Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)

1972-09-01 / 1. szám

DR. CSERY C. MIHÁLY:

A trianoni békediktátum a francia közvélemény előtt

A körülmény, hogy a Hazánkat megcsonkító békediktátumokat 1920-ban és 1947-ben Párizsban, illetőleg környékén mondták ki, a közvéleményben könnyen kelthette a hiedelmet, hogy minden tragédiánk főbűnöse a francia nép. A felfogás felületes és terhes az általánosítások hibájával, ami újabb hibák szülője lehet. — Ha egy nemzet társadalmában akadnak lángelmék, ebből még nem következik, hogy az egész nép lángelméjű és viszont: ha akadnak bűnözők, korántsem állítható, hogy mindenki gazember.

így vagyunk a franciákkal, akiket sokan egyetemesen a magyarsággal ellenszenves, hogy ne írjam: «ellenséges» népnek vélnek. Sokan? — ez sem «mindenki» s ugyanígy, ha sok francia különböző hatásra ferde szemmel néz a magyarra, ez éppen nem jelenti azt, hogy mindegyik. — A különböző hatások között különösen nagy a szerepe az I. világháborút megelőző, majd az ezt követő esztendőkben a cseh—rumén és szerb részről a magyarság besározását célzó és költséget nem kímélő, sokrétű rágalomhadjáratnak.

Tartozunk azonban az igazságnak s ezért magunknak, hogy véget vessünk az egyoldalú beállításból származó téves szemléletnek, amelynek kárát csak mi vallanánk, — ellenségeink kaján örömére, hogy íme sikerült az ékverés a két, több ok miatt egymásrautalt nemzet közé. (Az egymásrautaltságról ld. tőlem a VIRRASZTÓ II.2. számát, 1971. szept., 6.1.) A magyarság elszigetelését természetes és szükségszerű partnereitől minden becsületes eszközzel meg kell akadályoznunk. Becsületest írtam, mert semmi okunk és szükségünk sincs ellenségeink aljas és mégis átlátszó hízelgéseire. Tévedés persze azt gondolnunk, hogy majd «a tények beszélnek»; nekünk kell azokat megszólaltatnunk.

Az alábbi, teljességgel — sajnos — nem dicsekedhető elemzésből kiderül, hogy a franciák között igen hamar akadtak világoselméjű s messzebblátó személyiségek, akik rádöbbentek Trianon újabb veszélyeket hordozó lehetetlenségére. Felismerésüket nem rejtették véka alá, hanem a hivatalos, a kisentente-ra támaszkodni akaró politikával szemben józanabb közvélemény kialakításán fáradoztak. Külön érdemük, hogy nem «bértollnokként» működtek, mint annyian azidőtájt a kisentente zsoldjában! (Döbbenetes kép tárul elénk, la-6