Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)
1972-06-01 / 4. szám
Egy békés és fokozatos egyesítés lehetősége ma már nagyon reális. A megvalósítás kulcsa ma a magyarországi hivatalos vezetők kezében van. Huszonöt évvel a párizsi békeszerződés aláírása után a trianoni kérdés felvetésének a tilalma Magyarországon jogosan megszüntethető. Erre az 1972-ben megszavazandó új alkotmány kitűnő alkalmat nyújt. Másrészt több jelből kivehető a trianoni utódállamok belső instabilitása, gazdasági és nemzetiségi politikájuk következetlensége. A Román Kormány az utóbbi három évben kénytelen volt az 1960-ban becsukott magyar iskolák egy részét újra megnyitni. Nagy ipari beruházásokat ezideig Erdélyben, különösen a Székelyföldön a románok nem eszközöltek a nyersanyag- és munkaerőbőség ellenére sem. Az erdélyi földgáz többszáz kilométer hosszú csöveken megy feldolgozásra a Kárpátokon túli nagy vegyiüzemekbe, holott helyben energia és vízbőség miatt olcsóbb lenne a feldolgozása. A legújabb nagy vízierőművek a Kárpátok külső oldalán helyezkednek el. Erdélyből az Alföld felé folyó vizek szabályozása a Partiumban román oldalon a Magyar Kormány pénzén történik. Csehszlovák oldalon a magyarlakta Kisalföld teljes gazdasági csődje első látásra szembetűnik. A beruházások hiánya Magyarországra irányítja a határmenti csehszlovákiai munkaerőt. A kezdetben egységesnek indult Csehszlovák állam közel ötven éves fennállás után federációs formába öntötte a belső ellentéteket. A Felvidék magyarsága 1968 óta egyre erősebben követeli jogait i, de már nemcsak egyéni és az alkotmányban biztosított jogokat, hanem a magyar nyelvi közösség jogait is. Még figyelemre méltóbb a helyzet Jugoszláviában, ahol a központi hatalom gyengülésével a magyar közösség egyre több engedményt csikart ki. Ma már az államnyelv fogalmát támadják nyíltan és a hadseregben a magyar is vezénylési nyelv lett. Az egyesítés gondolata lassan tért hódít a magyarországi kommunista értelmiség körében is.7 Világos és szabatos megfogalmazásra ezideig még nem került sor, valószínűleg a «burzsoá nacionalizmus» elleni inkvizíciótól való félelem miatt, de a trianoni tabu ellenére is egyre több magyaroszági kommunista intellektüel tesz fel, egyelőre félénken, kérdéseket a szomszédos népekhez való viszonnyal kapcsolatban. Magyar kommunista számára a jelenlegi helyzet megértéséhez vissza kell menni az 1919-es 103 napig tartó Tanácsköztársaságig. A kérdés egyszerű: milyen tényezők befolyásolták a magyarországi nem magyar kommunista és baloldali értelmiséget, hogy a «burzsoá nacionalizmus» által sugalt útra lépjenek, feladván a Tanácsköztársaság által ígért lehetőségeket? «Rendkívül fontos — írja E. Fehér Pál az tJj Irás-ban — hogy pontosan értsük az érzelmi tényezők * szerepét. A magyarsághoz való viszonyt, amelyet az adott történelmi pillanatban a Tanácsköztársaság-kínálta lehetőségek ellenére döntőnek kell tekintenünk, hiszen a proletár forradalom, vagy nemzeti egyesülés alternatívájában elsősorban ez a tényező hatott még az osztályöntudatos tömegeknél is. És a magyarság-komplexusban is szinte eltúlzottan jelentkeznek és mutathatók ki máig hatóan az az érzelmi motívumok.» * A kiemelést nem én eszközöltem. O. J. 13
