Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 1. szám
Mit jelent a békesség? „Békesség”: milyen gazdag tartalmú szó, amely beteljesíti a várakozást és a reménységet, megszabadít a csalódástól és a fogságból. Békesség után vágyik, és azt keresi minden szív ebben a nyugtalan és békétlen világban. A békesség az igazi élet alapja mind az egyén, mind az embertársakkal való kapcsolat, mind pedig az egész emberiség számára. Vannak, akik a békességet az elmélkedésben és a természet csendjében keresik, mások a komoly irodalommal való foglalkozásban, egyesek pedig azt remélik, hogy a vallásban találják meg. Sokan a változatosságban és az elfoglaltságban keresik nyugtalan szívük számára a békességet. Korunkat kiváltképpen jellemzi a nyugtalanság, háború, viszály. Ugyanakkor talán még sohasem beszéltek annyit a békéről, mint ma, amikor távolabb vagyunk tőle, mint valaha. Félelem és szorongás tölti el az emberiséget, és mindenki aggódva kérdezi: Mi lesz mindennek a vége? Tehetetlenül és tanácstalanul állnak a hatalmasok e világ problémái előtt. Mindenki békességet szeretne, és sokan az elrettentés egyensúlyával vélik megőrizni a külső békét. Az így felépített béke azonban olyan, mint a kártyavár, és az együttélés kikerülhetetlenül rettenetes szembenállássá változik. Az emberiség történelmének legutóbbi háromezer esztendeje alatt állítólag csupán 250 olyan év volt, amelyben külső béke uralkodott. E háromezer év alatt 8000 békeszerződést kötöttek, amelyek átlagosan nem tartottak két évnél tovább. Mindig is voltak háborúk és háborús hírek, de sohasem olyanok, mint napjainkban. Az atombomba után jött a hidrogénbomba, ezután a kobaltbomba, amelyből állítólag tíz darab elég az egész emberiség kiirtásához, így nem csoda, hogy a magas kultúrájú és műveltségű ember szüntelen félelemben él. A valódi békét nem lehet szerződésekkel biztosítani. Az sem elegendő, hogy az ember nem akar viszály kodást. Az sem elég a békességhez, hogy valaki jó, és nem akar a másiknak rosszat. Az emberi szeretet sem kezeskedik az állandó békés együttélésről, ahogy azt a sok válás és boldogtalan házasság mutatja. Mi tehát az igazi békesség ebben a szorongással teli és nyugtalan világban? Nem cseng-e bizonytalanul és megkérdőjelezhetően a Lukács 2,14-ben olvasható Ige, amely közel kétezer évvel ezelőtt a betlehemi mezőkön az angyal által hirdettetett az embereknek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség.” Hol van békesség a földön? Hiszen a jövő több háborút ígér, mint békességet. Csakhogy az a békesség, amelyet Isten az ember számára ígért, valóban sokkal több, mint az emberek kölcsönös megértése, vagy az, hogy nem ártanak egymásnak. Ez a „békesség a földön” nemcsak emberek és népek egymás közti békessége. Nem! Amikor Isten békességet hirdetett, ezzel sokkal többet akart ajándékozni az embernek. Megteremtette minden békesség alapját. Mert annak előfeltétele, hogy az emberek egymással békességben élhessenek: legyen békességük Istennel. Ez az igazi békesség, és akinek nincs ilyen békessége, az sem önmagával, sem felebarátaival nem élhet békességben. Hamarosan vége lenne minden földi háborúnak, ha a felelősek mindkét oldalon békességre jutnának Istennel. Mert az Istennel való békesség minden békétlenségnek és háborúnak véget vet. A Sátán - Istennek, és így az embernek is nagy ellensége e világban - minden borzalomnak és viszálykodásnak az ősoka. Arra törekszik, hogy az emberek ne békéljenek meg, hogy háborúskodjanak egymással, irtsák és pusztítsák egymást, békétlenségben éljenek. Elvakítja és ráveszi őket, hogy kölcsönös gyűlölködésben és háborúkban 7
