Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 2. szám
István (Csel 7.fej.). És mint Dániel barátai, akkor is szilárdak maradjunk (Dán 3.fej.), ha saját természetes bátorságunk már elhagyott. 3. Péter meggondolt marad A Szent Szellem harmadik hatását abban a körülményben ismerjük fel, hogy Péter a viharos események közepette megőrizte teljes meggondoltságát. Milyen izgalmas volt ez a hatalmas óra! Minden oldalról özönlöttek az emberek, hazaiak és idegenek. Mind hallgatták Péter szavát. Ezrek szeme és füle figyelt rá. Ebben a hatalmas elgondolkodtató órában ő volt a szóvivő. Ennek a helyzetnek is megvoltak a sajátságos veszélyei. Péter ebben a fontos szerepben beképzeltté válhatott volna, önmagát szemlélve magát nagyra tarthatta volna! De nem tette. Sőt, látjuk, hogy ezt az egyedülálló alkalmat kizárólag arra használta fel, hogy Jézust naggyá tegye hallgatói előtt és figyelmüket Isten útjaira és az Ige ígéreteire fordítsa. És milyen meggondolt maradt Péter a lelkigondozásban, amikor hirtelen ezren és ezren ébrednek fel és felmerül a nagy kérdés, „mit tegyünk?” (2,37). Egyszerű lenne a válasz: higgyétek, hogy Jézus megbocsátott nektek és minden rendben van. Nem, a válasz így hangzik: „térjetek meg”, azaz változzék meg a gondolkodásotok. Péter és a többi apostol nem felszínesen beszél. Alapos megújulásért harcolnak. Nem elég nekik meglátni, hogy hallgatóikat belsőleg Isten Igéje eltalálta. Megalkuvás nélkül alapos, valódi változást követelnek. Ebben újra bátorítják és hívogatják az embereket, hogy bűneik bocsánatáról bizonyságot tegyenek a keresztségben, és a Szent Szellem drága ajándékát keressék. Isten országának mennyi munkása jut a meggondolatlanság, a felszínesség vagy a gőg veszélyébe, ha nagy lehetőségek tárulnak fel előttük. A pünkösdi Szellem megőrizte Pétert, nem lett sem érzékeny, sem haragos, sem aggodalmaskodó, sem meggondolatlan. Töltsön be minket is megtartó kegyelme ezzel az erővel. ■ Túrmezei Erzsébet Ének a szélről Éneklek a szélről, a szélről, amint zúgva, suhogva siet. Én, a rest követ, dallal dicsérem a gyorsat, hívet. Éneklek a szélről, a szélről. Néha eljön és megsimogat. Csupa illat, és ringatja halkan a sóhajokat. Éneklek a szélről, a szélről. Néha sír, mint az árvagyerek, akit nem békít senki becézve, és nincs, ki szeret. Éneklek a szélről, a szélről. Néha harsog és pusztítva dúl. Sikoltozó, szuvas szálfákat csavar ki vadul. Éneklek a szélről, a szélről. Adjon hangot és szárnyat nekem: szálló szél gyanánt sebesen vinni az üzenetem! Éneklek a szélről, a szélről. Zendülj, piros pünkösdi vihar! Rest követed ragadd meg, áldd meg szél szárnyaival! Kifeszítem mind a vitorlát, amint tűzpiros jöttöd lesem. Éneklek a szélről és várok... Várlak csendesen. 39
