Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 2. szám
Nyilván sejthetett valamit abból, hogy még sincs minden egészen rendben nála, ezért kérdezi az Úr Jézust: mit tegyek még, hogy az örök életet elnyerjem? Figyeljük meg, hogyan folyt le ez a beszélgetés. Tisztelettudóan szólítja meg Jézus Krisztust: Jó Mester! - de rögtön kellemetlen csalódásban van része. A Mester visszautasítja a jó jelzőt, s felhívja a figyelmét arra, hogy csak egyedül Isten jó. Az Úr Jézus első szavai nyomán már egy világ dől össze benne: az ő jócselekedetekre épült világa. Ez azt jelenti, hogy erkölcsössége, vallásossága és humánus jótettei ellenére sem állíthatja ki magáról a bizonyítványt: én jó ember vagyok, tehát elnyerem az örök életet. Nem könnyű belátni ezt. Jézus tehát nem illetődött meg az udvarias megszólítástól. Ő tudja, hogy az emberi tiszteletadás mögött sokszor csak üres szavak vannak. Válaszából kiérződik, hogy két világ találkozik itt össze és a beszélgetés során kiderül, milyen nehéz az egyik világból a másikba átjutni. Jézus magatartásából nyilvánvaló, hogy Ő nem hajlandó kiegészíteni a fiatalember jóságában mutatkozó esetleges hiányosságokat. A jócselekedetek által üdvözülni vágyó ember eljuthat egy bizonyos pontig, ahol úgy érzi, ennél többet nem tud tenni, pedig azt látja, hogy ez még nem GEOLÓGUS „KI MIT TUD?” 1. Mi Palesztina különleges geológiai jellegzetessége? 2. Miért nem építettek a Jordán völgyében fontos városokat? 3. Milyen mélyen fekszik ez a völgy a tengerszint alatt? 4. A Biblia melyik könyvében fordul elő legtöbbször a szikla szó? 5. Miért lehet a legtöbb fallal körülkerített város romjait a hegyek tetején találni? 6. A teremtés melyik napján jött létre a szárazföld? 7. Melyik sziklát kellett Mózesnek megütnie, hogy vizet fakasszon? 8. Amikor egyes vezetők fellázadtak Mózes ellen, a föld nyelte el őket. Hogy hívták ezeket a férfiakat? 9. Miből formálta Isten az embert? 10. Hányféle talajt említ a magvető példázata? Megfejtésük az 58. oldalon elég. Jézusnak talán most van valami jó tanácsa, jöjjön, tolja meg élete hajóját, hogy szépen bevitorlázhasson Isten országába, az örök életre - persze gazdagságával, életfelfogásával, már kialakult szokásaival együtt. De Jézus Krisztus nem tudja életünk hajóját úgy révbe vinni, hogy közben át ne venné egész életünk fölött az irányítást. Ő nem hajlandó a másodkormányos szerepét betölteni. Vagy belép az életünkbe és átformál mindent az Ő isteni mércéjének megfelelően, vagy kívül marad. Más megoldás, más lehetőség nincsen. Aki Isten országába akar jutni, aki Krisztus követője akar lenni, annak számolnia kell azzal, hogy életében Jézus Krisztus mellett minden másnak csak alárendelt szerepe lehet. Vagy Jézus Krisztust követem, mindenben neki adom meg az első helyet életemben, vagy valaki másra hallgatok. Kettőt egyszerre, ebben az esetben, nem lehet követni. Ő ezt kizárt esetnek tartja. Azért mondta el a tűfok hasonlatot, hogy érzékeltesse, menynyire képtelen gondolat életünk minden vélt gazdagságát átmenteni Isten országába. Minden földinek kívül kell maradnia. De hála legyen Istennek azért, hogy én viszont annál szívesebben látott vendég vagyok, sőt Isten mindent megtett azért, hogy többé semmi ne válasszon el engem Tőle. A gazdag ifjú tudta, hogy gazdagsága nélkül ő nem lenne többé az, aki volt, s félt elveszteni önmagát. Tudta, ha a védőburok szétpukkad, nem marad belül semmi érték. Ezért ragaszkodott gazdagságához, védőburkához, ahelyett, hogy engedelmeskedett volna Jézus Krisztus hívásának: „Jer, kövess engem!” -, s megtalálta volna önmagát, életét, örök életét. A gazdag ifjúra nagyon ráillik az, amit az Úr Jézus egy másik alkalommal mondott: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?” (Lk 9,23-25). A gazdag ifjú nem vállalkozott Krisztus követésére, túl nagynak találta ennek árát. A tanítványok azonban, akik e jelenet tanúi voltak, nem állták meg, hogy fel ne tegyék a jogos kérdést: 38