Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám
A sötétségnek való önkéntes átadással - e miatt az Isten és az ember közötti szoros kapcsolat először szakadt meg - a sötét világ jogot nyert az emberhez, és ennek minden időben, mindenütt érvényesnek is kellett volna maradnia. Isten azonban, a Magasságos, aki a világ megalkotása előtt látta ezt a folyamatot, elgondolta és eltervezte, hogyan fogja visszavásárolni a sötétség hatalmából a megváltás által az embert. Mint ellenértéket, vételárat egyszülött Fiának lelkét adta oda (Ézs 53,10), ami a lélekkel nem rendelkező gonosz szellemek előtt olyan felbecsülhetetlen értéket jelentett, hogy annak fejében az emberre támasztott jogigényüket készek voltak feladni. Mint ahogy a hűtlen szőlőművelők Jézusnak a szőlőskertről szóló titokteljes példázatában (Mk 12,1-8) azt remélték, hogyha az örökös hatalmukban lesz, akkor az Ő örökségét is magukhoz ragadhatják, vagyis minden embert ismét hatalmukba keríthetnek. Ez a csel azonban nem sikerült. A sötét hatalmasságok figyelmen kívül hagyták azt a mennyei törvényt, amely szerint, aki meghalt, felszabadult a bűn alól, a halál többé nem uralkodhat rajta (Róm 6,6-10). így elvétetett tőlük az a lehetőség, hogy újból érvényre jusson az emberekhez való joguk, mivel az ember Krisztusban volt már és Őbenne halt meg. Ha a sötét hatalmak ezt megsejtették volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát (2Kor 5,15; 1 Kor 2,8). A Golgota egyszeri ítéletvégrehajtása olyan vételárat jelent tehát, amely a sötétség fejedelme összes jogigényének a kielégítésére elegendő. A Sátán ezután már csak egy bizonyos időre tudja érvényesíteni a jogát, ameddig az egyes ember nem áll a megváltás talajára. De mihelyt lelkében - ami még mindig az „Én”-jének a székhelye - akarati döntése következtében bizalma teljesen Isten felé fordul, amit a Biblia megtérésnek, vagy gondolkodásmód-megváltoztatásnak nevez, a golgotái jogi aktust és ezzel egyidejűleg a kifizetett váltságdíjat magára nézve érvényesnek tekinti - a Sátán elveszti az emberhez való jogát. Isten a teljes önkéntesség alapján jár el, mert a szeretet nem ismer semmiféle kényszert. Isten tehát vár minden ember önkéntes akarati döntésére. Ezt is az Ő Szent Szellemének a hívogató és magához vonzó, kegyelmes munkája által készítette el. Ekkor Ő nem egy teremtés-aktust, hanem egy új fogamzás-aktust hajt végre, aminek következtében az ember pislogó mécsű szelleme lobogó lánggá éled. Ezzel Ő, az emberbe eredetileg beléadott, de azután elhalt szellem helyébe az Ő isteni természetéből ad egy részt, az élő, isteni szellemét, aki az eddigi, teremtés által létrejött isteni hasonmásból fogantatás által felülről (újjá-) született „Istengyermeké”-! alkotja meg. Csak így lehet az ember egy megváltozhatatlan, isteni élet birtokosa (romolhatatlan élet -1 Kor 15,42), és csak így tud folyamatos kommunikációba, közösségbe kerülni Istennel, a feléje irányuló inspirációnak, indításnak részese lenni; valamint a Krisztus Testébe való besorolásnak, vagyis az isteni integrációnak, beépítésnek is a birtokosává válni. Csak így lesz az újjászületett Isten-gyermekekben az „Én” székhelye a szellem és nem a lélek. így viszont a szellem alannyá válik, a lélek és a test pedig alávetett tárggyá, mivel mindkettő a szellem alá van rendelve. Ez a Szellemtől való újjászületés az embert visszaállítja az elcsökevényesedett kettősségi állapotból az Isten képmású hármasságba. De ez nem azonos azzal, amit a Biblia „Szellemmel való beteljesedés”-nek nevez. Sok igehely igazolja, hogy a „Szellemmel való beteljesedés” nem csupán az Isten Szellemétől való felülrőlfogantatástól függ - ami egyszeri aktus -, hanem az ehhez kapcsolódó lassú folyamata a lélek meggyógyulásának. A „Szellemmel való beteljesedés” a világosságban, a valóságban és az igazságosságban való járásnak növekvő tendenciájú következménye, kifejeződik a lélek gyógyulásában, elvezet a szívből jövő dicsőítésre, a mindenkori és mindenért való hálaadásra, valamint a Krisztus félelmében való alárendeltségre (Ef 5,8-12). A „Szellemmel való beteljesedés” az engedetlenség következtében ismét veszendőbe mehet, vagy csökkenhet, aszerint, hogy milyen mértékű az Úrnak való odaadásunk. Soha nem lehet egy újjászületett vagy felülről-fogantatott emberről azt állítani, hogy teljesen és véglegesen beteljesedett Szent Szellemmel, de azt sem, hogy egyáltalán nincs benne a Szent Szellem. 23
