Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám
hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt” (Róm 5,8 - Károli). Amikor atyai szívéről leszakítva az Egyetlent, elbocsátotta ebbe a világba - értem és érted. A Fiúban közvetlenül szemlélhetjük az Atyát, szeretetét, ezért világosan megfogalmazva, minden kétséget, emberi okoskodást kizáróan határozza meg az apostol a 2. versben, hogy miben áll Isten utánzása: Járjatok szeretetheti, ahogyan a Krisztus is szeretett titeket!” Milyen sokat és szépet írtak - még a világi költők és írók is - a szeretetről, és milyen kevés valósul meg a gyakorlatban belőle. Szinte már az unalomig lejáratott kifejezés lett, eltorzítva az emberi indulat, képmutatás, személyválogatás, önzés, vágy, üres frázis által. Sokkal kevesebbet kellene róla beszélni és a gyakorlatban többet megélni. Honnan tudtuk meg tehát, hogy Isten szeret minket? Mert mondta? Miből tudjuk, hogy milyen a Krisztusban megjelent valódi isteni szeretet, amit követnünk, utánoznunk kell? Szeretném újra aláhúzni, most János szavaival: „Abból ismerjük a szeretetet, hogy Ő az életét adta értünk” (ÍJn 3,16). Amint látjuk, a 2. vers is fölszólítással kezdődik: „Járjatok!” Az 5. fejezetben az apostol háromszor szól a járásról: 1. ) „Járjatok szeretetben, mint szeretett gyermekek” (1-2. v.); 2. ) „Éljetek (járjatok) úgy, mint a világosság fiai” (8.v.); 3. ) „Jól vigyázzatok... hogyan éltek (jártok); ne esztelenül, hanem bölcsen” (15.v.). Mind a három járásnak úgy a negatív mint a pozitív oldalát bemutatja Pál apostol. Járjatok szeretetben! A pozitív oldalon egyetlen nagy példa áll: „ahogyan a Krisztus is szeretett titeket”. A negatív oldalon pedig felsorakoztatja a hústest hat cselekedetét és figyelmezteti Isten gyermekeit azok elkerülésére. A hatból három a tettekben megnyilvánuló tisztátalanságra vonatkozik (paráznaság, minden tisztátalanság, nyerészkedés), három pedig a beszédben kifejezésre jutó tisztátalanságra (szemérmetlenség, ostoba beszéd, kétértelműség). A pozitív oldalon azt is elmondja az apostol, hogy Krisztus irántunk való szeretete miben jutott kézzel fogható kifejezésre: „és önmagát adta értünk »áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként«” (2.v.). Most álljunk meg ennél a témánál, és foglalkozzunk vele kissé részletesebben. Visszautalok a levél korábbi (2,4) részére, aminek magyarázatát ott mellőztük, mert ide kívánkozik: „Isten gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett”. Az Ékeog (eleosz) görög szó jelentése: irgalom, irgalmasság. Az Efézusi levélben csak a 2,4-ben fordul elő. Mi az irgalom? Mindig a megszánás, a könyörületesség gyakorlati tettekben való megnyilvánulása. Soha nem elméleti dolog. Ezért az isteni gondolkodásmódban - és megváltásunkat illetően - Istennél az irgalom megelőzi a kegyelmet. Figyeljük meg a nagyon jól ismert Igénél is: „Mert úgy szerette Isten a világot (szánakozó, könyörülő szeretettel - ez az eleosz), hogy egyszülött Fiát adta (ez a kegyelem - a kharisz)..(Jn 3,16). Az irgalmasság gyakorlása arra irányul, hogy másokból irgalmasságot váltson ki. Ez vonatkozik ránk, emberekre is (Zsolt 37,25-26; 41,2). Egy másik helyen így tesz bizonyságot Dávid: „Az irgalmashoz irgalmas vagy” (2Sám 22,26). Isten elé az ember csak a vámszedő alázatosságával és imájával járulhat: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek” (Lk 18,13) - azaz, engesztelődj ki irányomban. Ez előfeltétel! Aki pedig megnyerte, annak gyakorolnia kell! Ez áll a Krisztus Testére, a Gyülekezetre is, mert az elterjedt helytelen értelmezéssel szemben a ßripa (béma) nem „díjkiosztó emelvény”, hanem a „Krisztus ítélőszéke”! - ahol a Jakabnál írt alapelv (2,13) lesz érvényben: „Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság ellenben diadalmaskodik az ítéleten.” 28
