Vetés és Aratás, 1993 (31. évfolyam, 3. szám)

1993 / 3. szám

BIZONYSÁGTÉTEL Az Úrhoz kiáltottam, s Ó meghallgatott! 1989 nyarán született a végső elhatározás - ak­kor már szerető feleségemmel hogy elhagyom szülőföldemet. Ez egy régóta dédelgetett álom volt, s most egy megfeneklett, kudarcot vallott élet állt mögöttem. Hívott Nyugat csillogása, a világi javak csábítása. Gondoltam, itt tiszta lappal új életet kezdhetek. A kezdeti lépések sikerei elkápráztattak, csalóka reményekkel kecsegtető "boldogság" ragyogta be életünket. Azonban csakhamar jelentkeztek a nehézségek, a problémák, amelyek megduplá­zódva zúdultak ránk mint jövevényekre egy ide­gen országban. Ekkor úgy gondoltam, felveszem a harcot, "küzdők", mint mások. Sorban kaptam a "tanácsokat", elmarasztalásokat rokonoktól, is­merősöktől. Önfejű voltom miatt, mint mindig, most is magam akartam a bajokat orvosolni. Észre sem vettem, hogy közben elindultam a lej­tőn. Ez idő tájt már útban volt gyermekünk is, de sajnos, ez sem változtatott rajtam, bár sokan re­mélték. Most, hogy még több dologról, szenve­délyről kellett lemondanom, egyre elviselhetetle­nebbé vált önzésem, magamnakvalóságom. Mi­közben kiutat kerestem, egyre több sebet ejtet­tem környezetemen is, és magamon is. Ismét egy régi szenvedély kezdett elhatalmasodni raj­tam, az alkohol. Egyre több és komolyabb prob­lémák jelentkeztek házasságomban is italozásom miatt. Az ingoványbán egyre mélyebbre süllyedve, életem céltalanná, ideig-óráig tartó mámorá, és álmodozássá vált. Munkahelyemen is problémák jelentkeztek, hiszen ott sem voltam már a régi. Egy napon a sok probléma, vád és hazugság mind felszínre került, és engem telibe találva teljesen lesújtott. Magamhoz véve egy pár üveg­gel a vélt "gyógyírból", a magányba menekültem. Már estére járt, amikor hazaindultam az autóval. Sötétség vett körül kívül és belül. Rendőrségi ellenőrzésbe futottam, természetesen nem volt mentségem: ott álltam teljes kétségbeesésben, reménytelenségben. Ezután következett szégyenkezésem, összetöret­­tetésem utolsó állomása a családban. Az ezt kö­vető időkben leírhatatlan ürességet, kilátástalan­­ságot éreztem belül. Aztán valami nyugtalanság­féle, belső keresés indult el bennem, amit akkor nem is értettem. Sokan tanácsolták, vegyek ki szabadságot, talán ez majd segít. Ezekben az időkben sok okkult "tudományokkal" foglalkozó könyvet olvastam. Először megoldásnak véltem, mégis valami belső félelem lett úrrá rajtam. Szabadságom idején kezembe került egy kis evangéliumi könyvecske "Út a boldogság felé" címmel. Olvasása közben valami megmozdult bennem. Eszembe jutott, hogy több évvel ezelőtt, még Budapesten, kórházi munkám során, a mosásra váró ágyneműk között bukkantam rá. Akkor nem is sejtettem, hogyan és miért került ez oda. E kis könyvecske a Bibliára irányította figyel­memet, de legfőképpen Jézus Krisztusra, akiről az írás szól. Nem volt teljesen ismeretlen az Ő neve előttem, hiszen katolikus családból szárma­zom, de rá kellett döbbennem, hogy valójában nem ismertem Őt, sem az evangéliumot. Ez egy égető, fájdalmas felfedezés volt. Ugyanakkor va­lamilyen belső erő késztetett, hogy keressem, és megismerjem Őt. E kis kiadványban találtam meg a stuttgarti Evangéliumi Kiadó címét. Gondoltam, ott biztosan tudnak nekem segíteni. írtam tehát, hogyha lehetséges, szeretnék többet megtudni az Ür Jézusról. Közben a bennem lévő ürességet kezdte valami - számomra még megfoghatatlan - kitölteni. Le­velemre hamar válasz érkezett, több értékes könyv, kiadvány formájában. Vad éhséggel kezd­tem falni őket. Most döbbentem rá, milyen tudat­lan voltam, és hogy eddig teljesen haszontalanul és értelmetlenül éltem. Megláttam, hogy milyen vagyok valójában, és hová jutok, ha nem fogadom el Krisztust, aki úgy szeretett, hogy éle­tét adta értem, hogy életem legyen. Döntöttem, és befogadtam az Úr Jézust az életembe. Bibliám ekkor még nem volt. Életemben lassan egy átalakulás kezdődött el. Először feleségem fi­gyelt fel rá. Ő sem ismerte az Úr Jézust, de be­szélgettünk Róla, persze akkori ismereteinknek megfelelően. Úgy éreztem, keresnem kell más hívőket is, egy gyülekezetét. Először a katolikus templomban próbáltam ezt megtalálni. Közben megérkezett a magyar Bibliám, amelyet édes­apámtól kaptam. Kimondhatatlanul boldog vol­tam, és most már tenni is akartam valamit az Úrért. Sajnos, ez nem volt még az igazi, elmé­lyült, meghitt, bensőséges kapcsolat az Úr Jézus­sal, s amikor nehézségek, akadályok kezdtek fölém tornyosulni, kezdeti erőm és buzgóságom alábbhagyott, meginogtam. Egymagám voltam kételyek és kétségek közepette. Az ellenség támadását nem tudtam visszaverni, meginogtam, elestem. vetés és aratás 31/3.1993 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom