Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. szám
pokol”. Istennel — nem a, jó” Istennel, akit mi csináltunk magunknak, hanem az örök, igazságos Istennel - ellenségeskedésben állni: ez a pokol. A pokol azt jelenti: Az utolsó napon meg kell állnom Isten előtt, és Ő azt mondja nekem: „Engedtem, hogy Fiamat teérted a keresztre feszítsék. Kérdezem tőled: komolyan vetted-e ezt?” S akkor azt kell válaszolnom: „Isten, én nagyon sok mindent komolyan vettem. Komolyan vettem a hetes és a tizenhármas szám babonáját, de a golgotái ítéletet nem vettem komolyan.” Isten akkor azt mondja majd nekem: „Fiamban a megbocsátást akartam adni neked, hogy nyomorúságaidat olyan helyre vihesd, ahová vinni lehet. A Golgota az a hely, ahová a világ minden nyomorúságát és szenvedését oda lehet vinni.” S nekem be kellene vallanom: „Uram, én büszke voltam, és megtartottam az én nyomorúságaimat, hogy előtted, magam előtt és az emberek előtt egyedül boldoguljak velük.” Akkor Isten — képletesen mondva — fölkelszomorúan, hozzám jön sírva és azt mondja: „Örök bocsánatot akartam adni neked, de te nem akartad. Élj hát akkor az örökkévalóságban együtt akaratoddal, engem nem akarva.” Ez hát a pokol, saját akaratomhoz, bűnömhöz ragaszkodva, és senki nem tartóztat fel. Ha egyre csak mentegetőzöm, és senki nem mutatja meg, milyen elveszett és hazug vagyok az örök Isten előtt, ha senki nem mutatja meg, hogy bocsánatra van szükségem, én pedig büszkén verem a mellem, hogy egyedül boldogulok a bűneimmel, s ha megmaradok magamnak, magamban, az a pokol. Hermann Bezzel mondta egyszer: „A pokol az, ha már nem akarok élni, mégis élnem kell.” De te és én nem vagyunk a pokolhoz láncolva. Ezért azt is tudnunk kell, mi a menny. Van Atyám, aki az Ő Fiának személyében szeretett engem. Soha nem fogom tudni felfogni ezt, s nem fogok tudni elég hálát adni ezért, mert hálaadásom mindig kevésnek tűnik. Ez a menny. Köszcmöm ÍAram, most me.gU.osгоист a kegyelmet, kitárt két kezed/ a nyitott ajtót — s mindazt/ mi 'Hozzád von/ tart és mozgat, Alapot és Holdat. LAram, most megköszönöm a kegyelmet/ az éveket/ az életet, a remény szivárvány-kídját/ ahol nevemet az Glet Könyvébe írták. V. L. Az a menny, ahová kapcsolódsz és szeretnél örök örömmel örvendezni, nevetni örök örömmel. Szeretnéd ha olyan hazád lenne, ahol elrejtettségben vagy. A menny ott van, ahol az Úr hozzám lép és ezt mondja: „Végtelenül szerettelek téged. A rajtad és benned levő gonoszt én hordoztam. Te földi napjaidban láthatatlanul is hittél nekem, s én megjelöltem a te arcodat. Nevetéstől, örömtől sugárzott az arcod, és nem tehettél mást, hirdetned kellett engem, mert az örökkévalóság, a menny formált téged” — és ez a menny. Legyen bátorságod rákérdezni erre az igazságra. Nem kell meggondolatlanul mindenre igent mondani. De neked jogod van erre az igazságra, s ha erősnek bizonyul, akkor építened kell rá. Ha mégis arra a meggyőződésre jutnál, hogy ez az igazság nem neked szól, akkor mondj le mindenről, aminek a Krisztushithez köze van. Kevesebbet mint igent vagy nemet nem mondhatunk az igaz-S^ra' Kurt Vollmer 119