Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 4. szám

Szabad-e angyalokban hinnünk? Az Úr Jézus idejében tudták, hogy az angyalok Isten követei; fensé­gesek, erősek; a legfelsőbb hely­től teljhatalommal felruházottak, megbízottak és kiküldöttek. Hiszen maga az „angyal” név küldöttet je­lent. Később azonban az angya­lok bibliai képét a művészek át­festették és meghamisították. Tisz­teletet parancsoló fejedelmekből szép kis gyermekek lettek. Mint jó­kedvű égi madarak röpdösnek ide­­oda, erő, hatalom, meghatalmazás és nagyság nélkül. Ezen festett ké­pek láttán a szemlélők aligha érez­nek alázatot és tiszteletet. Egész mást olvasunk a hitében oly erős prófétáról, Dánielről, aki egy angyallal való találkozásakor rend­kívül módon megijedt, eszméletle­nül zuhant arccal a földre és egész testében reszketett (Dán 10,8-11). A próféta tudta, hogy ez az angyal mint szent követ, közvetlenül Isten világából jött. Nekünk is tisztában kell lennünk azzal, hogy látható, kézzelfogható és mérhető világunk fölött létezik egy magasabb világ, amely nincs kötve térhez és időhöz, anyaghoz és erőhöz. Ennek lakói - ha szá­munkra láthatatlanok is - mint Is­ten megbízottai munkálkodnak éle­tünkben. Csak kivételes esetekben lesznek láthatókká egyes emberek számára, Isten akarata szerint. Egy mai, megtörtént esetet hadd említsek: Egy kisfiú kifutott az au­­tóútra és egy teherautó elgázolta. Mindenki megdöbbent, aki látta. A kisfiú azonban minden várakozás ellenére csaknem sértetlenül ke­rült ki a kocsi alól, és továbbment, mintha mi sem történt volna. Ek­kor feléje sietett egy asszony és ezt kiáltotta:- Neked aztán jó örzőangyalod volt! Mire a gyermek a legnagyobb ko­molysággal ezt felelte:- Nem egy, hanem kettő volt! A kisfiúnak minden valószínűség szerint szabad volt a legnagyobb életveszélyben egy pillantást vetni a „függöny” mögé, amely az an­gyalvilágot általában elrejti emberi szemünk elől. Ez a történet azért értékes, mert a gyermek nem is kereste az angyalok megjelenését. A jelenség egyszerűen ott volt, ha csak átmenetileg is. Ezután a fi­úcska szeme újra a látható világ­ra nézett. Az angyalok megjelenéséről szóló sok beszámoló mögé természete­sen kritikus kérdőjelet kell tennünk, mert ezeknél kétségtelenül nagy csalások is szerepet játszhatnak. De nem is ezért hiszünk angyalok­ban, mert őket itt-ott emberek lát­ták, hanem azért, mert Isten Igéje beszél létezésükről, Jézus Krisz­tus hitt bennük, és valóságukról leg­kevésbé sem kételkedett. Ő mond­ta figyelmeztetőn: „Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e ki­csiny gyermekek közül, meri mon­dom nektek, hogy angyalaik min­denkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát” (Mt 18,10). Mikor Jézust a Gecsemáné kertben elfogták, azt mondta, hogy Atyjától több mint tizenkét sereg angyalt kérhetne segítségül (Mt 26,53). Ezt a kérését természetesen nem mondta ki, mert különben az (rás nem teljesedett volna be, a váltság munkája nem végeztetett volna el. Az angyalok egyszer majd lénye­ges szerepet fognak játszani, ami­kor Jézus Krisztus visszajön Atyjá­nak dicsőségében angyalaival együtt, és mindenkinek megfizet az ő munkája szerint (Mt 16,27). Viszont bármilyen nagy is az an­gyalok fensége, sohasem szabad őket Isten vagy Krisztus helyére állítanunk és őket imádni. Ők nem közbenjárók Isten és emberek kö­zött, mert csak egy közbenjárónk van: Jézus Krisztus (1Tim 2,5). Nem is szabad angyalt közvetlenül segítségül hívnunk; azonban sza­bad Istent kérnünk, küldje el angya­lait úgy, ahogyan azt Ő jónak látja. Azt képzelni is nagy tévedés lenne, hogy meghalt gyermekek vagy más elhalálozottak angyallá változnak át. Ezt az elképzelést a Bibliában semmi sem támasztja alá. Ha a végső célra nézünk, az ember magasabb feladatra hívatott el, mint az angyalok. Az angyalok csak a láthatatlan világ polgárai, az álla­tok viszont kizárólag a látható világ­hoz tartoznak, az ember azonban mindkét világ számára teremtetett, és az a magasztos feladata, hogy engedje lényében egységessé vál­ni a látható és a láthatatlan világot. Ez pedig csakis Istenben az Atyá­ban és Jézus Krisztusban, az Ő Fiában való személyes hitben eltöl­tött életben, a Szent Szellem fe­gyelme és vezetése alatt történhet. Spectator A Trans World Radio (Monte Carlo) magyar adásait 1987 őszi-téli félévben naponta: 10,45 órakor a 31 méteres rövidhullámsávon, 18,0Ö órakor a 49 méteres rövidhullámsávon sugározzák. A 205 méteres középhullámsávon, az 1467 kHz-en hétfőn, kedden és szerdán 20,30- kor sugároznak magyar evangéliumi műsort. 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom