Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. szám
egyfajta állat, amelyeket azért fognak be együtt, hogy ugyanazt a munkát végezzék. Gondosan nevelték őket, hogy egyformán reagáljanak a parancsokra. Ha egyszer közös igába fogták őket, egy párt tesznek ki. A körültekintő gazda a körülbelül egyforma nagy, egyforma erős és egyforma vérmérsékletű állatokat fogja be egymás mellé, mert tudja, hogy csak így tudnak jól együtt dolgozni. Ha az egyik állatnak szüksége van az ostorra, mielőtt munkába fogna, míg a másik már az ostor láttára is megijed, nem tanácsos őket egy járomba fogni és azt várni, hogy jó munkát végezzenek. Milyen járom lenne az, ha az egyik állat ijedten próbál kitörni, míg a másik meg sem moccan? Az ilyen páros összeállításánál már előre „gondoskodtunk” a katasztrófáról: tönkremegy az anyag, megsebzik egymást, megzavarodnak az állatok, és természetesen a munkát sohasem végzik el. Jézus Krisztus, szeretett Urunk, a világmindenség legbölcsebb és legszeretetteljesebb „gazdája”. Tudja, hogy sohasem lennénk boldogok, ha olyan emberhez lennénk kötve, aki állandóan a miénkkel ellentétes irányba húzna. Egész életünk kötélhúzásból állna, és sohasem lennénk képesek elvégezni azt a munkát, amelyre Isten elhívott. Ezért parancsolta, hogy „csak az Úrban” házasodjunk (lKor 7,39). Ha házasságunkban az Urat akarjuk szolgálni, a házastársaknak meg kell egyezniük abban, hogy mit és hogyan csinálnak, és kinek az utasításait követik. Ez tulajdonképpen nagyon egyszerű. Ezért lepődöm meg újra és újra, hogy olyan sok hívő keresztyén veti el Isten bölcsességét, amikor azt gondolja, hogy azt teheti, ami neki tetszik, és a végén majd csak lesz valahogy. Játék a találkozásokkal Remélem, egyre érthetőbb, hogy senkivel sem beszélhetünk meg könnyelműen találkozásokat Isten beleegyezése nélkül! Ez természetesen nem jelenti azt, hogy csak olyan emberrel állhatsz szóba, akiről biztosan tudod, hogy 6 lesz a házastársad. Arra viszont mindenképpen vigyázz, hogy az az ember őszintén szereti-e Istent, és a hit gyümölcsét mindenki látja-e az életében. Ha kiállja ezt a rendkívül fontos próbát, akkor kérdezd meg először az Urat imádságban, helyes-e, ha találkozol vele, hogy jobban megismerjed. Egyedül imádkozzál, vagyis ne azzal az emberrel, aki érdekel, így egyikótöknek sem fog fájni, ha Isten „nem”-et mond. Biztosan voltál már nagyobb csoportban együtt vele, de közelebbi kapcsolatot csak akkor kezdj, ha az Úr világosan engedélyt ad rá. Ha félsz attól, hogy Isten esetleg „nem”-et mond, nem az Ő akaratát keresed, hanem a sajátodat. Legyen ez számodra közvetlen vészjel, annak a jele, hogy valami nincs rendben. További lépéseket ne is tégy addig, amíg egész szívvel nem állsz újra az Úr oldalán. Túl szűkkeblűnek tűnik mindez? Kérdezd csak meg azokat, akik rosszul választottak, mert nem volt türelmük, és azt hitték, hogy nyugodtan lemondhatnak az imádságról és a lelkigondozásról. Azt fogják mondani, hogy bárcsak valakitől hallhatták volna mindazt, amit most neked mondok. Azért olyan sok a boldogtalan házasság, mert kikerülték az Űr Jézust, Isten hangját pedig elnyomta a saját kívánságuk. Kemény leckét kaptak. Most már nem léphetnek vissza, nem kezdhetik újra, mert a házasságot nem lehet felbontani. Ha valaki rosszul dönt, a házasságát többé nem bonthatja fel azzal az indokkal, hogy „nem kérdeztük meg Isten akaratát, mielőtt összeházasodtunk, ezért most elválunk”. Ilyet a Bibha nem ismer! Aki elválik házastársától, az házasságtörő. Miért akarsz egyáltalán olyan helyzetbe kerülni, amely azzal a veszéllyel fenyeget, hogy rosszul döntesz? Ha egyszer Isten Igéje azt parancsolja, hogy ne legyünk hitetlenekkel felemás igában, önfejűség és engedetlenség Isten iránt, ha akár csak gondolatban is nyitva hagyjuk ezt a lehetőséget. Boldogtalanságod biztosított, ha saját értelmedre hagyatkozol, ahelyett, hogy Istenben bíznál. 115
