Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám
Természetesen az ítélőszék előtt a Gyülekezet tagjai számára a „tét” nem az üdvösségük lesz, hanem a megjutalmazás, a szolgálat további mértéke és a dicsőség nagysága. De ítélet lesz, a szó valódi értelmében, fájdalmas és kemény, ami adott esetben „irgalmatlanul” az egész élet munkájának elvesztésével fog járni (ÍKor 3,14-15). Az irgalmasság gyakorlásának egyik legszebb példáját az Úr Jézus „az irgalmas Samaritánus” történetében adta elénk (Lk 10,25-37). Most csak néhány mozzanatát emelem ki. Amikor a samaritánus meglátta a félholtra vert embert, nem ment közömbösen tovább, mint a pap meg a lévita, hanem „megszánta” („könyörületességre indult” - Károli). A görög готкаух^орт (szplagchnidzomai) jelentése: „a belső részei összefacsarodtak” a látványtól, vagy ahogy ezt a magyar nyelv nagyon szépen kifejezi: „összefacsarodott a szíve”. Ha mások nyomorúságának, elveszett állapotának láttán ilyen érzés támad bennünk, akkor tudunk - és csak akkor tudunk - igazán irgalmasságot gyakorolni. Ha ez hiányzik, csak szegényes alamizsnát nyújtottunk a másiknak és nem szolgáltunk neki igazán. így nem válunk Isten utánzóivá! Amiről most itt szóltunk, ez sokkal inkább áll a Gyülekezetre. Hogy olvastuk? „Gazdag lévén irgalomban” (2,4). Nem fordult el undorral a bűnös, velejéig romlott állapotunktól, hanem szánalommal, irgalommal tekintett ránk és kegyelmet gyakorolt. Mi ennek a gazdag irgalomnak a forrása? „Az Ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett.” A golgotái kereszt bebizonyította, hogy Istennél a szeretet nem üres szólam, hanem „véres” valóság, és hogy mennyire gyakorlati a belőle fakadó szánalom, irgalom és könyörület. Ez Isten szeretett gyermekeinél sem lehet másképpen. Még a 2. versnél maradva figyeljünk fel Krisztus áldozatára. Az Ószövetség áldozati fajtái, típusai több oldalról világítják meg ezt az egyetlen és megismételhetetlen áldozatot. Mózes 3. könyve első fejezeteiben olvashatunk erről részletesen. A bűn- és vétekáldozat teljesen az emberért, annak javára adatott. Viszont az első áldozat, amiről ebben a könyvben már az első fejezetben olvashatunk, a legfontosabb: az égőáldozat, „ez kedves illatú tűzáldozat az Úrnak” (3Móz 1,9). Jézus Krisztus áldozatában is az emberi bűn kérdése másodlagos volt. Első helyen Isten akarata iránti engedelmessége állt. Ez adott halálának határozott értéket. Mindenben és első helyen Atyja akaratának teljesítését kereste. Áldozata így „az Istennek kedves illatként” (Ef 5,2) szállt föl, aminek eredménye, következménye lett a bűnök bocsánata is. Milyen az igazi Isten követés, a neki tetsző és elfogadható szolgálat? Ilyen! Erre mondja Pál apostol a 3. versben: „ahogyan ez szentekhez méltó”. Már az Ószövetség emberéhez így szólt az Úr a prófétán keresztül: „Megjelentette néked, ó ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik 6,8 - Károli). Urunk megrázó szavai nekünk is szólnak: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” (Mt 9,13). Mi sokszor és szívesen megfordítjuk a sorrendet! Némi áldozattal - úgy gondoljuk - kifizethetjük az Istent. Ez nem az az áldozat, ami „az Istennek kedves illatként” szállhatna föl elébe. Ha felismertük a hiányunkat, valljuk meg alázatosan Őelőtte és fogadjuk el Igéje biztatását: „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid 4,16). így járhatunk a Gyülekezet megdicsőült Urához és az Ő Atyjához méltóan, akit a „mi Atyánk”-nak is vallunk. Pál apostol tudva ezeket, mégsem jár a fellegekben a Gyülekezet tagjainak földi életét illetően. Látja a megváltatlan test állapotából fakadó nyomorúságokat, bűnöket, és a következő versekben felsorolja, hogy mik azok a dolgok, amikről még szó se essék a gyülekezet tagjai között. Az első látásra megdöbben az olvasó, hogy ezt a Krisztusban hívő szenteknek írja az apostol és nem a kívülvaló hitetleneknek! M. S. 29
