Vetés és Aratás, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 1. szám
ez az ember”, és hogy őt szabadon lehetett volna bocsátani (Csel 26,31-32). Ezen embercsoportban sok kötelességtudó, egyenes jellemű, lelkiismeretes egyén is van, akik azonban abban a nagy tévhitben élnek, hogy Isten ítélőszéke előtt a saját igazságukra, egyenességükre számíthatnak, semmit sem akarván tudni arról, hogy a legjobb ember is az Edenen kívül, a bűnben születik, s hogy senki sem mehet vissza az Atyához, csak Jézus Krisztus által (Jn 3,16; 14,6). 2. A vallásoskodó világ A hitetlen, lényegében pogány lelkületű világtól nagyban elüt a második csoport, a jeruzsálemiek, vagy helyesebben a vallásoskodók világa. Ezzel az embertípussal sokat foglalkozik mind az Ó-, mind az Újszövetség. Különös világ ez. Benne a természeti, bűnös élet istenfélelemmel van keverve. A jeruzsálemiek hittek Istenben, olvasták az Ószövetséget, s külsőleg vallásoskodtak. Pénteken megfeszítették az Úr Jézust, s szombaton mentek a templomba. Az evangéliumból jól ismerjük ezt a világot, amely Jézus Krisztusnak és a tanítványainak kezdettől fogva halálos ellensége volt. Maga ez a világ is több részre oszlik. Vannak közöttük farizeusok, szadduceusok, írástudók és Heródes-pártiak, akik tanításaikban nem egyeznek egymással, egy dologban azonban teljesen egyek: egy akarattal követelték, hogy az Úr Jézus feszíttessék meg, s egy akarattal üldözték a tanítványokat is. Lássuk egynéhány tagját ennek a világnak. Az első vallásoskodó ember Kain volt. Ó hitt Istenben, áldozott is neki, áldozásában azonban két nagy hiba volt. Egyik az, amit az Újszövetség leplez le: „az ő cselekedetei gonoszak voltak" (ÍJn 3,12), a másik pedig az, hogy nem szabályszerűen áldozott, mint testvére. Ábel elsőszülött bárányokból, a kövérjükből áldozott, amivel már kiábrázolta Jézus Krisztus leendő áldozatát. Kain pedig a föld gyümölcséből vitt ajándékot az Úrnak (lMóz 4,2-4). Külső és belső okokból nem fogadhatta el Isten Kain áldozatát., hanem csak az „igaz Ábel”-ét (Mt 23,35). Ábel egy szóval sem bántotta Káint, 6 azonban szent élete miatt megölte Ábelt. Ez volt a vallásoskodó világ első támadása és gyilkossága, s azóta ez a világ a mai napig sohasem szűnt meg üldözni Isten igaz hívő gyermekeit. Egy másik vallásoskodó ember Saul, a zsidók első királya. Minthogy 6 bűnbe esett (lSám 15,9-35), Isten helyette Dávidot kenetté királlyá (lSám 16,1-13), Saul pedig az ártatlan Dávidot, aki ebben az esetben az Úr Jézust ábrázolja, egész haláláig nem szűnt meg üldözni. A vallásoskodó világnak egyik első tekintetre kedves tagja Jonatán, Saul király fia, akiről azt jegyeztette fel Isten, hogy „úgy szerette Dávidot, mint a saját lelkét” (lSám 18,1). Amikor azonban atyja kiüldözte Dávidot a királyi udvarból. Jonatán a száműzetés helyett a királyi udvar kényelmét választotta, s nem ment az üldözött Dáviddal (Jézus Krisztussal) Rámába (lSám 19,10; 20.30-43). Ezért - bár szerette Dávidot, sőt támogatta is őt atyjával szemben, mégis bátortalan volt Dávid követésére - atyjával együtt veszett el a filiszteusok elleni csatában (lSám 31,2). Dávid és Salamon halála után hamarosan kialakult a hibásan vallásoskodó világ az ószövetségi nép kebelén, akik sokat üldözték Isten igaz szolgáit, a prófétákat. A vallásoskodó világ egyik újszövetségi alakja Nikodémus (Jn 3,1-21), a zsidók vezető embere, aki saját vallomása szerint tudja ugyan, hogy az Úr Jézus Istentől jött. mert látja a jeleket, amelyeket tesz, mégis elhangzik azonnal számára Jézus Krisztus szava: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem látja meg az Isten országát!” Az egyébként jóindulatú. de még csak vallásoskodó Nikodémust az Úr Jézus felvilágosítja, hogy Isten országába nem a tudás, hanem csakis az újjászületés által lehet bejutni. 17