Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. szám
Mi az élet? Milyen gyakran beszélnek az emberek az élet értelméről és céljáról! Földi életünk során újra meg újra föltesszük a kérdést: miért, honnan és hová? A legtöbb ember nem talál feleletet erre a fontos, el nem némítható kérdésre. Sokan azt hiszik, minden olyan értelmetlen és céltalan, és vannak, akik ezért túl könnyen eldobják drága életüket. Ismét mások a maguk módján válaszolják meg ezt a kérdést. „Élet”-en a testi gyönyöröket, szórakozást és változatosságot értik, miközben saját kedvtelésük szerint élvezik ezt a világot. Vannak, akik azzal akarják tartalmassá tenni az életüket, hogy vagyon, tekintély és hatalom után törekednek. Azt is mondják: „Életem a zene (sport, művészet, irodalom stb.).” Ezek az emberek a természeti és gondolati értékekkel szeretnék kielégíteni magukat. Túlságosan messze vezetne, ha mindazokat a módokat fel akarnánk sorolni, ahogyan az emberek tartalmassá igyekeznek tenni az életüket, illetve próbálják értékessé formálni. Házasságban, megbecsülésben, boldogságban, egészségben és hosszú életben - mindezekben az igazi életet keresi az ember. A vallás sem marad ki a sorból, az is életet kínál az embernek ilyen vagy olyan formában. Még sincs senki sem, aki erről a sok kínálatról elmondhatná és megállapíthatná, hogy megtalálta bennük az életet, beteljesedett a reménye. Korunk kiváltképpen világossá teszi a rövid földi élet bizonytalanságát és múlandóságát. A legerősebb szeretet, a legmegalapozottabb anyagi helyzet, a legjobb egészség és a legszebb észbeli törekvések: mind alá vannak vetve a változásnak és nem állandóak. Nem, életünk értelmének és céljának másnak kell lennie. Erről már sokszor tettek bizonyságot e világ ma is sokra becsült nagyjai, jótevői, költői és gondolkodói. A végtelenül bölcs és hatalmas Isten nem tökéletlenségre és kielégületlenségre teremtette az embert. Az oroszlán erejéhez, a sas szeméhez, a galamb tájékozódási képességéhez viszonyítva az emberi élet testileglelkileg úgyis gyönge és esendő. Ezt olvassuk Isten Igéjében: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk” (Zsolt 90,10). Az ember beleszületik korába, és nincs befolyása időre és nemre, bőrének színére vagy környező világára. Bizonyos hajlamokat hoz magával, amelyeket szintén nem ő választott. Mi tehát rövid földi életünk értelme és célja? Biológiai folyamat csupán a születéstől a halálig? Az Isten képére teremtett embernek ne lenne magasabb hivatása és rendeltetése? Akkor az ember, értelme ellenére sem lenne különb az állatnál. Isten azonban az embert nem úgy teremtette, mint az állatokat. Az ember orrába az élet leheletét lehelte, és így lett az ember „élő lélekké” (lMóz 2,7). „Az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta” (Préd 3,11). Ezzel az ember örök létezést kapott, amely nem vétetik el tőle a testi halállal sem. Ez az örök létezés azonban nem jelenti azt, hogy az embernek Istenből való élete, örök élete van. Az „élet” szó különböző fogalmakat jelent. Először is a természeti életet, amely akkor kezdődik, amikor megfoganta tik. Van, aki hosszú, van, aki rövid életet kap ajándékba. Van, akinek élete tele van gonddal, bajjal, betegséggel, másé pedig könnyű, gond nélküli, földi javakkal gazdagon megáldott. S ha mindezt figyelembe vesszük, akkor kell csak igazán feltennünk a kérdést az élet célja, értelme felől. Nem az az igazi élet kiteljesedése, hogy mentes a félelemtől, gondoktól, bajoktól és betegségektől? Sőt még a haláltól is? 99
