Virrasztó, 1973 (3. évfolyam, 3-4. szám)
1973-04-01 / 4. szám
volt kancellárok, ellenezték Nyugat-Magyarország birtokbavételét. A császárság helyreállítására törekedtek és ezt csak abban az esetben látták lehetségesnek, ha Károly király előbb Magyarországon újra trónra kerül. Nem akarták eljátszani Magyarország jóindulatát. Végül a hivatalban lévő szociáldemokrata Renner kancellár felfogása győzött: nem kell a császárság, de annál inkább Burgenland. Kiadták a parancsot a bevonulásra. Körülbelül ebben az időben ért el hozzánk, Kismartonba az a hír, hogy Sopronban Nyugat-Magyarország fegyveres védelmére toboroznak. Mende Géza osztálytársammal, szüléink tudta nélkül, azonnal útbaindultunk. Még egyikünk sem volt 16 esztendős, szóba se akartak állni velünk és csak azután engedtek, amikor megtudták, hogy mind a ketten az elcsatolásra ítélt területre valók vagyunk. Mert mi tagadás, Nyugat-Magyarországból nem nagyon tolongtak a fegyverfogásra. A lakosság — a magyar tisztviselőktől és az ősi jogon itt élő néhány község magyar népességétől eltekintve — meglehetős közönnyel nézett a várható események elé, vagy híve volt az elcsatolásnak. Ma már nem tudom, hogy a kalandvágy volt-e bennünk nagyobb, vagy a hazafias érzés fogott el bennünket annyira, hogy elszántuk magunkat a végsőre és kimondtuk Esze Tamás büdös talpasainak a jelszavát, «az ebanyád, tetves nimöt». Mindenesetre «beöltöztünk». Na, nem sok volt, amit magunkra vettünk: egy cserkészformájú kalapot nyomtak a fejünkbe, aminek a jobb széle fel volt tűrve, a balszéle meg lefelé konyult. Viharszíj is volt a kalapon. Az állunk alá húztuk és ezáltal harcias külsőt nyertünk. Kimustrált bakancsot kaptunk ezután. Az enyém megjárhatta a Doberdót, mert olyan kapcát találtam benne, amelyen olasz felírás volt. Később madzagon egy-egy rozzant karabélyt akasztottak a jobbvállunkra. A bajonett már rajta volt, hogy szükség esetén ne kelljen külön vesződnünk vele. A tokja derékszíjon lógott az oldalunkon. Hasznát nem vettük, mert berozsdásodott. Végül hátizsák került a hátunkra, benne 3 napra való élelemmel, 100 éles tölténnyel és 5 tojásalakú kézigránáttal, rajta egy-egy egérrágta pokróccal. Ezt szánták takarónak és talán szemfedőnek is. Aztán: «Irány Kismarton. Kiképzés útközben!» A Bécsi domb alatt hetvenketten huppogtunk az országúti porban és énekeltük: «Füzes Lajta partján őrt áll sokezer magyar vitéz, hős vitéz...» Akkor még nem tudtuk, hogy módfelett eltúlozzuk a dolgot. Szó sem volt sokezer vitézről. Még ezerről sem.A Friedrich-csoportnak, melyet Friedrich István v. mininszterelnök szereltetett fel, egyetlen alakulata voltunk. Tőlünk északra, Nezsider környékén, Héjjas Iván mintegy 100 főnyi kecskeméti és orgoványi csoportja operált, míg 36
