmadkor egyéb képződményei (felső eocén, oligocén) között csak kevés olyan törmelékes kőzet van, amelyből számottevő vízmennyiség ter­melhető. Ezek is csak helyileg jelentősek. Észak- Magyarország sok vidékén (Nógrád, Észak-Borsod), a talaj és a rétegvíz feltűnő szegénységének oka a túlnyomóan agyagos, vastag oligocén rétegsor nagy elterjedése. Az új-harmadkor alsóbb részének, a miocén aljá­nak homok- és kavicsos rétegei (Budapest környé­ke), valamint a középső miocén széntelepek (Nóg­rád, Sajóvölgy, Egeresein vidéke, Várpalota, Hidas) fedőjében és a szén telepes összletben levő kavicsos­homokos üledékek helyenként bőségesen tartalmaz­nak rétegvizet. Ez a rétegvíz Nógrádiban, Borsod­ban, az északi Mecsekben (Hidas), Várpalotán ve­szélyt jelent a bányászatra is. A miocén felsőbb mészköveinek karsztvize nem jelentős. , A Dunántúl dombvidékein, a Kisalföld széles pe­remén, az Alföld szegélyén, vagyis mindenütt, ahol a negyedkori takaró vékony, a rétegvíz fő tározó kőzete a pliocén üledéksorának homokrétege. Az alföldeken, ahol a negyedkori takaró már vastag, a pliocén rétegek jelentősége a meleg- és forróvíz tározásában van. Az utolsó magyarországi beltenger a pliocén fo­lyamán fokozatosan édessé vált. A pliocén második felében ezeknek a sekély, majdnem édesvízű tavak­nak partvonala gyakran és nagy mértékben inga­dozott. A tó partja közelében, a folyók torkolatá­nak környékén keletkezett és a folyókban lerako­dott homokrétegek jelentősek, mert a nagyméretű partingadozások miatt a hegységp.eremiektől nagy távolságra benyúlnak. A középhegységi peremtől befelé haladva mind kevesebb folyóvízi rétegsor osztja meg a főleg agyagos tavi üledéksort, pl. a Balaton felvidékén még öt, a tőmedence belsejé­ben (Tab, Nagyatád) már csak egy folyóvízi réteg­sor van. A sekély tavak jelentős partingadozásai nyomán keletkeztek a legjobb vízadó rétegek a felső pan­non tavi üledéksorában. A peremek felől haladva e folyóvízi rétegek szemnagysága finomodik, összes vastagsága a szelvényben csökken. A felső pannon aljának homokrétegei is jelentősek. Ezek akkor ra­kódtak le, amikor a kéregmozgások következtében a pannon tó területileg erősen összeszűkült, a folyó­vizek nagy területen uralomra jutottak. Ezeknek a folyóknak a lerakódásai és az előnyomuló felső pannon tó parti képződményei alkotják az alsó és felső pannon közti homokos szintet, melynek kü­lönösen az Alföld déli felén és a Kisalföld közepén van nagy jelentősége. Itt ugyanis ez az ún. hévizes szint a harmadkorvégi és negyedkori kéregmozgá­sokkal már olyan mélyre süllyedt, hogy rétegvize 100 C° körüli hőmérsékletű hévíz. Az alsó pannon homok és homokkő rétegeinek vize az alföldeken már sósvíz. A pannon beltó feltöltóse után az egész ország területén — a hegyvidék kivételével — hézagosán vastagabb-vékonyabb, túlnyomóan homokos üle­déksor rakódott le (az ún. levaratei rétegek). Ez bő­ségesen tartalmaz rétegvizet, ha eléggé mélyre ke­rült. Főleg az Alföld peremén és Nyugat-Dunántú- lon jelentős a vízellátás szempontjából, míg a Du­nántúl délkeleti részén magas helyzetű. Ezt a ré­tegsort helyenként vékony, tavi eredetű vízzáró ré­teg fedi, főleg a Dunántúlon. Az Alföldön, a. süllye- dékes területeken nem pusztult le, mint sok hely­ről a Dunántúlon, hanem vízzáró fedő nélkül egy­séges víztartó képződményt alkot a negyedkor leg­alsóbb, legdurvább szemű, legfontosabb vízadó kép­ződményével. A pliocén (felső pannon alján lévő és levantei) homokrétegek vízföldtanilag nem annyira kedve­zők, mint a negyedkori üledékek, A pliocén homok ugyanis sokkal finomabb szemű, mert a harmad­korvégi és negyedkori nagy és gyors kéregmozgá­sok előtt a pliocén második felének folyói egyenle­tesebb, kisebb eséssel, finomabb szemű hordalékot szállítottak és raktak le. Üledékükben ezért keve­sebb a homok és az is finomabb, mint a negyed­kori folyók hordalékában. A pliocén homokrétegek csak a hegységi peremeken tartalmaznak apró ka­vicsot. Ezzel szemben a negyedkori folyóvízi üle­dékben még az Alföld belsejében (pl. Kiskunfélegy­házán) is található kavics. Negyedkor (kvartier) A pliocén és a negyedkori víztartók szemelosz­tásának különbsége az oka annak, hogy a negyed­kori üledék fajlagos vízhozama gyakran nagyobb, mint az idősebb homokrétegeké. Alföldjeink altalaja általában nagy vastagságú, főleg folyóvízi eredetű, legtöbb helyen durva sze­mű, törmelékes kőzetekből áll. A lapos lencsealakú víztartó rétegek az Alföld peremei felől fokozato­san finomodva s általában mélyülve, oldalirányban szétterülve, függőlegesen is szétválva követhetők a medence belseje felé. Különösen szembetűnnek az Alföld fiatal, negyedkori süllyedőkéit kitöltő durvaszemű üledékek sorozatai, amelyek a maga­sabban maradt finomabb anyaggal kitöltött részek között vannak. Az Alföld negyedkori süllyedése sem időben, 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom