Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 1. szám
Dobos Hajnal Békességet! Békességet, Istenem! Ha már a falak bezártak, Békességet idebenn, Hogy föld s alá ne járjak indulattól űzve, hajtva..., Korbácsoltan, és nem akarva. Házam ha épül, — fövenyvár. Az első rossz szóra elpereg. Kőből ha lenne, ó Király, a szélvihar se bírja meg! Szívemben nincs még védelem békességemet védenem. A szó nagy úr, a szó sebez. Vergődöm átok s csönd között. Vagyok ránduló jajokkal Sebestyén, - fához kötözött. Ha Rád nézve lát is majd szemem, tán békességgel szenvedem... Látod, mi vagyok nélküled? Nyugalmam nincs, csak síró ének mozdítja sebzett szájamat: Békességet, jaj, békességet! „Áldjad, lelkem, az Urat" c. verseskötetből; Budapest, 1978 tönkre tegyék egymást. Csak így tudja őket befolyása alatt tartani, mert aki Istennel békességre jutott, az kiszabadult a Sátán hatalmi befolyása alól. Amíg azonban minden békesség megrontója szabadon végezheti romboló munkáját és félrevezetheti az embereket, addig nem lehetséges külső békesség ezen a földön. „A bűnösöknek nincs békességük! - mondja Istenem” (Ézs 57,21). Minden szellemi fejlettsége mellett azért él az ember szüntelen félelemben, mert hadiállapotban áll a szent Istennel. Beszélhet az ember a békességről, még őszintén kívánhatja is azt, törekedhetik rá teljes ereje megfeszítésével - amíg nincs belső békessége, amely minden külső békesség alapja, addig nagyon keveset tapasztalhat meg itt a földön a külső békességből. Az Úr Jézus a Golgotán legyőzte a béke ellenségét. Ugyanakkor még szabadon járkel szerte a Sátán ezen a földön. Napjai azonban meg vannak számlálva, és mert tudja is ezt, ezért rendkívül veszélyes. Már elítéltetett, és az ítélet végrehajtása nemsokára következik. Addig az időpontig a Sátán gyűlölködve és pusztítva rombol és tombol az emberek között. Annyi embert akar magával rántani a kárhozatba, amennyit csak bír. Ha csak egy pillantást vetünk az emberiség történetére, látjuk, hogy ez kitűnően sikerül is neki. Isten azonban mindenki számára egy utat készített, amikor a kereszten a bűn elleni haragját kitöltötte egyszülött Fián, az Úr Jézus Krisztuson, aki minden bűnbánó ember számára békességet szerzett a kereszten kiontott vére által (Kol 1,20). Ő - mint Isten és az emberek közötti közbenjáró - a törésre állt, amikor helyettes áldozatként önként odaadta életét. Mindazok, akik bűneiket megvallva és megbánva hozzá fordulnak és benne hisznek, örök életet nyernek, és nem kerülnek ítéletre. Az Úr Jézus elhordozta a bűn terhét, és aki benne hisz, annak békessége van lelkiismeretében, békessége van Istennel. Ez az Istennel való békesség minden kölcsönös emberi megértés és békés együttélés alapja. Amíg ez nincs meg, addig nincs békesség a földön. Ezt a békességet ma még mindenki elnyerheti, aki elismeri, hogy Istennel hadiállapotban áll. Föl kell ismernie, hogy elveszett és elkárhozott ember, és hogy valaki az ő számára a Golgotán kiharcolta a békességet. A megterhelt és rossz lelkiismeret már a hétköznapokban is is nehéz teher, hát még a szent és igaz Istennel szemben, aki majd egyszer számadásra von. Aki ebből szabadulást nyer, annak valóban békessége van a földön. 8
