Virrasztó, 1973 (3. évfolyam, 3-4. szám)
1973-04-01 / 4. szám
közelebb. A monarchia megosztásába, mi szászok, önként sohasem egyeztünk volna bele...» Én azonban nem osztom mindenben Zillich úr megállapításait, mert azok legfeljebb a szász intelligencia egy részére állhatnak meg. Maga a szász nép igen józan, intelligens és lojális volt ahhoz, hogy pángermán szemüvegen keresztül nézte volna a 800 éven át körülötte zajló életet és elutasította volna a magyar hazát. Csak politikai vezetői voltak a századforduló után magyarfalók és a nagynémet gondolat élharcosai, akiket aztán végleg megszédített a nemzeti szociálista barna mákony. Tagadhatatlan azonban az is, hogy magyar részről is történtek ballépések és főleg baklövések, különösen akkor, amikor az erdélyi politikát Magyarországon nem erdélyiek irányították. Ezek a szász kérdést kevés diplomáciával és emberismerettel kezelték és főleg csak azt látták, hogy a szászok velük szemben a «császár» frakkjába kapaszkodtak, ha más kiutat nem láttak, ami viszont nekünk, magyaroknak, volt piros posztó. Másrészt a szász politikusok vajmi kevés őszinte közeledést mutattak a magyarság felé és minden apró-cseprő helyi sérelemből országos gravament gyártottak. Csoda-e, ha ezek a most ősi hazájukba visszavándorolt politikusok és írók azt hiszik, hogy amikor a régmúltat hánytorgatják és minden rosszat ránk fognak, nemcsak maguknak használnak, hanem népüknek is? Mert sajnos vannak Nyugat-Németországban még ma is olyan körök, amelyek a nagynémet expanzió lehetőségében hisznek és ebbe a kürtbe fújni úgy látszik, másoknak is előnyt jelent. Mindenesetre a szíves olvasóra bízom annak megállapítását, hogy a fentiek után ki a nagyobb sovinszta: mi-e vagy azok, akik ezt ránk fogják. Mindezt azért jegyeztem fel és adtam közre, mert voltak éppen elegen, akik a múltban személyes tapasztalatok alapján nem ismerhették meg kellően a «szászföldi» helyzetet. A mindennapi életnek apró kis mozaikkövecskéi voltak az elmondottak, de ha valaki az ilyen és ehhez hasonló kövecskéket, amelyek a régi Magyarország nemzetiségi vidékein nagyszámban voltak találhatók, helyesen összerakta, oly kép tárult eléje, mely kísértetiesen mutatta meg a nemzet második Mohácsának kórokozóit. Hogy a második Mohács, avagy nemzeti mélypont még meddig fog tartani, senki sem tudhatja, de hogy a felemelkedés minél előbb elkövetkezzék, azon az emigrációnak kell minden erejével dolgoznia. Ezt otthon maradt véreink is méltán elvárják tőlünk. E munkának oroszlánrésze az utánunk következő nemzedékre hárul, mind odahaza, mind az emigrációban. Nekünk, öregeknek azonban támogatnunk kell munkájukat tapasztalatainkkal, ismereteinkkel és tudásunkkal, hogy okulhassanak a múltból és ne essenek apáink hibáiba. DB. KEDVES ANDRÄS 18
