Vetés és Aratás, 1994 (32. évfolyam, 3. szám)
1994 / 3. szám
telepátia, gondolatátvitel, dominó, pálcikák, csontok misztikus célú használata, stb. Önmagukban mindezekesetleg elég ártatlan dolgoknak látszanak, de rajtuk keresztül az ördöggel lépünk kapcsolatba. Sokan azok közül, akik játszottak vele, belekerültek a spiritizmus világába, és a démonok rabjai lettek. A démoni megszállottság jelei Jó, ha a hívő ismeri azoknak az embereknek néhány jellemzőjét, akik démonokkal állnak kapcsolatban. Általában hevesen reagálnak az Úr Jézus legkisebb említésére is. A démon az Úr iránt időnként atyáskodó magatartást vesz fel (Cselekedetek 16,17), de ez csak kivételes alkalom, és mások megtévesztésére szolgál. Előfordulhat, hogy a megkötözött, megszállott ember rendkívül elálmosodik Isten Igéjének hallatára, vagy ellenáll az imádságnak. Gyakran képes emberfölötti tetteket végrehajtani. Esetleg pozitívan reagál a vad ritmusú zenére. Erős benne az öngyilkossági hajlam, különösen telihold idején (akik megszabadultak, azoknak nagy segítséget jelent ez Ige: Zsoltár 121,6 "Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold!"). A démonoktól megszállott ember hajlamos a szadizmusra, élvezi a kegyetlen történeteket, saját magát sanyargatja, vagy másokkal kegyetlenkedik. Morbid hajlamai vannak, gyakran jár a temetőbe stb. Különböző félelmek és babonák kötözik meg. Ha sorra vesszük az evangéliumokban szereplő démonoktól megszállott betegeket, és megtaláljuk bennük ezeket a szimptómákat, jobban meg fogjuk érteni, hogy korunkban mi folyik a világban. Egyben könynyebben különbséget tudunk tenni az elmebetegség és a démoni megszállottság között. Az elmebeteg általában csendes és nyugodt, ha keresztyén lelkigondozó Isten Igéjét olvassa előtte vagy együtt imádkozik vele. A megszállottnál várható, hogy az Ige vagy az imádság heves reakciót vált ki belőle. A keresztyének között is előfordulhat démoni megszállottság? önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy a hívő ember lehet-e megszállott? Legtöbben egy kézlegyintéssel intéznénk el a kérdést, hiszen - mondanánk - ugyanabban az emberben nem lakhat az Úr és ugyanakkor a gonosz szellem is. Jobban tesszük azonban, ha nyitva hagyjuk a kérdést, mert ha a hívők között vannak, akik kábítószerekkel élnek, vagy a transzcendentális meditációt gyakorolják, vagy a fent felsorolt spiritiszta praktikák bármelyikében részt vesznek, nem várhatják, hogy elkerülhetik döntésük következményeit. Ha nem is lesznek megszállottak, olyan depresszióba kerülhetnek és a démonok úgy parancsolhatnak nekik, hogy állapotuk gyakorlatilag meg sem különböztethető a tulajdonképpeni megszállottságtól. Hogyan segíthetünk az áldozaton? Még egy kérdésre kell választ találnunk! Mit tegyünk azzal az emberrel, aki az ördög és csatlósai hatalmába került? A következő lépéseket javasoljuk: ♦ Mindenekelőtt minden erőfeszítésünk arra irányuljon, hogy az Úr Jézus Krisztushoz vezessük a beteget. ♦ Írja le részletesen, hogy milyen kapcsolatban volt a kábítószerekkel, jóslással és minden más korábban felsorolt spiritiszta tárggyal és tevékenységgel. ♦ Egy tanú jelenlétében hangosan tagadjon meg minden ilyen kapcsolatot, és vonjon vissza minden beleegyezést vagy ígéretet, amelyet a Sátánnak vagy démonoknak tett. ♦ A lelkigondozó imádkozzon, és kérje Istent, hogy a Bárány vérének mindent legyőző hatalma (Jelenések 12,11) védje meg a házat és minden jelenlevőt. Ekkor az Úr Jézus Krisztus nevében parancsolja meg a démon(ok)nak, hogy hagyják el a beteget. ♦ A lelkigondozó ragaszkodjon ahhoz, hogy az érintett személy maradéktalanul égessen el minden tárgyat, amelyek démoni megkötözöttségével kapcsolatban voltak. ♦ Végül a lelkigondozó imádságban kérje a beteg feloldozását az ördög hatalmából és utána semmisítse meg a listát. Esetleg több óráig tartó imádságra van szükség, több óráig tart a szellemi harc az ellenséggel, amíg eljön a szabadulás. Ezt a szolgálatot csak érett keresztyén végezheti, semmiképpen sem kezdő hívő. Az ördög nem játszik. A küzdelem véresen komoly, csak olyanok vállalják ezt a nagyon nehéz szolgálatot, akik már mélyen meggyökereztek Istenben. A kényszerképzet veszélye Befejezésül olvasóinkat egy másik veszélyre szeretnénk figyelmeztetni, méghozzá annak veszélyére, hogy kényszerképzeteik támadhatnak. Ha az ördög nem tudja a keresztyént az okkultizmus világába csábítani, megpróbálja annyira lefoglalni vele, hogy már nem is tud másról beszélni, sem másra gondolni. Úgy érzi, hogy minden lámpaoszlop mögül démonok leselkednek rá, és bármi történik vele az életben, a démonokat okolja érte. Látóköre beszűkül, és az Úr szolgálatában végzett munkája semmivé lesz. Legyünk tájékozottak a démonok világával kapcsolatos dolgokban, legyünk tudatában a veszélyeknek, de ne foglalkozzunk annyit a kérdéssel, hogy Isten Igéjének más nagy alapigazságait emiatt elhanyagoljuk. Tartsuk meg azt az egyensúlyt, amelyet a Biblia állított fel, mert így leszünk hitben egészséges kiegyensúlyozott keresztyének.-- oo Ф о о - -"Az ördög embergyilkos volt kezdettől fogva... nincs benne igazság." "Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa." János ev. 8,44; 1Jn 3,8 vetés és aratás 32/ 3. 1994 86