Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
VII. fejezet. Halászati vízhasznosítás
ívótavakat, esetleg melegvízzel ellátott keltetőházat liétesítünk. Ezekben az ívást kézben lehet tartani, az ivadóknevelést meg lehet oldani. Az ivadéknevelő tavak így tervszerűen népesíthetők attól függően, hogy kétéves üzemihez előnevelt, vagy hároméves üzemhez nyújtásra apró ivadék termelésére törekszünk. A tógazdasági üzemekben a hal egészségügyi követelményei, a termelés szakosítása, a munkák gépesítése, a kártevők elleni eredményesebb küzdelem, az egységes népesítés alkalmazását kívánja. Ez megfelel az előbbiekben ismertetett tóterület üzemi beosztásának is. A gyakorlatban ma a haltermelés két- vagy hároméves üzemiben folyik. Egyelőre döntően a hároméves üzemet kell alkalmazni, részben a piac igénye, részben a halbetegségek okozta kiesések miatt. A hároméves üzemben nagyobb a kihelyezési súly, nagyabb az egyedsúly, ami korábbi 'takarmányozást tesz lehetővé, ami előnyösen jelentkezik a tóterület kihasználásában. Kétéves üzemben viszont jobban tudjuk kihasználni a hal fejlődési erélyét, de nem tudják mindenképpen biztosítani minőség tekintetében az exportigényeket. A haitenyésztési technológia javításával kell a későbbiekben elérni azt, hogy halhústermelésünk döntően a kétéves üzem felé fejlődjön. A kétéves üzemben előnevelt 10—15 dlcg-os ivadékhoz a 3 éves üzem részére nyújtásra alkalmas 2—3 dkg-os ivadékot kell termelni. Ezért az ivar dékmevelő tavakat a kétéves üzemhez 10—20 ezerrel, a hároméves üzemhez 20—40 ezerrel népesítjük, mindenkor figyelembe véve a tapasztalt kallódás mértékét. A nyújtótavak népesítésénél bevált a korábban meghatározott 3 ezer darabos alsóhatár, mely a termelési adottságoktól függően) 5—6 ezerre, sőt kivételesen jó viszonyok között ennél magasabbra is nőhet. A piaci tavak népesítésénél mindig figyelembe kell venni azit, hogy milyen minőségű árut kívánunk előálítani. Kétéves üzemiben általában előnyös a hazad alacsonyabb súlyú piaci hal termelése, ezért ezen tavakat 600—1000 darabbal érdemes népesíteni a tó termőképességétől függően. A niépe- sítési mód alkalmas jobb tavaknál arra is, hogy az igényes export-hal alsó súlykategóriáját is előállítsuk. A hároméves üzemben, figyelembe véve a tavak termőképességét, 800—1400 darabig népesítünk ha-onként nyújtott halat. A kihelyezési darabszámnál mindig figyelembe kell venni a kallódás mértékét és azzal megemelni a fent jelölt darabszámokat. A hozamok növelését szolgálja egyes járulékhalak tenyésztése. Ezek közül ki kell emelni a compót, mely a világpiacon igen keresett és jobb árat fizetnek érte, mint a pontyért. A compóte- nyésztés fejlesztése érdekében érdemes erre a célra külön tóegységet is kijelölni. A ragadozóhal tenyésztése melett az árucompó előállítására elsősorban a tenyészanyagot termő tavak alkalmasak, vagy olyan árutermelő tó, amelyben nincs szeméthal és nem kerül bele ragadozóhal. A tenyészanyag- nevelő tavakban a coanpó azzal, hogy a tó fenekén keresi táplálékát, nagyban hozzájárul a hozamok emeléséhez. A tógazdasági árutermelés mennyiségét és minőségét javítják a ragadozóhalak. Ezek tenyésztése előnyösen növeli a hazai piac változékonyságát és exportunk lehetőségeit. A ragadozóhalak tenyésztésével felszámolható az a káros szemóthal- tömeg, ami napjainkban mérsékli a pontyhús előállítás eredményességét. A ragadozóhalak amellett, hogy az értéktelen szeméthalat testükben értékes hússá alakítják át, főleg azért a biológiai tevékenységükért hasznosak, melyen keresztül a pontytakarmányok jobb kihasználását szolgálják. A kényes süllőt inkább a Dunántúl könnyen lehalászható tavaiban, a mostohább viszonyokat jobban tűrő harcsát az alföldi nagytavakban ajánlatos tenyészteni. Az egységes népesítés bevezetésével a tógazdasági üzemben széles tere nyílik a ragadozó- hal tenyésztésének, mert hisz azt a tóterület 70%- án a piaci hal mellett mindenütt meg lehet szervezni. A választék növelésére a pontyon kívül süllőt és harcsát tenyésztő tógazdaság is szükséges. A ragadozóhal-tenyésztés szélesítésének határt szab a tó takarmányhal készlete (szeméthal). Azok elszaporodása viszont rontja a pontytakarmányok hasznosulását, mert 1 kg hús előállításához háromszor annyi szemesabrakot igényelnek, mint a ponty. Így tehát a ragadozóhailak fokozott takarmányhal igényét elsősorban pontyhússal lehetne növelni. Ez nem gazdaságos azért, mert 1 kg ragadozóhal előállításához 6—7 kg halhúsra van szükség, melynek önköltsége 70—80 forint, ami a ragadozóhal piaci értékének 3—4-szerese, Így tehát a tenyésztés bázisa továbbra is a tóban előkerülő takarmányhal- mennyiség marad, melynek szervezettebb kihasználásával a jövőben a mainál többszörös mennyiségben lehet harcsát és süllőt előállítani. A fiatal ragadozók táplálására azonban érdemes pontyot ivatni. A belterjes halhústermelés lényegesen több ta- karmányfelhasználást kíván a halasüzemben. A nagyobb kihelyezési darabszám és súly következtében a korábban fajlagosan feletetett takarmány meny- nyisége lényegesen nő. Az erősebb népesítés a halak koratavaszi és késő őszi etetését kívánja. Ezért általános elvként ki kell mondani, hogy a belterjes üzemekben a halat kora tavasztól késő őszig mindig étvágy szerint kell etetni. A tavaszi korai intenzív takarmányozás egyben a természetes táplálékok jobb kihasználását is szolgálja és előnyös betegségek elleni küzdelemben azért, mert kondicionálja a télen leromlott szervezetet és fokozza annak ellenállását a kórokozókkal. szemben. Emiatt a tavaszi fehérjében gazdag planktonbőség mellett indokolt szénhidráttartalmú takarmányt etetni, melyből termelt zsír segítségével a vitaminok felszívódása is hatékonyabb. A takarmányozás helyes elveinek megvalósításával (megfelelő számú etetőhely, korai etetés, ét- vágyszerinti etetés stb.) a takarmányok jobb kihasználása is biztosítható. Különös gondosságot igényel a fiatal korosztály, az ivadék takarmányozása. Az ivadék nagy százalékban való elhullásának rendszerint a szűkös táplálás az okozója. A hal is — hasonlóan az egyéb állatokhoz — fiatal korban hasznosítja legjobban a takarmányt. 428
