Vetés és Aratás, 1993 (31. évfolyam, 3. szám)

1993 / 3. szám

A visszaesés szörnyű volt, rosszabb, mint a meg­térésem előtti állapot. Időközben feleségem is megtért, és ezek láttára kétségbeesett, s mivel még ő is lelki-újszülött volt, kezdett kételkedni. Én közben tovább őrlődtem és vergődtem a Sátán rostájában. Több tévtanítás brossúrája került a kezembe. Óriási lett bennem a káosz. S akkor életemben először igazán imádkoztam az Úrhoz segítségért, s ő meghallgatott. Életem kezdett kibontakozni. Ismét az Evangéli­umi Kiadónál kerestem segítséget hitbeni erősö­désemhez és növekedésemhez, amelyet akkor már az én személyes Megváltóm munkált ben­nem. Időközben szorosabb kapcsolatba kerültem a Kiadó munkatársaival, s általuk kerültem gyüle­kezetünkhöz, amely egy bibliahű evangéliumi gyülekezet. Feleségem is felismerte bennem az Úr dicső­séges munkálkodását, és most már együtt akar­juk kislányunkat is az Ő félelmében, Neki tet­szőén nevelni. Most, hogy az Úr kegyelméből gyülekezetre, hívő testvérekre találtam, életem hátralévő részében Istennek tetsző életet kívánok élni, és másokkal is megosztani az Ő hatalmas szeretetét. Imádsá­gaimban könyörgök mindazokért, akik igazán keresik az élet értelmét, hogy hittel fogadják be az Úr Jézust, életük legyen az Övé, hiszen "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesz­­szén, hanem örök élete legyen" (János 3,16) Wölbling István s „Adjunk hálát az Urnák, mert megérdemli!” „De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából” (Préd 3,13). Legyünk őszinték! Nem a magunk sikere, nem a saját képességeink és igyekezetünk eredménye az, hogy van mit ennünk és innunk, hogy családunk asztalára egészséges, elegendő étel kerül. De nem is valaki más embertől kapjuk! Ugyanakkor vegyük észre az Igében a nagyszerű biztatást. Jönnek idők életünkben, amikor magunk és családunk kenyere dolgában tehetetleneknek bizo­nyulunk. Keserűen csalódhatunk másokban, akik ígérték, akiktől vártuk, hogy napról-napra minden szükségest biztosítanak nekünk. Nem kell összerop­pannunk. Jusson eszünkbe ez a fenti Ige, s mindjárt így fogunk beszélni: »„Eddig sem attól függött ma­gunk és családunk kenyere, hogy mi elő tudtuk-e „teremteni”, vagy nem.« Az életlehetőséget eddig sem a barátunk, vagy valaki más biztosította szá­munkra. Isten adta, aki most is él, és most is olyan, amilyen volt: mindennel bíró, mindenható, jóságos és mindenek felett kegyelmes. Mivel valóban így van, ha van mit enni és inni, tudunk szolidan élni, azt Istennek kell megköszönni. De ezt csakugyan meg kell köszönni Istennek. Ő hálánkra vár. Megparancsolta, hogy el ne felejtkezzünk semmi jótéteményéről. Amikor pedig szükséget érzünk, Tőle kell kérni mindent, ami fogytán van, vagy elfogyott. Gyakorol­ni kell a hálaadást is, a kérést is. Különben újra balgán fogunk gondolkozni és beszélni: „Én dolgoz­tam meg ezekért, én termeltem, a magam kezével szereztem mindenemet.” Büszke szívünknek ez volt és ez lesz ismét az éneke: „Semmit Te, mindent csak én!” Ha pedig ételünk és italunk ajándék, mindent az Ajándékozóra tekintve kell felhasználnunk, úgy, hogy az Ajándékozót meg ne bántsuk. Gondoljuk el, hogy egy asszony kap a barátnőjétől egy szép kendőt, és portörlőnek használja. Mit fog érezni a barátnő, ha megtudja? Amit Istentől kapunk, használjuk úgy, ahogy Isten elgondolta, az Ő „szabályai” szerint. Egyik isteni szabály a mértékletesség. A fösvénység és pocsékolás egyaránt bántja Istent. Bűn mind a kettő. Isten mindig úgy gondolta, ha adott valamit, hogy mi abból másokra is gondoljunk. Miután kaptunk Tőle, ne­künk van; de nem nézhetjük el, hogy embertársunk szükséget lásson. Ételünk és italunk felhasználása közben sűrűn meg kell emlékeznünk bűneinkről és Isten kegyelméről. Valamennyiszer eszünk és iszunk, az Úrnak halálára emlékezzünk. Mert bűneink okoz­ták halálát, és halála szerezte meg számunkra a kegyelmet. Ha nem élünk jól a munkánkból, két dolgot vizsgál­junk meg: 1. Csakugyan rosszul élünk-e, vagy csak elégedetle­nek vagyunk? 2. Amikor jól éltünk, Istennek tulajdonítottuk-e azt, s nem felejtettünk el érte hálát adni? Költő Gyula Engedd, Uram, nagy tetteid csodálnom, s óvj meg a lelki programtalanságtól! Füle Lajos 85 vetés és aratás 31/3.1993

Next

/
Oldalképek
Tartalom