Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)
1971-03-01 / 4. szám
voltak, míg a horvátokat, cseheket, — akik gyűlölettel nézték a Monarchia kultúrmunkáját és szerbofil irányban haladtak — ellenszenvvel fogadták. Itt főleg a k.u.k. hadsereg tisztjeiről van persze szó, aminek az volt a szomorú következménye, hogy egy-egy horvát csendőrt lepuffantottak. A fegyvertartással sok baj volt. A puska volt az albánok mindene. Szikla mögül lelőni az ellenfelet, házát megvédeni az ellenféltől — talán éppen a vérbosszú íratlan törvénye értemében — ehhez puska kellett. Ha aztán egy puskatartó albánt elcsíptek, hadbíróság elé került, ahol vagy halál vagy felmentés volt az ítélet. Amikor engem a Kreiskommandohoz (Körzetparancsnokság)) berendeltek, egyúttal hivatalból az albánok hadbírósági védője lettem. Egy-egy ilyen tárgyalás előtt nagy volt az izgalom. A horvát tisztek örömmel nézték az akasztófa felállítását. Egy alkalommal egy albán Növi Pazárban nekünk fuvarozott és a szállítmányból girhes lovainak zabot lopott. Másik esetben egy albán nyomorult tanyáján rablók ellen — talán éppen komitácsik voltak — puskával védekezett. Mindkét esetben sikerült védőbeszédemmel felmentő ítéletet kieszközölni. Naponta nagy sétákat tettem tisztiszolgámmal fényképezőgéppel felszerelve a hegyek között. Az albánok mindig nagy tisztelettel üdvözöltek. Tudták, hogy a szerb komitácsik, Koszta Vojnovics emberei, a földalatt dolgoznak ellenük is ,de főleg mégis mi ellenünk. Egyik alkalommal fel is akasztottunk 14 komitácsit. Puska nélkül nem lehetett ott élni. Ezzel érveltem védőbeszédeimben és mindig nagy sikerrel. Az albán nép kicsiségében mindig segítséget keresett. A török uralom idején a mohamedán vallás felvételével mentették meg magukat. Egyik részük Dél-Itáliában keresett menedéket. Ezek voltak a katolikus albánok. Amikor a Központi Hatalmak győztek, a szerb imperializmussal szemben a Monarchiában látták megmentőjüket. Nem csoda, hogy a Jugoszláv Birodalom kialakulása után Kínába kapaszkodott, hogy megmentse létét. És Kína most a tiránai rádió utján ugyancsak fűti az irredentizmus eszméjével a pristinai albánok hangulatát, Belgrád persze irtózik attól a gondolattól, hogy Kosovotartomány a jugoszláv keretben szocialista köztársasággá alakuljon át. A vonatkozó, új politikai és közigazgatási rendszabályok azonban lényegében máris olyan státuszt biztosítanak Kosovonak, amely alig különbözik a köztársasági státusztól. Az albán zászlót (vörös zászló kétfejű sassal és arany szovjetcsillaggal) máris büntetlenül lehet használni. Váratlan robbanások lehetősége nincs kizárva, de komoly állásfoglalás csak a világpolitikai események kialakulása kapcsán várható. A kis albán nép nem kockáztatja létét kísérletekkel és csak biztosra megy. Dr. Czermann Antal 40
