Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 1. szám
tató énem nagyon jól tudta már, mit kell cselekednem, de nem engedtem meg, hogy Krisztus megmossa az én lábamat, és éppen ezért nem is volt semmi közöm Krisztushoz. Ezt nagyon jól éreztem magam is, de nem tudtam eddigi életemet feladni. És akkor találkoztam a szenvedő Jézus Krisztussal. Mennyire másnak láttam, mint ott a betlehemi jászolban, vagy Jeruzsálemben - pedig ugyanaz a Krisztus volt! Menynyire nem volt öröm számomra a szenvedő Krisztus. Mennyire nem tudtam lelkesedni érte, mert a saját bűneimnek, hazugságaimnak, tisztátalanságomnak sötétsége elviselhetetlenné tették a szenvedő Krisztus arcát. Nem láttam a szelíd szemét, amivel rámtekintett. Futottam a találkozás elől. De már késő volt! A megfeszített Krisztus elém jött, lehajolt hozzám. Nem tehettem róla, legalábbis akkor nem, de találkoztam Vele. Akit kerestem - a csodatevő, a tanító, a haragvó, az ünnepelt, a szolgáló Jézus - nem hozott az életemben változást, nem adott nyugalmat, megoldást: én kerestem, én választottam őt. Az értem és miattam szenvedő Krisztus kihúzta a biztosnak vélt talajt a lábam alól. Képmutató keresztyénségem megingott, a sivár, gyümölcstelen élet mélyen elszomorított, és végül a bűneim alázatosan térdre kényszerítettek a kereszt tövében. A megfeszített Krisztust nem kerestem. Az utolsó pillanatig féltem és rettegtem a találkozástól, mert éreztem, hogy nagyon szeretem azt, amit követelni fog tőlem. De Ő maga mondta, hogy én választottalak titeket, és ekkor már a találkozás nem rajtam múlott . . . Egyszer láttam egy képsorozatot, amely Jézus életét mutatta be. Mindegyik kép háttere egészen halványan a Golgotát ábrázolta a keresztfával. Erre az alapra volt rányomva a színes kép. Most látom ennek a mély értelmét. A betlehemi jászol az angyalokkal és a keleti bölcsekkel csak kedves kép, jóleső hangulat mindaddig, amíg nem halljuk a mennyei hangot: „...mert azért jött, hogy megszabadítsa az Ő népét annak bűneiből.” A Hegyi GONDOLATOK A nehézség a csoda teremtő légköre, a csoda első lépcsőfoka. De hogy nagy csoda történjék, annak feltétele nem nehézség, hanem lehetetlenség. * Nagy balgaság, ha valaki csak szolgálni akar, de szenvedni nem. A ma szenvedéseiben a holnap áldásai lépkednek felénk. * Csak a KERESZT fényében láthatjuk magunkat, a világot és Istent helyes megvilágításban. * Testünket illetőleg „Egyiptomban" vagyunk. Tapasztalatainkat illetőleg pusztában járunk. Hitünket illetőleg az Ígéretföldjén élünk. ❖ Nagy különbség van: jó hírnév és jellem, vagyonosság és gazdagság, vallásosság és üdvbizonyosság között. A különbséget Krisztus teszi. Beszéd csupán szép erkölcsi tanítás marad, amely nem fog semmi változást hozni életünkben, amíg nem tesszük le minden terhűnket, bűnünket, gondunkat a kereszt lábánál. Nem is örülhetünk igazán a nagy Király érkezésén addig, amíg el nem fogadjuk az értünk szenvedő Jézus Krisztus vérének reánk hulló cseppjét: hiszen ítéletet jelent számunkra, nem szabadulást! „Én vagyok az út, az igazság (a valóság) és az élet” (Jn 14,6). Egy út adatott nekünk, amely a kereszten át vezet. Egy mód van a mi megigazulásunkra: a Jézus Krisztusban való váltság által, „aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” (Róm 4,25). Minden élet forrása Jézus Krisztus kereszthalála. Csia Lajos 9
