Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 3. szám

Mit kell az utolsó időkön érteni? Hogyha az „utolsó idők”-kel foglalkozó bib­liai kijelentéseket közelebbről megvizsgál­juk, észrevehetjük, hogy a Szentírásban - ugyan esetenként más kifejezéssel - több értelmezésben szerepel ez a meghatározás. Jézus eljövetele a világteremtéstől az Ő visz­­szajöveteléig terjedő egész időszakban a legnagyobb eseményt jelenti. Jelentősége abban áll, hogy „Jézus Krisztus mindent megcselekedett mindenkiért”, úgyhogy ahhoz - már ami az üdvösség alapját jelenti - soha semmit nem kell hozzátenni. Valami más az a valóság, hogy ez a Krisztus által megszerzett üdvösség és a kivívott győze­lem csak fokozatosan valósul meg. Jézus földön eltöltött napjait tehát jogosan nevez­hetjük „korszakfordulónak”. Ez a korszakváltás ugyanakkor az utol­só időkbe való átmenetet jelenti, amely az Úr Jézus visszajöveteléig - annak minden részeseményével együtt - fog tartani. Ez Isten üdvtervének következő nagy és döntő eseménye lesz. Elsősegély terhes anyák szá­mára 1. Személyes tanácsadás partnerkonflik­tusok megoldásához, életválságok le­küzdéséhez. 2. Anyagi segítség egyéni vagy társadalmi forrásból. 3. Lakásközvetítés és munkahely szerzés. 4. Örökbeadás elindítása (20-szor több gyereket keresnek, mint amennyit felkínálnak). 5. Csecsemőápoló-kurzusok, gyógytorna, első babakelengye biztosítása. 6. Kapcsolatteremtés más egyedülálló anyákkal. 7. Közvetítés alkalmas anya-csecsemő ott­honba, hogy ezáltal az anya kikerüljön a barátságtalan környezetből, tanulmá­nyait esetleg így zavartalanabbul folytathassa. Jézus Krisztus visszajövetele a Gyülekezet­nek az elragadtatást, Izráelnek szoronga­tott helyzetéből való szabadulást, a nemze­tek világának pedig az ítéletet, a leszámo­lást hozza el, tehát három részeseményt foglal magában. „Miután régen... szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk” (Zsid 1,1-2). Az Antikrisztus megjelenésével elkezdődött az „utolsó óra” (ÍJn 2,18). A Zsid 9,26-ban így olvassuk: „az idők (aion = világkorszak) végén”. Ennek a kifejezés­nek legtágabb értelemben vett jelentése „utolsó idó”-nek tekinti Jézus Krisztusnak alacsonyságában és dicsőségben való megjelenése közötti időszakot. A következőkben az Újszövetség levelei­ből néhány igehelyet fölsorolok, melyek ugyancsak megállapítják az akkori napok­ról, hogy az „utolsó idők”-be tartoznak: „Ezek pedig... figyelmeztetésül írattak meg nekünk, akik az utolsó időkben (aion) élünk” (lKor 10,11). „Mindennek a vége pedig már közel van” (lPt 4,7). „Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is” (Jak 5,3b). Mint ahogy minden órának van utolsó per­ce és utolsó másodperce, úgy a világ utolsó órájának is. Általában erre a lezáró sza­kaszra gondolunk, amikor „utolsó időkről” beszélünk. Ez az „utolsó idők” fogalmának második bibliai jelentése. Azonban nem sza­bad kizárólag „idő”-nek értelmezni, mert ez az időszak meghatározott jellegű lesz, és egy különleges folyamat is jellemzi. Az utolsó idők jele a bűnnek kiteljesedése az ítéletre. Isten ítéletei általában nem követ­keznek közvetlenül a bűn elkövetése után, hanem csak akkor, amikor a bűn megérett az ítéletre. Ez az isteni vüágkormányzás egyik alapszabálya. A Szentírás sokszoros bizonyságtétele sze­rint a gonoszság végül a világon soha addig nem tapasztalt méretűvé lesz. Jézus vissza­jövetele idejének földgolyóját a döghöz ha­87

Next

/
Oldalképek
Tartalom