Virrasztó, 1973 (3. évfolyam, 3-4. szám)
1973-04-01 / 4. szám
délen, Felsőőr táján «Pali bácsi», Prónay Pál szolgálaton kívüli alezredes mintegy 150 embere tartotta a határmenti frontot. Azt sem tudtuk, hogy más-más politikai cél felé igyekszünk. Héjjasék szabad királyválasztók voltak, Friedrich Károly király törekvéseit támogatta, míg Prónay önálló országalapításra határozta el magát. Felsőőrött hamarosan kikiáltották a Lajtabánságot, mint önálló államot. Első bánul természetesen «Pali bácsit» választották meg és ezt az eseményt postabélyegek kiadásával is megörökítették. Ezek a bélyegek ma a világ legnagyobb ritkaságai közé tartoznak. Különösen sokat érnek a felsőőri postahivatal bélyegzőjével ellátott bélyegek. Nekem volt belőlük néhány és ma gazdag ember lennék, ha megvolnának. De elkallódtak valahol. No, de mindegy. Szóval meneteltünk Kismarton felé. Elől Kenesey Péter, a «Szózat» című budapesti napilap munkatársa, tartalékos főhadnagy, a parancsnokunk, mellette csuhában és saruban Bónis Arkangyal, ferences szerzetes, derekán egy legalább ötkilós vas rózsafüzérrel, amelyet később fegyverként is használt. Harmadiknak Ekrem Hasszám bosnyák őrmester taposta a port az első sorban. Ö volt a szolgálatvezetőnk, a kiképzőnk és trombitásunk is egyúttal. Mögöttük mi, a közlegények, többnyire diákok. Mire a fele úthoz, a cinfalvai cukorgyárhoz értünk, már a kiképzés meg is volt. Ekrem Hasszám őrmester úr megmagyarázta, hogy kell a puskát megtölteni, elsütni, hogyan kell a bajonetet valakinek a mellébe, vagy a bordái közé szúrni és ezáltal a tölténnyel takarékoskodni. Azt magyarázat nélkül is tudtuk, hogy a legjobb hasravágódni, ha tüzelnek ránk. Arra a mostani osztrák újságok emlékeztettek, hogy augusztus 28- át írtak Krisztus után 1921-ben, amikor Bécsújhelyről elindult 400 osztrák zsandár Burgenland megszállására. Körülbelül a fele páncélvonaton Sopron felé tartott. A várostól 6 kilométernyire, Agfalvánál, a soproni Erdő-, Bánya- és Kohómérnöki főiskola hallgatói csúnyán szétverték őket. Mintegy 100 zsandár Prónayék védelmi vonalát próbálta áttörni. Véres fejjel vonultak vissza. Kismarton felé ugyancsak száz zsandár menetelt, harci felkészültségben. A leendő tartományi székhelytől 7 kilométerre nyugatra, Szárazvámnál ütköztünk beléjük. Hasravágódva azonnal tüzet nyitottunk. Az osztrákok belénk géppuskáztak. Jóidéig lövöldöztünk egymásra, minden látható eredmény nélkül. Végül Kenesey Péter, a közös hadsereg volt tagjaként, csupán megszokásból, németül kiáltotta el magát: «Bajonett auf! Sturm!» — vagyis szuronyt húzzunk a karabélyvégre, azután roham! Mivel a szuronyok már amúgyis a puskavégen voltak, csak rohannunk kellett előre. Páter Bónis Arkangyal ugrott fel elsőnek. Kezében volt a vas rózsafűzér és akkorákat suhogtatott vele, hogy a béres ustorral sem lehetett nagyobbakat. Magának az összecsapásnak a lefolyására már 37
