Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 2. szám
zeus, aki megfejti az Úr Jézus kérdését, nem ismeri fel, hogy őróla van szó és a házában levő nőről. Nem ismeri fel, hogy az asztalánál ül az, Aki minden adósságot elenged. Milyen nagy lelki sötétségben van ez a farizeus! Azt hitte, hogy közötte és egy megvetett, bűnös asszony között valami nagy távolság van. Nem veszi észre, hogy benne is ugyanannak a bűnnek a mérge működik, s az ő megérdemelt jutalma is ugyanaz a kárhozat, hacsak a megbocsátó isteni kegyelem hozzá nem hajol. Nem ismerte Jézust. Az Úr Jézust, mikor házába hívta, még prófétának tartotta, de aztán a társaság előtt még ezt a megtisztelő véleményt is megmásítja. Szegény farizeus, nem ismerte, hogy bűnös lelkének nagy bírája ül asztalánál, nem ismerte fel, hogy a kegyelmet, bocsánatot és békességet hozó Megváltó lépett hajlékába, nem jutott eszébe az asszony. A megvetett, bűnös asszony szellemi világosságot nyert, mert 6 az Úr Jézusban megtalálta Megváltóját. Az asszony szíve hálával és szeretettel telt meg, annyira, hogy könnyekre fakadt. Kedves Olvasó! Hallottad-e már Megváltónk ajkáról ezt az édes hangot: „Megbocsáttattak bűneid, legyen a te hited szerint”? E kedves hangok felett sírtál-e már örömödben? Tudd meg, hogy aki ezeket mondta, ugyanaz fog választást tenni népek és nemzetek között, éspedig kétfelé állítja őket. Egyik csoportra világítani fog Istennek örök dicsősége, a másik csoportra a tűznek vörös lángja. Vajon melyik csoportban leszel? Az Úr őrizzen meg az utóbbiaktól, és részesítsen az elsőben. Bogya József Lélek vagy szellem? ... hogy érzékeljük a különbséget hagyományos fordítás „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke". „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Istenben, az én Üdvözítőmben”. „Szeretteim, ne minden léleknek higgyetek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba. Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, „Mert Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek... szétválásáig”. „ Isten igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát... Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk”. eredetinek megfelelő fordítás „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az Úr Szelleme nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem szelleme, a tanács és erő szelleme, az Úr ismeretének és félelmének szelleme” (Ézs 11,1-2). „Magasztalja lelkem az Urat, és az én szellemem ujjong Istenben, az én Üdvözítőmben” (Lk 1,46-47). „Szeretteim, ne minden szellemnek higgyetek, hanem vizsgáljátok meg a szellemeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba. Az Isten Szellemét erről ismeritek meg: amely szellem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik szellem pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus szelleme... (1 Jn 4,13-). „Mert Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol a szellem és lélek... szétválásáig” (Zsid 4,12). „Isten igazi imádói szellemben és igazságban imádják az Atyát... Az Isten Szellem, és akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban kell imádniuk” (Jn 4,23b-24). 60