Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 2. szám
Isten népe a mérlegen Ideje szembenéznünk a tényekkel! Amit szívesen elhallgatunk Lelkiállapotunk ijesztő. Sok gyülekezetről lehetne rosszat mondani, és a helyzet egyre csak romlik. Olyan erkölcsi törvényekbe ütköző esetekről kaptunk hírt, amelyekben vezető hívő emberek és elhívatásból az Úr szolgálatában álló férfiak voltak a vétkesek. Az ilyenfajta híreket természetesen nem egyházi újságokban olvassuk, ott minden csupa békesség és öröm. A félelmetes igazság azonban az, hogy nemrégiben néhány köztiszteletben álló lelki vezető esett nagy bűnbe, aminek egyházi körökben szemmel láthatólag az volt az egyetlen következménye, hogy megpróbálják elsimítani az egészet, nehogy kiderüljön valami, ami árthatna jóhírünknek. Önteltek lettünk és nem szomorodunk el (lKor 5,2). Növekvő elvilágiasodás Ez azonban még nem minden. Szívünkben anyagiasakká váltunk. Abban a hitben, hogy a nyereségre való törekvés összefonódik a vallásossággal, odáig lealacsonyodtunk, hogy a pénzt kezdtük imádni. Odáig jutottunk, hogy büszkébbek vagyunk az összejöveteleinken jelenlevő sikeres üzletemberekre, mint Isten hűséges embereire. A pénz lett a mesterünk. Több figyelmet fordítunk az üzleti világra, mint Krisztus igényeire. Munkánk fontosabb a gyülekezetnél. Ránk illik Sámuel Johnson ítélete: „Az arany utáni érzéketlen és könyörtelen vágy a magából kivetkőzött ember végső romlottságának a jele.” Népünk már csak címek és pozíció után vágyik. Mindent odadobunk egy tekintélyes állásért, színvonalas lakásért és luxusautóért. A gyerekeinkről szőtt büszke terveink is hírnév utáni vágyunkból fakadnak. Az igazság azonban az, hogy a világban elért sikerekre és a kényelmes életre való törekvés oda vezet, hogy sokan érzik már ebben az életben a tüzet, a másikban pedig a pokol kínjait kell majd elszenvedniük. Nem ritkán kettős életet élünk. Kifelé a vallásosság és a becsületesség látszatát keltjük. Hivatásunkban azonban nem riadunk vissza a megvesztegetéstől, a kétes üzletektől, a becstelenségtől és a kompromisszumok megszámlálhatatlan formájától sem. Magánéletünkben pedig érezhetővé válik a ridegség, keserűség, veszekedés, pletyka, rágalmazás és tisztátalanság. Hazugságban élünk. Gyermekeink egyre nagyobb számban válnak a kábítószerek és az alkohol áldozatává, a szabad szerelmet vallják és szexuális bűnökben élnek. Nem is szólva a többiekről, akik lázadók és szakadárok lettek. Ma már látható hamis elnézésünk és hazug türelmünk gyümölcse. De vajon ezeken kétségbeesünk és az Úrhoz fordulunk-e? A világ szellemisége sokunkat hatalmába kerített, szeretetünket és erőnket csak mu landó dolgokra pazaroljuk. Felszínes szórakozások és tévé-program lelkes áldozataivá váltunk, akik mindezt jobban szeretik, mint Istent. Önként és szívesen engedtük, hogy ránk kényszerítsék a körülöttünk élő világ sémáját, átvettük életstílusát, a múlandó dolgok után való rohanást és szórakozásait. Nincs bennünk bűnbánat Az imádság nélküli élet bűne mindenütt meglátszik. Jólétünkben és önelégültségünkben már meg sem látjuk azt a nagy belső nyomorúságot, amely imára kellene késztessen bennünket. Sok imaközösség is elaludt. Ráadásul önteltek lettünk, és nem vagyunk hajlandók belátni bűneinket. Ahelyett, hogy belátnánk, mennyire szegényes a keresztyén életünk; a bűn eltitkolására, elkendőzésére törekszünk, csak senki se lássa; ráadásul azt reméljük, hogy az idő majd mindent meggyógyít. 40
