Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 4. szám
A bölcsesség1 forrása „Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. ” Példabeszédek 2,6. Ábrahám Lincoln, az Egyesült Államok nagyrabecsült elnöke hitvalló keresztyénként volt ismeretes. A feladatával járó sok és nagy munkát igyekezett mindig bölcsességgel és gondosan teljesíteni. Honnan merített ehhez erőt? Egyik ismerőse - aki egyszer nála időzött a „Fehér Házban” - a következőket mesélte el: „Egyik éjjel nem tudtam elaludni. Felkeltem és a süppedős folyosói szőnyegen sétálgattam. Közben az elnök hálószobájához értem. Az ajtó félig nyitva volt, és nagy meglepetésemre a szoba lakóját térdelve és imádkozva láttam. Az asztalán pedig nyitott Biblia feküdt. Kis idő múlva felemelkedett térdeiről és a Szentírást olvasta. Az éjszaka csendjében, a bölcsesség forrásából merített erőt, amelyre oly nagy szüksége volt, nagy és nehéz feladata ellátásához. Közben-közben bizonyára megtapasztalta: »Minden forrásom belőled fakad!« (Zsolt 87,7).” Kedves keresztyén testvérem! Neked is hasonlóak a megtapasztalásaid? Ahogy a fenti Igében is szerepel: „Isten ad bölcsességet, mert a tudomány és a bölcsesség nála található!” olvassa a Bibliát nemes lélekkel. Akit a mennyei szempontok érdekelnek, az nemes lélekkel olvassa az írást, és benne megleli, amit lelke kíván. Ilyen lélekkel kutatták a béreaiak az írásokat. A készséget a görögben a Tcpoih)|iia (prothümia) szó fejezi ki. Ez előre vivő indulatot, hajlandóságot jelent. Mikor a béreaiakat lelki nemességük meggyőzte arról, hogy a Pál által hirdetett Ige nemes, felülről való, azonnal nekilendültek, hogy az Igét magukévá tegyék és annak engedelmeskedjenek. Nem gyönyörködtek benne csupán, hanem törekvésük tárgyává tették; a cselekvés mezejére léptek át. Aki az Igét nem azzal a szándékkal olvassa, hogy amit abból megért, azt megvalósítsa, az nem kapja meg az Ige megértéséhez szükséges Szent Szellemet. A Szent Szellem megvilágosító hatalma nem gépiesen jön. hanem Isten maga határozza el, kinek mikor ad világosságot, azaz mikor nyitja meg előtte az Ige értelmét. Mikor az Igét kezünkbe vesszük, hogy tanulmányozzuk, ebbe a „prothümiá”-ba kell lelkűnknek jutnia. Az Igét mindig felövezett derékkal és meggyújtott szövétnekkel kell olvasnunk, mindig készen arra, hogy az Urat kövessük oda, ahová Ő vezet, s nem oda, ahová mi határozzuk el, hogy menni fogunk. Az Ő útja pedig a pusztába, a Golgotára visz. Lefelé és nem fölfelé, nem a világ kitüntetéseinek és előnyeinek lépcsőfokain. A Biblia megértésének harmadik fontos feltétele a szorgalmas, odaadó bibliakutatás. Amint a béreaiak megértették, hogy Pál az igaz Igét, a felülről való bölcsességet hirdeti, azonnal a legnagyobb igyekezettel fogtak hozzá az Ige kutatásához. Ávaxgívco (anakrinó), ez a szó olyan kutatást fejez ki, amely felkutatja a megvizsgálandó tényeket és azokról ítéletet mond, tehát nem szolgai elfogadást jelent, hanem az értelem erős használatát, ami az ítéletalkotáshoz szükséges. Isten nem szolgai, vak hódolatot kíván, amely elfogadja, amit neki mondanak, hanem a hit hódolatát, amely megbízik Istenben, de előbb meggyőződik arról, hogy a kérdéses Ige vagy tanítás csakugyan felülről, Istentől jön-e. Nem az értelem felfogóképességétől teszi függővé az elhívást, hanem az erkölcsi fundamentumtól. Az ilyen ember nem az értelmével erőlködik, hogy felfogja a túlvilágot, hanem szíve akaratát használja az állhatatos kéréshez, hogy Isten világosítsa meg. Csia Lajos 122
