Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
eljárások mellett — egyik leghatásosabb módszere az öntözés. — az esős és száraz jellegű évek periodikusan váltják egymást. Az ország nagy részére olyan csapadék jellemző, mely nem elegendő átlagosan a kielégítő termések eléréséhez. Ezért az öntözés bevezetése, illetve kiterjesztése az ország csapadékszegény vidékein elsőrendű népgazdasági érdek. A terv kidolgozásánál azt tartottuk szem előtt, hogy az öntözővíz leggazdaságosabb felhasználása érdekében vízgazdálkodási, domborzati, éghajlati és üzemelési okokból nagy öntözőrendszereinket elsősorban az Alföldön helyezzük el, de — az 1960. évi állapothoz képest — a Dunántúl és az északi hegyvidék öntözött területeinek arányait is célszerű növelni. A fejlesztés során az öntözési módok arányát a termelési és a természeti adottságok, valamint a gazdaságosság követelményeinek a függvényében kell meghatározni. A felületi öntözés elsősorban a Nagyalföld ösz- szes olyan vályog, agyag és szikes talajain indokolt, ahol a domborzat egyenletes. Ahol a talaj és domborzat ezt indokolja törekedni kell a korszerű öntözőberendezések: héjcsatomák, műanyagtömlők és kisnyomású földbeépített ac vezetékek bevezetésére. Az esőszerű öntözést a vízszegényebb vidékek jó vízgazdálkodású és áteresztő talajain, s ott helyes előirányozni, ahol a gravitációs öntözés nem alkalmazható. A gépi emelést az eddigieknél sokkal ki- terjedtebben kell alkalmazni. 2.242 Tógazdaságok és tározók A haltenyésztés fokozását részben a lakosság igényeinek növekedése, részben a kiviteli lehetőségek indokolják. Emellett természeti tényezőink a haltenyésztés növelésére rendkívül alkalmasak. Az öntözések vízellátása érdekében tervezett létesítmények és a tározók a halgazdaságok gazdaságos telepítését megoldhatóvá teszik. Fontos tényező az előbbiekben mondottakon túlmenően az is, hogy sok a még ki nem használt és mezőgazdaságilag nem hasznosítható és gazdaságosan nem javítható területünk, mely belterjes hal- tenyésztésre kiválóan felhasználható. A víztározók általános másodlagos hasznosítási módja a halászat belterjes vagy félkülterjes formája. A fejlesztés során mindinkább előtérbe kerülnek a természetes tározási lehetőségek (meder és holtág tarozás). Ezeket elsősorban az indokolja, hogy tá- rozásra azok a területek vehetők igénybe, melyeknek mezőgazdasági hasznosítása korszerű színvonalon nem lehetséges. A tározók létesítése általában több célt szolgál: egyrészt lehetővé teszik a vízbő időszakok feleslegesen elfolyó vízmennyiségeinek a vízhiányos időszakokban való hasznosítását, másrészt — fentiekkel összhangban — a vizek kártételeinek csökkentésében is fontos szerepük van (belvíz és árvíztározás). Az ipar és a lakosság igényének fokozásával mindinkább szükségessé válik olyan tározók létesítése, melyek a vízellátási igényeket elégítik ki. A halastavak létesítése az öntözőrendszerek másodlagos hasznosításaként is előnyös, mert a tógazdaságok vízszükségletének 70%-a az öntözési idényen kívülre esik, 20%-a beilleszthetőazidényen belül a vízszolgáltatás kisebb üzemszüneteibe és csupán 10% az a vízmennyiség, amely egybeesik az öntözések legnagyobb vízszükségletével. A belvíz visszatartására, továbbá, a nyári öntözővíz pótlására épített és tervezett tározóknál a haltenyésztés szintén önként kínálkozik, mint járulékos hasznosítás. Fontos szerepe van a halastavaknak a váltógazdaságban is. Ebben a művelési rendszerben a tóterületek 3—4 évenként mezőgazdasági művelés alá kerülnek termelés céljából. Tógazdaságaink fejlesztését fentiek figyelembevételével célszerű előirányozni. 2,25 IVÖ- ÉS IPARI VÍZELLÁTÁS 2.251 Ivóvízellátás Korlátozott vízkészleteinket az ivó- és ipari vízr- igények mind jobban igénybeveszik, gazdaságos kielégítésük az esetek nagyrészében csak átfogó megoldásokkal lehetséges, és szükséges a takarékos vízfelhasználást biztosító megoldások, berendezések alkalmazása. Hazánk lakosságának megfelelő mennyiségű és minőségű vízzel való ellátása igen elmaradott. Az ország kereken 10 millió lakosának csak 36%-a részesül közműves, vízellátásban, 64% ásott vagy fúrt kutak vizét használja. Vízmüveink állapota sem kielégítő. Sok a régi, korszerűtlen vízmű. 15 000 falusi közkútnak is csak a fele fogadható el műszaki és közegészségügyi szempontból. Lakótelepeink vízellátását a következő szempont tók alapján célszerű fejleszteni: — a vízvezetékkel való ellátottság növelése, — az utcai közcsapok és a közkutak olyan telepítése, hogy a lakosok legfeljebb 250 m távolságban kifogástalan ivóvízhez jussanak, — a vízművek kialakításánál 80—250 lit/fő nap fajlagos fogyasztás alapul vétele aszerint, hogy az érintett területen a lakások milyen arányban komfortosak. Közkutakról, továbbá a törpevízművek és vízművek utcai közcsapjairól ellátott lakosok vízigénye 40—50 lit/fő nap fajlagos vízfogyasztással való számításba vétele. — a jó minőségi vízkészlet elsősorban! az ivóvíz- ellátás céljaira való biztosítása, ezért ahol az gazdaságosan megoldható, az ipari fogyasztókat le kell választani az ivóvízművekről, — az előirányzott új lakások egy részére közműves (esetleg törpevízműves), más részére pedig közkutas, esetleg utcai közcsapos vízellátás biztosítása. — az alföldi ipartelepítésre előirányzott városok vízellátásának kiemelt biztosítása. 2.252 Ipari vízellátás A felszabadulás óta bekövetkezett nagyarányú iparfejlesztést nem előzte meg a vízellátást biztosító művek arányos fejlődése. Ez káros következményekkel járt, mert 29
