Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1970-09-01 / 3. szám

kenységének és 50 éves pánszláv-politikájának a betetőzése, megkoronázása és valóraváltása volt.

Nem kétséges, hogy a közlemény szerzője egy menekült egyházi vagy világi személy volt. így annál figyelemreméltóbb, hogy a közlemény Csehszlovákia helyett két helyen is Csehországról, Morvaországról és Szlovákiáról ír, így egymás mellett felsorolva. Ügy látszik, hogy Massaryk és Benes «csehszlovák» fikciója, aminek a segítségével létrehozták ezt a mesterséges államtákolmányt, náluk is végleg megbukott. Derék tótjaink most aztán elgondolkozhatnak, hogy megérte-e nekik ez az 50 éves, vérrel, szennyel teli, «csehszlovák» vadházasság»?

Részünkre sokkal fontosabb az a tény, hogy a közlemény — sovinizmusból, elfogultságból, butaságból? — az akarata ellenére Csehszlovákiába kényszerített és félévszázados tervszerű magyarirtás ellenére még ma is 1 milliónyi, zömében katolikus magyart még csak meg sem említi. Pedig ezeknek a megtizedelt, mindenükből kiforgatott magyaroknak még most is van annyi hitük, bizalmuk és erejük, hogy az elorzott, ősi templomaik helyébe újakat építsenek.

Ennek okát részben a II. Vatikáni zsinat által felszított és egyre jobban erősödő «vallási nacionalizmus»-ban kereshetjük, amit az ukrán, cseh, tót és horvát papság olyan féktelen mohósággal igyekszik népe javára kiaknázni és gyümölcsöztetni. Ezzel szemben a szabad földön élő magyar papok és szerzetesek — tisztelet a csekély kivételnek — teljesen közömbösen szemlélik a magyarság otthoni és idekinti élet-halál küzdelmét a puszta fennmaradásért és még egyházi vonalon sem teljesítik fajtájuk iránti legelemibb kötelességüket. Mert ugyan kiknek lenne elsőrendű kötelessége az egyházi sajtóban megjelenő ilyenféle közlemények helyreigazítása, vagy az ilyenek ellensúlyozására megfelelő számú, a magyar érdekeket kihangsúlyozó és ismertető cikkeknek az elhelyezése az idegennyelvű egyházi sajtóban, ha nem a papjainknak?! ERIS

FÄBRY ZOLTÄN, szlovákiai magyar író május 31-én, 73 éves korában a felvidéki Stószon meghalt. Munkáiban — Palackposta, Harmadvirágzás, Európa elrablása, A vádlott megszólal, Hazánk — Európa — a szellem és az erkölcs magaslataira szólította olvasóit, a haladó erőkkel azonosította magát, a barbarizmus ellen küzdött. Sokat olvasott, kiterjedten levelezett, stószi magányában a lét nagy kérdéseiről elmélkedett: halálával a magyar kisebbségi irodalom egyik legnagyobb alakja dőlt ki a sorból. Néhány egyéni apróságon kívül minden vagyonát, hétezer kötetes könyvtárát, kéziratait, házát, földjét, szülői örökségét a szlovákiai magyarok közművelődési egyesületére hagyta.