Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 2. szám
Életbe vágó döntés Egyszer egy gazdag fiatalember kereste fei Jézust és megkérdezte: „»Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« Jézus azt mondta neki: »Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld atyádat és anyádat!« Az pedig így szólt: »Ezt mind megtartottam ifjúságomtól fogva.« Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt hozzá: »Valami azonban még hiányzik belőled: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.« Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. Jézus ezt látva, így szólt: »Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akik gazdagok. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.« Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: »Akkor ki üdvözölhet?« Ő így felelt: »Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.«” (Lk 18,18-27). Ha az utolsó mondatot elhagynánk a fenti Igéből - „ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges” -, akkor ez nagyon elszomorító történet lenne. Ha az ember túlteszi magát a jól ismert bibliai történet megszokottságán, akkor csak úgy tódulnak a megválaszolásra váró kérdések bennünk, és nagyon is érthetővé válik a tanítványok megdöbbenése: „Akkor ki üdvözölhet?” Ha ez ilyen nehéz, ki tudja ezt elérni? Nem állítja Jézus túl magasra a mércét? Nem visz ezzel a tanítással, önmagával és csodáival együtt a mítoszok világába? Ha az ember jó, becsületes életet él, vallásának megfelelően, az miért nem elég? A vagyonhoz, a magaméhoz való ragaszkodás miért akadály Krisztus követésében? Ha ezt a gazdag embert jellemezni kellene, valahogy így kezdhetnénk: ez a fiatalember teljesen meg volt elégedve magával, de ennek ellenére sem volt teljesen biztos a dolgában. Furcsa ez a kettősség, mégis a legtöbb emberre ez jellemző. Hite szerint úgy látszott, minden tőle telhetőt megtett, mégsem bizonyos abban, hogy az örök életet elnyeri. A beszélgetésből kiderül, hogy becsületesen, erkölcsösen, a vallási előírásoknak megfelelően élt, de bizonyára mindezt részben annak köszönhette, hogy gazdagsága révén egy védőburokban élt. Előkelő családból származott, jó nevelésben részesült és nyilván közmegbecsülésnek örvendett. De mindez nem jelenti azt, hogy isteni mércével mérve is rendben lett volna minden. Ha elvennénk a védőburkot, a gazdagságot s az ezzel járó előnyöket, kiderülhet, hogy az előbb felsorolt jó tulajdonságok egyike sem igazi, csak az adott körülmények eredménye. Ennek az embernek a vallásossága társadalmi termék, nem az Istennel való személyes kapcsolatból fakadó emberi jóság, s ha a gazdagság védőburkát elvennénk, egy más emberrel találnánk magunkat szemben. DE PROFUNDIS „ Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” Róm 7,24 Micsoda átok nehezedik agyamra néha, milyen sötétség! Micsoda árva, szűkölő kis állat a lélek, mikor magára marad az élet dzsungelében! A talmi fények kialusznak: ifjúság lángja, mámor tüze, sikerek fénye porba vesző jánosbogárkák. A múlás viharai zúgnak az idegek recsegő fái, dúlt bokrai között, a vádak és önvádak ragadozói vicsorognak a bűnbozótból, s elől, hátul testetlen árnyként szerte a nagy Emberölő jár készítve a hurkot, a véget... JÉZUS KRISZTUS, könyörülj, kérlek! Virrad, megvirrad, újra virrad... Füle Lajos 37
