Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)

1972-06-01 / 4. szám

Ha nem is illő ma Magyarországon kimondani, tudvalévő dolog, hogy a nemzeti hovatartozás érzése nemcsak 1919-ben, hanem utána is erősebb volt, mint a baloldali internacionális eszmék befolyása. Ezt Magyarország egyes mai vezetői is tudják és ezért nem merik kiszabadítani a szellemi börtönbe zárt nemzeti gondolatot.

A feltörő, kommunista nevelésű, fiatal magyar értelmiség egyre kevésbé érti meg a háború után létrejött viszonyok indokolatlan fenntartását a környező országokkal szemben. A dunai népek «szocialista barátsága», a békeszerződésekben garantált kisebbségi jogok és a lenini nemzetiségpolitika csak holt betű maradt, a valóság egészen más és nem egyszer ezzel a valósággal szembe kell nézni. Ma már a kérdés nyílt vita tárgya: miért esett szét 1919-ben a történelmi Magyarország, miért nem történt ez meg a soknemzetiségű Oroszországban az októberi forradalom után, látszólag azonos forradalmi erők jelenlétében? A probléma marxista elemzése is előbb utóbb az itt vázolt kárpátmedencei egyesítés gondolatához vezet, csak az a kérdéses, hogy a magyar értelmiség idejében érvényesíteni tudja-e az adott történelmi pillanatban ezt a gondolatot. Ez a történelmi pillanat pedig talán nincs már messze.

Ma már nyílt titok, hogy Jugoszlávia teljes felbomlás előtt áll és pontosan ez az esemény indíthatja el azt a történelmi folyamatot, aminek eredménye a Kárpátmedence egyesítése lesz. Horvátország jogosan és érthető okokból9 függetlenségre vágyik. A Szovjetunió ezt a törekvést támogatja, az Adriára való kijutás reményében. Az interkontinentális rakéták korában egy adriai szovjet támaszpont közel sem olyan döntő jelentőségű mint harminc évvel ezelőtt lett volna. Annál is inkább, mert az arab államok jóvoltából a szovjet hajóhad már úgyis jelen van, adriai támaszponttal vagy anélkül, a Földközi tengeren. Ha a nyugati hatalmak meg nem mentik, Jugoszlávia darabokra hullik. A horvát függetlenségi mozgalom vezetőivel való megegyezés ma a magyar vezetők jól felfogott érdeke, akár hivatalos úton, akár az emigráció útján. A magyar emigráció részéről súlyos tévedés lenne ezt a lehetőséget elmulasztani «pánszláv» vagy «bolsevista» veszélyre hivatkozván. A Szovjetunió behatolása a Kárpátok térségébe ma poütikai valóság. Ezen egy független, de szovjetbarát Horvátország létezése nem sokat változtat. A szovjet-behatás időtartamát nem a Kápátmedncében lévő erőviszonyok, hanem a Szovjetunió belső ereje, illetve a távolkeleti események fogják meghatározni.

Magyarország hivatalos vezetői előtt nagy lehetőségek nyílnak, ha a Kárpátmedence egyesítését a kommunista Magyarország külpolitikájának a központjába állítják. A mai világpolitikai helyzetben a Kárpátmedence egyesítése a Szovjetunió érdekeit már nem keresztezi. Több jel arra mutat, hogy az Európában tért hódító szláv imperializmus teljes elszigetelés és bekerítés előtt áll. A második világháború után Európában keletkezett poütikai konfiguráció megteremtette a szlávellenes (vagy legalább is nem szlávbarát) blokk kialakulásának feltételeit. A történelem folyamán először

14