Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. szám
Bódás János Ki van jelölve a helyed Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed. Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között. Azért roskadnak mások vállai, hogy terhüket te segítsd hordani. Az irgalmat kínok fakasztják, s mélység felett van csak magasság. Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, azért van, hogy te megmutathasd, hogy mennyi szeretet van benned. Megmutattad-e néha legalább? Enyhült s szépült-e tőled a világ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt ott is, hol eddig minden tiszta volt? Mi vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg nem leled, csak ott leszel az, aminek rendeltettél. — Másként rideg, céltalan lesz az életed. Mag leszel, mely kőre esett, elkallódott levél leszel, mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, ami kárba veszett, mit sohse kap meg a beteg. Rúd leszel, de zászlótalan, kalász leszel, de magtalan, cserép, miben nincs virág, s nem veszi hasznod sem az Ég, sem a világ. („Istenes énekek" című verses kötetből) Ilyen tökéletes élete volt az első embernek. Szabad volt mindattól, ami a rövid földi életet sokszor oly kimondhatatlanul nehézzé teszi. Boldog élete volt, amely magában rejtett minden boldogságot és békességet, örömet, védettséget és gondtalanságot. Isten kiváltságos helyet adott az embernek minden teremtménye között. Az ember azonban még többet akart, a legmagasabbra törekedett, olyan akart lenni, mint Isten. Ez az engedetlenség és nagyravágyás okozta bukását. Ártatlan és boldog életét föl kellett cserélnie a bűn miatti terhes élettel, amely alatt ma is sóhajtozik és szenved. Vagy létezik-e valóban olyan ember, aki elmondhatja: „Életem minden múlandóság és minden hiányosság ellenére is mindenkor boldog élet volt”? Hűtlensége által az ember elveszítette az Istennel való közösségben folyó boldog, zavartalan életét. Ki van szolgáltatva azóta a testi halálnak. A bűneset legfélelmetesebb következménye azonban az, hogy elszakadt az élet forrásától, el van vágva Istentől. Tulajdonképpen ez az oka, hogy kutatja az élet értelmét és célját. Az ember azonban erőlködhet, kereshet és kérdezhet, amennyit csak akar, élete csak akkor nyeri el ismét célját, rendeltetését és tartalmát, ha visszatalál az élet forrásához. Hogyan találja meg az ember újra ezt a forrást, Istent magát? Hogyan találja meg végre azt, ami szívének legmélyebb vágya és sóvárgása? Az ember újra meg újra arra törekszik, hogy Isten előtt jó színben tűnjék fel. Ez azonban siralmas fáradozás marad, hiszen ismerjük saját szívünket. Ha minden gondolatunk láthatóvá és tetté válna, akkor még a földi bíróság előtt sem állhatnánk meg. Isten szereti az embert, és ezért kegyelmében segítségére sietett. Elküldte az ember számára azt, aki maga az élet - egyszülött Fiát. Az ÍJános 5,11-12-ben olvassuk: „Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akiben a Fiú van, abban van az örök élet, akiben nincs az Isten Fia, abban nincs meg az örök élet sem.” íme, az örök élet kulcsa, amelyre minden ember vágyik, és amelyet meg is kaphat. „Az örök élet pedig azt jelenti, hogy ismernek Téged, az egyedül igaz Istent, és azt, akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Ez az élet sokkal több, mint Ádám élete a bűneset előtt. 100
