Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
VII. fejezet. Halászati vízhasznosítás
tos víztározó létesítését és a Dinnyéskajtori-csa- torna bővítését. Az ezzel járó munkákat a vízrendezés és tározás keretében irányoztuk elő, a Keretterv V. és XII. fejezetében, A természetes vizek halászati hasznosításának fejlesztésére vonatkozó részletesebb számszerű adatokat a fejezet végén lévő 4. melléklet tartalmazza. 2.22 a tógazdaságok haltenyésztési KERETTERVE Az 1960. évi 96,4 ezer q tógazdasági halhústermelést távlatban 441,8 ezer q-val kívánjuk emelni. Ebből 27 ezer q a meglévő tógazdaságok hozamának növelésével érhető el, míg 414,8 ezer q új tógazdasági üzemek létesítése útján állítható elő. Távlati összes tógazdasági haltermelésünk a leírtak értelmében, 538,2 ezer q hal lesz. A tógazdasági fejlesztési feladatoknak két nagy csoportja van. Az egyik a meglévő tógazdasági üzie^ mek hozamának növelése, a másik új tógazdaságok létesítése, ahol szintén belterjes tógazdasági termelést irányozunk elő. A tógazdasági termelés belterjesítésével kapcsolatos teendőink az alábbiak: A halhústermelés, növelését elsősorban a terület- egységre eső hozamok fokozásával kell elérni. Ehhez az kell, hogy a korábban állagukban leromlott tavakat helyreállítsuk. Tógazdaságaink fele a felszabadulás előtt épült, a kellő felújítási munkálatok elmaradása miatt műtárgyaik megrongálódtak és nem szolgálják a belterjes halhústermelést. Ezek helyreállítása egyik legfontosabb feladat. A második ötéves tervben a hozamok, erőteljesebb emelése lehetőséget ad arra, hogy a, tervek teljesítésére a tervezettnél kevesebb új tó épüljön, és ennek ellentételeként mintegy 120—150 millió forint költséggel a régi tavakat rendbehozzuk. E munkálatoknál legfontosabb feladat a haltermeléshez szükséges vízszint biztosítása, megrongált gátak és műtárgyak helyreállítása. A tavak rekonstrukciójánál figyelembe kell venni a korszerű halhústermelés megnövekedett igényeit, a piac folytonos ellátását (nyári halászást) is. Biztosítani kell a tavak jobb lecsapolását és feltöltését, a hal egészséges és veszteségmentes kezelését. Törekedni kell arra, hogy minél több mélyvízű gépesített külső halágy szolgálja elsősorban nyáron a veszteség- mentes lehalászást. A halélettér rendibehozásához, tartozik a káros vízinövényzet teljes kiirtása. A vízszánt helyreállításával ez már gépesítve könnyen végezhető, csak a szükséges gépek beszerzését, illetőleg gyártását kell biztosítani. A víztükröt benövő vízinövények korlátozzák a hal életterét és ezért általános elvként ki kell mondani, hogy a tótükörnek mindenr- féle vízinövénytől mentesnek kell lenni. (Ez alól csak a partvédelem céljait szolgáló kemény&zárú növények (kivételek.) A vízinövények elterjedése egyik oka a korábbi évek alacsony hozamának. Tavasszal ellepik a hal életterét, feleslegesen fogyasztják a tótalaj táplálék-készleteit, árnyékolásukkal lassítják a víz felmelegedését, majd rothadásuk nyáron káros gázokkal mérgezi a hal életterét. A vízinövényekkel benőtt tavakban csak későn és korlátozott mértékben lehet etetni és a sok rothadási folyamat miatt még kora nyáron is étvágytalanok a halak. A gépi növényirtás mellett fokozott mértékben kell alkalmazni a napjainkban folyó kísérletek eredményeként a tótalaj vegyszeresen történő fertőtlenítését. A kacsahúst termelő gazdaságokban ezt a feladatot nagyon előnyösen oldják meg a kacsák, melyek környezetükben minden növényféleséget kiirtanak. A hozamok növelésének következő alapvető követelménye a kellő minőségű és mennyiségű te- nyészanyag. E téren a tógazdasági üzemeknek nemcsak saját szükségletüket kell előállítani, hanem a természetes vizek hozamának növeléséhez nagyabb mennyiségű felesleget is termelniük kell. A jó tény észanyag az elmúlt években általában nem volt biztosítva. Ennek az az oka, hogy az árufel- adatok teljesítése mellett az ivadékraeveléshez nem maradt megfelelő terület. Ezért elsősorban a te- nyészanyag előállítás biztosítása érdekében helyes, ha a tóterületet üzemileg beosztjuk. így annak legalább 10%-án kell ivadékot előállítani, 20%-án nevelni a nyújtott halat és 70%-án termelni az áruhalat. E területbeosztás melllett — amit rugalmasan lehet és kell kezelni — teljesíthetők az árutermelés feladatai is és biztosított a kellő mennyiségű és minőségű tenyészanyag előállításához szükséges terület is. A tenyészanyag-ellátás érdekében szilárd alapokra kell helyezni az anyanevelést. Ezzel párhuzamosan céltudatos tenyésztői és nemesítő munkát kell végezni minden halasüzemben. Évről-évre egészségesebb, jobb tenyészértéklkel bíró népesítési anyagot kell a kihelyezéshez biztosítani. Az anyákat már ivadékkorban érdemes kiválogatni, évről- évre szelektálva, gondosan nevelni. A harmadik évben ivar szerint különválogatva helyezzük a tavakba és 4 éves korban állítjuk tenyésztésbe. Az elégséges anyalétszám biztosítása érdekében a halasüzemnek ezer habonként legalább 3500 anya- jelöltet 'kell évente felnevelni. Lényegesen javítani kell az ivadékelőállítás módszereit. A korábbi gyakorlatot, mely a piaci áru közt termelte meg az elsőéves pontyokat, fel kell számolni. Így kiküszöbölhető a vadívás, mely rendszerint a tenyészanyag negatív szelekciójához vezet. A tenyészanyag külön tóban nevelésével elkerülhetjük az idősebb korosztályok fertőző hatását, halparaziták korosztályróll-korosztályra való átterjedését és a nagyhal lehalászásával együtt járó törődést is. A terület viszonylag kisebb részén könnyebb a védekezés; megszervezése a kártevőkkel szemben. Egészségesebb tárolási követelményeket tudunk biztosítani azzal, hogy a tenyészanyag tóban telelhet, munkát is takarítunk meg, mert ez esetben tóból-tóha tudjuk kihelyezni. Így csökkenthetők a téli tárolási gondok is. Arra kell törekedni, hogy a tenyészanyagot lehetőleg szűz vagy fólugarként kezelt tavakban állítsuk elő, olyanokban, melyeknél nincs1 felhalmozódva nagytömegű rothadó iszap, melynek káros bomlása mérges gázokkal telíti a hal életterét. A szűz területeken történő ivadékólőállítást tovább kell fejleszteni azzal, hogy megfelelő D ubics-rendszerű 427
