Vetés és Aratás, 1993 (31. évfolyam, 3. szám)

1993 / 3. szám

Zsid 10,21-23: „És mivel nagy papunk van az Isten háza felett, járuljunk azért oda teljes szívvel és hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismeret­től, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A remény­ség hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett”. Természetesen az emberek előtti bizonyságtételünk­ről is kell néhány szót ejtenünk. Ebben az esetben is rendkívül fontosak a szavaink. :yAki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32-33). Fogadd el a gyülekezeti élet bibliai szabályait. Az egymásról való beszéd az életnek olyan területe, amely a gyülekezet fegyelme és rendje alá tartozik. Ha elfogadod a Biblia rendelkezéseit, nem fogod megengedni magadnak, hogy másokról beszélj, már csak azért sem, mert kellemetlen aztán bocsánatot kérni tőlük. Ha azonban nem kérünk bocsánatot, még nagyobb nehézségek várnak ránk. Csodálatos, hogy Isten még a gyülekezeti életben is a legjobbat akarja nekünk. És ha vétkeztünk, megmutatja az egymással való közösségbe visszavezető utat is. Máté 18,15-17: „Ha vétkezik testvéred, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. ” Ez a fegyelmezett viselkedés. Ne beszéld meg először mindenki mással keresztyén testvéreid­­viselkedését. A legtöbben, ha valakire haragszanak, mindenkinek elmondják, kivéve azt, akit érint az ügy. Utána szinte lehetetlen a kibékülés. „Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg mindéh vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyüle­kezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogány t vagy a vámszedőt.” A gyülekezet tagjai kötelesek elfogadni a bibliai rendet. Ennek két oldala van: Ha valaki ellenem vétkezik, oda kell mennem hozzá. A legtöbb esetben mindent rendbe lehet hozni. A másik oldal - és ennél buknak el a legtöbben - a következő: Ha valaki odajön hozzám és megkérdezi: - Hallottad, mit mondott nekem ez a testvér? Tudod, hogy bánt velem? - rögtön azt kellene kérdezni: - Beszéltél már ezzel a testvérrel? Ha nem, akkor ne beszélj velem róla. Ez a fegyelmezett viselkedés. Ha másképp cselek­szel, jogászi nyelven szólva, bűnrészességben vagy bűnpártolásban vagy vétkes. Te is felelős vagy a bűn terjedéséért és a Krisztus Testében támadó szakadá­sért. A legtöbben itt esünk csapdába. „Az északi szél esőt szül, a suttogó nyelv pedig haragos arcot” (Péld 25,23). Ne tűrj meg jelenlétedben semmilyen sugdo­­lózást. Kíméletlenül mutass neki ajtót. Ebben az esetben mindenképpen határozottan és keményen léphetsz fel. Ne fogadd szívesen a pletykahordót. Ha mindig olyan látogatóid vannak, akik másokról ter­jesztenek történeteket, mondd azt nekik, hogy laká­sod nem szemétlerakodó hely. A szemetüket máshol rakják le. Ha megértetted, hogy nyelveddel vétkeztél vagy felismered magadban bűneid gyökerét, vedd igénybe a gyógymódokat és valid meg Istennek bűnödet! Ha valakit megbántottál, menj el hozzá és kérj tőle bocsánatot! Valid meg bűnödet és kérd és fogadd hálásan Isten bocsánatát és megtisztító kegyelmét! D. P. Az élet kenyere ...a köveknek olyan formájuk volt, mint a kenyereknek, a kéz melegeknek érezte őket, hiszen sütött a nap mint óriás pusztai kemence... Ördögi kelepce: kígyó a kövek közt így suttogott: - Megteheted! Mondd, hogy ezek legyenek kenyerek! Az éhség káprázata eltűnt, a kövekből - emberarcok lettek: ötezernél is többen, a lehetőség a lélekbe döbben, igen, majd megteszi egyszer... De most a válasz: "Nem csak kenyérrel él az ember!" ...az ember vet és arat, és süti a nap - mert kövekből nem lesznek kenyerek! A kő - kő marad! -Ám ha ember az ő kenyeréből valamennyit odaád az Úrnak... Nem kell hozzá semmit mondani, sokszorosan lehet már osztani! S amíg nyúl érte sokak tenyere, formálódik a kijelentés: "Én vagyok az élet kenyere!" Lukátsi Vilma vetés és aratás 31 /3.1993 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom